Ez volt ifjúságunk?

Másodszorra hallom ezeket a történeteket a hatvanas évek debreceni diákéletéből. Először kollégám és barátom mesélte őket a rendszerváltás idején. Tőle hallottam először Pósa Zoltánról is, a valaha német szakos költőről, íróról, újságíróról meg a titokzatos feliratról az egyetem falán, amelyben a szovjet hadsereg hazatérését „óhajtották” máig ismeretlen legendás tettesek. Akkor is érdeklődéssel hallgattam, ma is figyelmesen olvasom. Hiszen ők a mi utánunk jövő akkori fiatalok. Róluk akkor alig tudtam valamit. Nemzedékem a forradalom alakítója volt, jó része elesett, börtönbe került, vagy külföldre távozott, ott csinált – nem egy esetben – nemzetközi értékű karriert. Az itthon maradottak pályamódosításra kényszerültek. Inkább tudósok lettek. Akik megmaradtak íróknak, újabb, sajátos kifejezési formára kényszerültek. A Hetek (Ágh Istvánék, Bella Istvánék, Ratkó Józsefék baráti köre) meg Tandori Dezső és Orbán Ottó szociografikus, illetve modernista ihletésű költészete az én szerkesztői-kritikusi világommal kapcsolódott. Ez volt az a kor, amikor „megáll az idő”. Azok éltek ekkor, akik úgy érezhették: „az elmúlás helyett lassú sorvadás vár reám”. Az új próza nőtt ki ekkortól. Meghatározva irodalmunk főirányát. A Fancsikó és Pinta (Esterházy első könyve, de még inkább a már rálátással fogalmazott Hrabal könyve) vagy az Ama tőrök (Pósa Zoltán regénye a legendás rendezőről) megjelenítői ennek a szellemi és nemzedéki önvizsgálatnak. Mindháromról elsőként írtam valaha. Ez ma már irodalomtörténet.
Itthonra szorultak voltak. Akik titokban megszenvedték apáik-elődeik minden nagyszerűségét és bűnét, kiállását és megalkuvását. És akiknek nem maradt más választásuk: itthon kellett kialakítani a maguk lehetőségeit – lehetetlenségeik között. Pósa regénye főhősének – aki „belülről hordozom az elkallódás veszélyét” – mondja tanácsadóan tanára: „Egy metafizikus… költő – nyomta meg gunyorosan a szót – gondolkodó – ezt viszont valódi tisztelettel ejtette ki, kijelölvén számomra a helyes utat –, ne akarjon forradalmár is lenni.” A forradalmárok után közülük került ki a majdani rendszerváltók első nemzedéke.
Pósa Zoltán regénye – Csontos János utószavának tanúsága szerint is – magányos vállalkozás: öndokumentáció és nevelődési regény. Visszafordulva: Goethétől tanul. De a huszadik században, a kádári korszakban élve kényszerűen azt tanították neki, hogy valamilyen szerepjátszásra szüksége van az embernek. Mi maradt a megállított idő szenvedői számára? Kompromisszum vagy extravagancia. Az udvaribolond-szerep eljátszása. És közben: folyamatosan a tisztázódás vágya. A hosszúra nyúlt kamaszkor. A remény a célba érésre. Ezt a hosszú kamaszkort álmodja újra ebben a nagyon vastag könyvben Pósa Zoltán.
Sajátos technikával: nem mai tudásával gondol vissza a megszenvedett évtizedekre. Próbálja rögzíteni akkori önmagát (és minden társa akkori formáját). Szerencséjére korabeli versei dokumentálhatják a megtörténteket. Ízig-végig akkori szövegként. Nekünk, olvasóinak időutazás: felidézhetjük a történtekkel párhuzamosan a velünk ugyanakkor történteket. Társulhatunk hozzá. Játszhatunk vele együtt. És reménykedhetünk az ő társaságában.
Ő mintha célba érne. Az első oldalakon még extravaganciából kimondott keresztény tanítás érik a regény során embert meghatározó tartássá. A bohócpurgatórium szellemi és szexuális társkereséseinek fausti kavalkádja után a keresztény ember megnyugvásának ellenpontját küzdi ki a maga számára (ebben is hasonlatosan Esterházy Hrabal könyvéhez).
Mi mindent kellett túlélnie annak, aki mindig és mindenben ki akarta mondani a maga nemjét! Emelt fővel akart élni. És mégis túlélni. Túlélni azt, amihez – érezte – semmi köze nem lehet. E szélmalomharc dokumentálása ez a könyv. Mert Don Quijote mindig veszít – mégis ő marad a győztes. Mert legyőzhetetlen. Mert bár kinevetik, de a nevetők: senkik. Eltűnnek. Mert van valamilyen másfajta hatalom is. A belülről kiküzdhető szabadság ereje. Az önbecsülés diadala. És ez a könyv erről szól. Sok történettel, sok küszködéssel. Sok kétséggel. Sok szerelemmel és szexualitással. Mégis sérthetetlen megmaradással. A túlélés gyönyörével.
(Pósa Zoltán: Aranykori tekercsek. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2009. Ára: 2900 forint.)