Mindig több szó esik utólag az indulásról, a kezdetekről, később a sikerekről, mint a sportpályafutások befejezéséről. Pedig Hajós Alfréd búcsúja nem volt hétköznapi. 1897-ben a 100 yardos gyorsúszásban a győztes Gräfl Ödön mögött első olimpiai bajnokunk csak harmadik lett – és ez volt az a pillanat, amikor Hajós úgy döntött, hogy elég volt, abbahagyja a versenyzést. A győzelmet meg lehet szokni, a vereséget kevésbé. Gräfl Ödön az 1896–97-es bajnoki címe után az 1898-as és az 1900-as magyar bajnokságon is – a szóban forgó távon (utóbbi során áramló vízben) – első lett, csak hát nem volt olimpiai résztvevő és győző. Ekkor már Halmay Zoltán is bontogatta a szárnyait, aki 1900-ban a párizsi olimpián két ezüst- és egy bronzérmet szerzett, de négy évvel később St. Louisban megnyerte az 50 és a 100 yardos gyorsúszást.
Közelítsünk másfelől Hajós legyőzőjéhez. Gräfl Károlynak hívták azt a sportembert – Gräfl Ödön öcscsét –, aki 1896. július utolsó hetében átúszta a Balatont Füred és Siófok között. (Ezt a produkcióját – egyre jobb eredményekkel – 1904-ig évről évre megismételte.) Éppen ezért családi nevét 1899-ben Balatonira változtatta. (Az 1967-es Magyar életrajzi lexikonban y áll a neve végén, de másutt Füredi néven is olvashatunk róla.) 1896-ban Ödön 19 éves, Károly 18. A fiatalabb fiú hosszú távon, az idősebb rövid távon írja be a nevét az évkönyvekbe. Rekordgyűjtők. Éveken át az Európa-bajnoki versenyek győztesei, a hazai viadalok legjobbjai – Hajós Alfréd mellett.
Ami az 1896-os Balaton-átúszást illeti: két csónak kísérte Gräfl Károlyt és Ejury Lajost, akik párosan vágtak neki a távnak. A Balatonit kísérő csónakban Vermes Lajos, az „all round” sportideál romantikus képviselője, a XIX. század végén a szabadkai atlétikai fellegvár mecénása, az első ellipszis alakú magyar kerékpárpálya megépíttetője ült, továbbá Gräfl Ödön, Deutsch Gyula úszóbajnok és egy matróz. Balatoni 6 óra 51 perc alatt tette meg a légvonalban 13,5 kilométeres távolságot. Azt írták róla, hogy „Közép-Európa vizeinek egyeduralkodója”.
Ebben az időben azon folyt a vita, hogy a magyaroké vagy az osztrákoké az úszóhegemónia. Az 1896-os bécsi rövid távú, 100 méteres Európa-bajnoki versenyről például így írt az egyik évkönyv: „Lebegő start után 70 méterig az egész mezőny együtt haladt. Ekkor Gräfl Ödön kivált, és a cél előtt 12 méterrel Hajóst keresztezte. A pályabírák – abban a hitben, hogy [Eugen] Wolff [osztrák úszó] fekszik a második helyen, gyorsan – óvás nélkül – diszkvalifikálták Gräflt. Wolff azonban mégsem lett Európa-bajnok, mert Gräfl után Hajós úszott a célba.” De ez csak egy kiragadott verseny a sok közül. Gräfl Ödönről egyébként feljegyezték, hogy ő találta ki a lábmunka nélküli, váltott karú úszást, azaz a magyar stílust.
Megdobogtatja az is a szíveket, hogy a vízipóló első nyilvános bemutatóján, éppen 110 éve, 1899 júliusában Gräfl Ödön is a csapat egyik játékosa volt, természetesen öccse mellett. A Magyar Úszóegylet (MÚE) határozatából Füzesséry Árpád, a klub titkára 15 forintot adott át a nálunk élő angol trénernek, Harry Perrynek, hogy két vízipólólabdát hozzon az egylet részére a szigetországból. Meg is érkezett a két vörös szegéllyel ellátott vászonlabda. Az annalesek szerint az első nyilvános meccset a MÚE siófoki versenyének keretében a Sió torkolatában játszották szép számú közönség előtt. A két fél a következő öszszeállításban szerepelt, A csapat: Halmay József – Jónás István, Körpel Andor – Láng László – Tasnády Endre, Sugár Elemér, Klein Géza. B csapat: Halmay Zoltán (a későbbi olimpiai bajnok) – Ónody József, Gräfl Ödön – Balatoni Károly – Gillemot Ferenc (a századforduló egyik legnépszerűbb sportembere; kerékpározásban 1898-ban a 100 kilométeres országúti verseny, atlétikában 1901-ben az egy mérföldes futás országos bajnoka; labdarúgásban a Műegyetemi FC játékosaként az első, 1901-es bajnokság résztvevője stb.; pályafutását az első világháború törte derékba, a harctéren esett el), Weltkugel Brunó, Párnitzky Lóránt. Az eredmény 1-1 volt. Az első pólóbajnokságot 1904-ben a Balatoni Úszók Egyesülete nyerte, amelyben már ott volt a két Gräfl fivér, a szálas Ödön meg a tömzsi, bikaerős Károly. A bekk posztján szereplő Gräfl Ödön javára írták, hogy „igen gyors, játéka igen egyszerű, de csapatának igen hasznos”.
Ami még a testvérek sportmúltját illeti: 1907-ben Ödön részt vett a Magyar Úszószövetség megalakításában, amelynek 1921–22-ben ügyvezető elnöke volt. Károly 1904-ben országos középsúlyú birkózóbajnok lett, 1909-ben ökölvívóként is jegyezték.
Ugorjunk most előre néhány évtizedet, és kössünk ki az ötvenes években. A korszak egyik „nagy műveletét”, a kitelepítést Moszkva ajánlotta a magyar elvtársaknak. Rákosi és Gerő persze örömmel kaptak rajta, hogy megszabaduljanak az „osztályellenségtől”. A budapesti kitelepítésről 1951. július 23-i keltezéssel zárójelentés készült. Ezek szerint a listára felvettek 6644 családot (17 530 személyt), a véghatározatot átvette 5893 család (15 037 személy), végül kitelepítettek 5182 családot (12 704 személyt) – köztük Gräfl Ödönt. Tudjuk róla, hogy a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület jogügyi előadója volt, jogot végzett ember, ezért „osztályellenségnek” tekintették.
Az országos levéltár két ezzel kapcsolatos dokumentumot őriz, amely Hegyi Gyula sporthivatali elnök levelezésében maradt fenn. Az egyik Gräfl Ödön kézzel írt kérvénye, a másik Hajós Alfréd támogató levele. Gräfl az Országos Testnevelési Sportbizottságnak címezte sorait a Hold utca 1.-be. (Abban az évben változtatták a nevét Rosenberg házaspár utcára.)
„Az alábbi kérelmemet bátorkodom előterjeszteni – írja. – Alulírott dr. Gräfl Ödön 1951. június 13-án, az 5104/951 sz. belügyminiszteri határozattal – Budapestről – Hunyára kitelepíttettem, és 1951. október 1-jétől kezdve – a 193/951. eln. sz. határozattal a havi 616 frt nyugdíjam is megvonatott, s bár 76 éves korommal is járó munkaképtelenségemet tiszti orvosi bizonyítvánnyal is igazoltam –, a nyugdíjam visszaadása iránti kérelmemet az Orsz. Nyugdíjintézet 1952. jún. 23-án, majd a Pénzügyminisztérium is 1952. október 30-án – 3262/m – G. – 36/1952./VIII. c. sz. alatt elutasította. Mivel pedig jövedelmem nincsen, s az eddigi könyöradományok is megszűntek, exisztenciális (sic!) lehetőségem kérdésessé vált. Kérem tehát, hogy részemre – mint aki hazánk sportéletét külföldi sikereimmel, úszógenerációk nevelésével nagyon emeltem – anyagi támogatást megszavazni szíveskedjenek. Kérelmem támogatására felemlítem, hogy úszásban az országos bajnokságokon kívül Európa, Csehország stb. úszóbajnoki címét elnyertem – az első vízipóló-bajnoki csapat tagja voltam –, evezésben a Pannónia örökös evezős bajnoka vagyok.
Mind a három sportágban többször szerepeltem nagy sikerrel külföldön, sőt ahogy ezt a sportkrónikák is igazolják, Hajós Alfréd első olimpiai bajnokunkkal együtt mi ketten voltunk Magyarország modern úszósportjának úttörői, s az utánunk fejlődött úszógenerációnak (Halmay Zoltán stb.) nevelői.
Ismételten kérem tehát, hogy a fentiekre való tekintettel megélhetésemet lehetővé tenni szíveskedjenek.
Tisztelettel: dr. Gräfl Ödön (Hunya, 324…)”
A levél megírásának időpontjáról Hajós Alfréd okleveles építészmérnök géppel írott levele árulkodik, aki „Hegyi Gyula elvtársnak, az OTSB elnökének” címezte sorait.
„Ide mellékelem a magyar úszósport egyik úttörőjének, Európa többszörös gyorsúszó bajnokának, a magyar vízipólósport egyik megalapítójának és eredményes művelőjének, a magyar evezőssport hajdanta nagy büszkeségének, Gräfl Ödönnek kérvényét – olvashatjuk –, amelyet a nyomor széléről intéz az Országos Testnevelési és Sportbizottsághoz. Ahhoz az intézményhez s elsősorban annak elnökéhez, aki a helsinki olimpia világsikerével s a nagyszabású, szakszerű Népstadion létrehozásával írta be érdemeit a magyar sport történetébe, aki nemcsak eredményes munkásságával, hanem a segítségre szorult érdemes sportemberek iránt tanúsított emberséges gondolkodásával szerzett nagyrabecsülést és népszerűséget személye iránt.
Felbátorítva legutolsó látogatásom alkalmával történt biztatásodra, nemes sportküzdelmekben őszinte baráttá kovácsolt ellenfelem érdekében fordulok Hozzád azzal a kéréssel, hogy Gräfl Ödön részére gyorssegélyt kiutalni s nyugdíjügyében interveniálni szíves lennél.
Gräfl Ödön címe: Hunya, 324., Békés megye.
Budapest, 1953. július 12.
Tisztelő híved, Hajós Alfréd [kézírással] olympiai bajnok.”
A levélre Hegyi ráírta: „Molnár elvt. (Vízi sport)” Gépírással pedig – utóbb – a következőket olvashatjuk: „Az idős úszóvezetőknél történt tájékozódás alapján megtudtam, hogy dr. Gräfl Ödön nem viselkedett úgy az egyszerű emberekkel, mint ahogy azt joggal elvárhatták volna. Épen [sic!] ezért segélyezésre nem javaslom.
Budapest, 1953. VIII. 4.
A tájékozódást Kárpáti Nándornál, Boros Ödönnél, Vermes Bélánál végeztem (Molnár Lajos).”
Miképpen értelmezzük azt a mondatot, hogy „nem viselkedett úgy az egyszerű emberekkel, mint ahogy ezt joggal elvárhatták volna”? A korra jellemző az a magatartás, ahogy Molnár elintézi az ügyet, és semmibe veszi Hajós kérését is (az olimpiai bajnok 1955-ben hunyt el), akinél kompetensebb személy aligha emelhetett volna szót Gräfl érdekében. Közelebb járhatunk az igazsághoz, ha azt feltételezzük, hogy valójában sem Molnár, sem Hegyi nem akart segíteni egy kitelepített „osztályidegenen”. Talán ha olimpiai bajnok lett volna, más a helyzet. Ellentmond viszont ezeknek az érveknek, hogy egyre-másra futottak be az idő tájt a kérések a sportemberek kitelepítésének visszavonása és nyugdíjuk viszszaadása érdekében, és ezek a levelek nemegyszer célt értek.
Terényi Imre, a párt adminisztratív osztályának munkatársa 1951. augusztus 31-én ezt írja feljegyzésében: „Sebes Gusztáv elvtárs [a sporthivatal elnökhelyettese] Tapolczai elvtárs [a másik elnökhelyettes] szerint legalább húsz embert mentett meg jogtalanul a kitelepítéstől…” Amíg Sebes – a jelek szerint – menteni próbálja a sportembereket, Hegyi következetesen elutasít. Ezt teszi a teljes magyar vívóélgárda (Gerevich, Kovács, Kárpáti, Elek Ilona, Sákovics stb.) belügyminiszternek címzett levele után is, amikor Uhlyárik Jenő, Ujfalussy Ákos és Kőhegyi László kérelmét visszautasítja.
„… A vívókeret tagjai és a kitelepített három vívó által benyújtott kérelem végrehajtását a kitelepítés megszüntetésére – az OTSB részéről – nem javasoljuk – írja az elnök. – Összetételénél fogva vívósportunk ugyanis számos problémát okoz részünkre. Nevezett személyek visszahozatala a sport minőségi vagy mennyiségi fejlesztése szempontjából nem indokolt. Politikai szempontjainkat szem előtt tartva nevezettek visszahozatala nem kívánatos.
Budapest, 1952. december 26-án.”
De arra is van példa, hogy egyesek nyugdíjkérelme ügyében felemeli a szavát: „Mellékelten megküldöm – írja 1954. június 3-án – Gellér Alfréd vívómester nyugdíja visszaadásának kérelmét. Kérlek, amennyiben egy mód van rá, ügyében kedvező döntést hozni szíveskedjél.”
Gräfl Ödön azonban – ki tudja, milyen sérelmek miatt – „könnyűnek találtatott”, és nem kapott segélyt! Hogy úttörő volt? Ugyan, mit számít ez egy törvénytelen korban.
Az 1953-as év azonban fordulatot hozott. Nagy Imre székfoglalójában szégyenteljes dolognak nevezte a kitelepítést. Az internálások és kényszermunkatáborok felszámolását július 26-án kormányhatározat erősítette meg, egyben utasították a belügyminisztert, hogy számolja fel a táborokat október 31-ig. Hogy mi lett Gräfl Ödön sorsa, miután elhagyta Hunyát, nem ismeretes. Volt-e családja, hová költözött, élnek-e leszármazottai, rokonai, hogyan tengette életét a kitelepítés és a vagyonelkobzás után? – az emlékező csak a sötétben kutakodik. Amit rögzítenek a lexikonok: 1972. december 7-én halt meg, 95 éves korában. Öccsét, Károlyt 1945. március 5-én végezték ki a németek. Az ok: ismeretlen.
A Farkasréti temető 6/9. parcellájának első sorában, a 39/40. helyen megtaláltam a sírboltjukat. Ez van ráírva: Friedrich és Gräfl család. Elhanyagolt a sír. Látogatóknak nincs nyoma. Az egyetlen vázát is feldöntötte a szél. Annyit megtudtam, hogy utoljára 2003. március 31-én dr. Zilahi Andrásnét temették a sírboltba. A Temetkezési Intézet Zrt. információja szerint időközben elhunyt az a személy, aki 2022-ig megváltotta a sírt. Kérésemre levelet írtak annak az élő (?) hozzátartozónak – a jogi szabályzatnak megfelelően –, akinek a neve a halotti kartonon fellelhető. Hetek múltak el, nem érkezett válasz.
Lehet, hogy a Gräfl nevet végleg betemette a sír?
Schiffer András
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
