Az Erzsébet-táborokban még az is kiderülhet, milyen pályát választanak később a gyerekek

Élményfoglalkozásokon ismerkedhetnek meg a fiatalok a „hős” hivatásokkal.

2025. 07. 30. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kikapcsolódás mellett pályaorientációs programokkal is találkozhatnak a fiatalok az Erzsébet-táborokban – mondta Nagy-Vargha Zsófia. A Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára, aki arról beszélt, a zánkai nyári táborokban tematikus napok vannak: 

a szerdai nap mindig a hősökről szól, amikor például tűzoltókkal, mentőkkel, rendőrökkel találkozhatnak a fiatalok, és nem előadásokon, hanem élményfoglalkozásokon ismerkedhetnek meg ezekkel a hivatásokkal a táborozók.

Élményfoglalkozásokon ismerkedhetnek meg a fiatalok a „hős” hivatásokkal Forrás: Facebook

– Sokak fejében most dőlhet el az, hogy tűzoltók, rendőrök, mentőtisztek szeretnének lenni, vagy akár a honvédségnél akarnak dolgozni. A hősök napi programokon a gyerekek találkozhatnak a vérellátó szolgálat munkatársaival is, akik a véradás fontosságára hívják fel a figyelmet – mondta, majd arra is kitért, idén 110 ezren vesznek részt ottalvós Erzsébet-táborokban, ez pedig nagy segítséget jelent a szülőknek, főleg azoknak a családoknak, akik gyermeke egyébként nem jutna el táborozni, például a Balatonhoz.

Pályaorientációs programokkal is találkozhatnak a fiatalok az Erzsébet-táborokban  Forrás: Facebook

Az Erzsébet-táborok a tanároknak is segítséget nyújtanak, akik az év során osztálykirándulásokat tudnak szervezni, és kész programok várják őket. Az Erzsébet-táborok ugyanis nemcsak nyáron érhetőek el, hanem minden évszakban. Nemcsak Zánkán, hanem Fonyódligeten és Zalaszabarban is van Erzsébet-tábor, sőt Erdélyben is, és a magyarországi táborokban is részt vesznek külhoni magyar fiatalok – sorolta Nagy-Vargha Zsófia, aki a kormány támogatásáról biztosította a táboroztatási programot.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook/ Erzsébet-táborok)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.