Családi ingatlanok és gyanús pénzmozgások
Komar 2021-ben tulajdonosa lett egy körülbelül 90 000 dollár értékű kijevi lakásnak, ám a család nem ebben az ingatlanban él, hanem egy másikban, amelyet felesége édesapja, Szerhij Hladkov vásárolt még 2020-ban, írja a sajtó.
A család azt állítja, hogy rokonoktól is kaptak pénzt: 2021-ben például Marija édesanyjától 50 000 dollárt, a nagymamájától 70 000 dollárt.
A legnagyobb figyelmet azonban Szerhij Hladkov szerepe keltette: 2025 februárjában fejezte be egy több mint 450 négyzetméteres luxusvilla építését a Kijev melletti Vyshenky faluban.
A ház értékét a szakértők több mint egymillió dollárra becsülik – ez nem tartalmazza a belső berendezések és felszerelések költségeit.
Hladkov egy 2024-es Volvo XC90-et is vásárolt, amelynek értéke 50 000 dollár körül van. Amikor a Szabad Európa Rádió megkérdezte tőle, honnan van minderre pénze, annyit válaszolt:
„Én kerestem”, majd letette a telefont.
Hirtelen meggazdagodás
Szerhij Hladkov 1998 és 2009 között egy állami tulajdonú fémmegmunkáló üzemben dolgozott, ahol havi fizetése nem érte el a 200 dollárt. 2019-ben, 63 éves korában lett egyéni vállalkozó, és azóta több mint 400 000 dolláros bevételre tett szert. Felesége, Lidia Hladkova hasonló utat járt be: korábban szerény fizetésű munkákból élt, majd vállalkozóként közel 180 000 dolláros jövedelmet vallott be.
A házaspár nemcsak a vyshenky-i luxusvillát finanszírozta, hanem lakásokat vásárolt Komar és családja számára is – sőt, állítólag pénzügyi támogatást is nyújtottak nekik.
A Szabad Európa Rádió egy újabb érdekes összefüggésre is rávilágított: Anatolij Komar amatőr labdarúgócsapat elnöke szülővárosában, Rokytában. A csapat fő szponzora a VM Groupe nevű vállalat, amely olajtermékek importjával foglalkozik – és amely ellen az ukrán hatóságok jelenleg több millió dolláros adócsalás gyanúja miatt folytatnak nyomozást. Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerint a cég orosz eredetű nyersanyagokat is behozhatott az országba.