Börzsöny nomádjai

Halmy György Nomád – Vezeklés a XXI. században című dokumentumfilmjét sugározza vasárnap este a Hír TV. A rendező szerint főhőse, a vámosmikolai Pusztai József alakja, története hasonló a nemrégiben meggyilkolt nagybörzsönyi Králik Attiláéhoz.

Ön dokumentumfilmet készített, Németh Péter Mikola verseket, Háy János drámát írt a vámos-mikolai nomádról. Miért ilyen fontos, izgalmas ez az embertípus?
– Mert a társadalomból, egy túlszabályozott, napjainkban mindenki számára fojtogató világból kilépő ember a múló törvényekkel, szabályokkal szemben a természet törvényeinek rendeli alá magát, és ezekre az összefüggésekre hívja fel a figyelmet az életével. Pusztai József villanyszerelő volt, amikor elhagyta a felesége, egyedül nevelte a gyermekét, aki meghalt, bent égett a családi házban. Akkor választotta a nomád életmódot, egész pontosan az állatokat és a növényeket, és vezekelni akart. A falu szélén élt az állataival. Festeni kezdett, a katolikus teológiára is beiratkozott, hogy jobban megismerje az Isten világát és a keresztény szimbolikát, de arra is gondolt, hogy pap lesz. Vámos-mikolán sok ház homlokzatán láthatók az ő alkotásai.
– Mennyire volt tudatában a falu annak, hogy egy nomád személye furcsaságai ellenére érték?
– Mint a fentiekből is kiderül, részben igen. Aztán 2003 nyarán eltűnt arról a helyről, ahol addig élt. S akkor rögtön legendák keletkeztek róla: látni vélték itt is, ott is. Mostanában találtak arrafelé egy csontvázat, de azt nem tudja senki, hogy azok az ő földi maradványai-e.
– A nagybörzsönyi Králik Attila alakja ön szerint hasonló a vámosmikolai nomádéhoz.
– Králik Attila nem tartott állatokat, ő egy vízimalomban élt a falu utolsó házától tíz percre. A magány az ő belső világát is átformálta. Ritkán ment be a faluba, de örült, ha valaki meglátogatta, és elbeszélgetett vele. Most Remenyik Sándor Végrendelet című költeménye van kiragasztva az ajtajára, előtte vagy ötven gyertyacsonk.
– Természetes volt, hogy a falu saját halottjaként temeti el?
– Legalábbis nem rögtön. Egy betelepült hölgy azt ajánlotta a falusiaknak, hogy mindenki csak egy szál virágot vigyen a temetésre, a nagy csokrok, koszorúk árát inkább adják össze, és abból temessék el a nomádjukat. Akkor a falusiak azt kérdezték, miért, mikor Králik Attila nem is tett semmit a faluért. De a hölgy visszakérdezett, hogy ők mit tettek azért, hogy megvédjék ezt az embert.
– Szimbolikus jelentősége van annak, ha egy falu nem tudja megvédeni a nomádját, vagy ha a magányosan élő embert meggyilkolják?
– Igen, mert vele a mélyebb, örök törvények szerint élő embert ölik meg, vagy hagyják meghalni.
– Mit tehet egy közösség a nomádokért?
– Nem az anyagiakról van szó, hanem másfajta törődésről. Arról például, hogy ha valakinek meghal az egyetlen hozzátartozója, a közösség ne hagyja magára. Azután arról, hogy a helyi értelmiség is odafigyeljen rá, mert sokszor nagy tudású, értékes művészi képességekkel rendelkező emberekről van szó, akik azonban nem tudják, nem akarják mindenáron adminisztrálni magukat. Csak a nomádokra érzékeny, és tenni is hajlandó értelmiségi energiái, lehetőségei is végesek.
– A Börzsöny nomádjai – úgy tűnik – a halálukkal, eltűnésükkel többet mondanak nekünk, mint az életükkel.
– Én is így érzem. Sokszor akkor lehet megérezni valakiről, hogy milyen volt igazából, ha meghalt. Hogy Králik Attilát eltemette a falu, az azt is jelenti, hogy úgy érezték, nem ártott senkinek, hogy valójában szerette a falusiakat, és ők is szerették a nomádjukat. Pusztai Józsefről máig keletkeznek helyi történetek. Róla írta Németh Péter Mikola: „Szeretni indultam, / azóta is úton vagyok, /…” Nomádjaink életében, történetében kódolódott az emlékezők számára egy jövőkép is, egy olyan ember jövőképe, aki visszatér a teremtett világ, a természet törvényeihez.