Hol található a mai magyar baloldal?

A bűnök büntetik elkövetőjüket. Aki rendszeresen hazudik, annak előbb nem hisznek, másodfokon ő nem hisz másoknak, harmadfokon benyeli saját hazugságait. A honi szadibolsi szövetség önmagát baloldalinak nevezi, sajtójával, politikusaival, mindenféle értelmiségi megmondóembereivel együtt, noha minden ízében tőke- és kizsákmányoláspárti. Ugyanakkor szélsőjobbozza, sőt fasisztázza bírálóit, pedig inkább őrá illik rá néhai Dimitrov elvtárs meghatározása: „A fasizmus a nemzetközi nagytőke nyílt, soviniszta diktatúrája”. Erősen, mert ugyan hibátlanul megáll a már említett tőkepártiság s azon belül a multik talpnyaló kiszolgálása, a diktatúra is, mert 2006 óta nincs demokrácia az országban. Ez Őszödön lett nyilvánvaló, amikor a hazugságáriát és országszidalmazó beszédet hallgató képviselők közül egyetlenegy sem merészelt szembeszegülni a vezérrel. A sovinisztához vissza kell térni egy pillanatra. Molnos Angéla meghatározása szerint az ilyen alak „saját népe, csoportja iránt szélsőségesen elfogult, részrehajló, másokat elutasító, kizáró személy”. Nos, a szegény hazánkat 1948 óta kormányzó politikai egylet nem elfogult a saját népe iránt, tehát nem nemzeti alapon áll, sőt intézkedései és lényeges megnyilvánulásai szerint a bennszülött népséget lenézi, megveti – hitét, történelmét, nyelvét, hagyományait, kultúráját, oktatási intézményeit, gazdálkodását barmolja, őt magát fasisztázza, fajgyűlölőzi, mucsaizza stb. Mondhatjuk, hogy a szadibolsik negatív soviniszták? Igen, de tegyük hozzá rögtön, hogy pártoló elfogultsággal is bírnak az őket létrehozó, szervező és szolgálatában tartó hálózat iránt, mely 1990 előtt szinte egybeesett a párttal. Azóta rejtettebben működik, de a régi eréllyel zárja ki a társadalmi, gazdasági, kulturális életből a másként gondolkodókat.
A Wikipédia szócikkének egy részlete is igen tanulságos: „A Szovjetunió által megszállt országokban, ahol meghonosították a kommunista diktatúrát, fasisztának (reakciósnak) neveztek gyakorlatilag mindenkit, aki szembehelyezkedett a pártállami rendszerrel.
Az úgynevezett nácikártya egyik megvalósulási formája: eredeti politikai jelentésétől függetlenül ma is gyakran használják szitokszóként.” Bizony, bizony…
Folytassuk a Wikipédiával: „Alain Besançon francia történész szerint a fasizmusnak, ezzel együtt a nácizmusnak a mondanivalója teljesen azonos a kommunizmuséval, tulajdonképpeni különbség nincs köztük. Történelmi példája ennek, amikor Adolf Hitler az Ernst Thälmann vezette Németország Kommunista Pártja nevű frakciót megsemmisítette, a Kommunista Párt több tagja belépett az NSDAP-be.” Az idézet azért is érdekes, mert Hitler pártjának (NSDAP) a magyar neve Német Nemzetiszocialista Munkáspárt vala, heveny baloldali programmal: éljen a munkás és a munka, le a tőkével, a nagybirtokkal, az egyházakkal stb. Hasonló eszméket vallottak a nácik által támogatott csatlós mozgalmak is, mint például Szálasi Ferenc pártja. Természetesen csatlakozott e gondolatvilághoz a zsidók vagy éppen a magyarok gyűlölete Tisó Szlovákiájában meg Romániában, tudniillik a magyarok a kizsákmányolók. A szovjet rendszerekben a fajok és népek utálatát fölváltotta az „osztályharc, az osztályellenség gyűlölete és megsemmisítése”. Minden ellenkező híresztelés ellenére nem csupán vagyonilag, hanem személy szerint is. A „fölszabadító” Maniu-gárdisták is Tito partizánjai aztán 1944-ben tömegmészárlásokat rendeztek a magyarok között Erdélyben és a Délvidéken, haláltáborokat állítottak fel. És akkor még nem beszéltünk a Gulág 40-60 millió áldozatáról.
Nem csupán Ernst Thälmann kommunistái léptek be Hitler pártjába, hanem Szálasi nyilasai is Rákosi híveivé szegődtek. Jelképnél több, hogy az Andássy út 60. – a volt nyilasközpont lett a kommunista terror székháza, a régi szakemberek felhasználásával. A Kopasz Rém ki is adta az irányelvet: a kisnyilas nem nyilas, így a testvérek tömegestül lettek elvtársak. Ezért a ’48 előtti két – viszonylag szabad – választáson a kommunista jelöltek általában a volt nyilas körzetekben győztek.
Ha az előbbieket megfontoljuk, s lehántjuk róluk a világháborús idők, a nácik, a bolsik szélsőségeit, akkor megmarad a kizsákmányolás gyalázata és az ellene való jogos lázadás, az igazságtétel igénye. Ez hívta létre már a XIX. században a keresztényszociális mozgalmakat, amelyekből ilyen nevű pártok és a velük rokon a kereszténydemokrácia is kifejlődött a maga piacot, tőkét korlátozó, munkásbarát törekvéseivel – lásd: szociális piacgazdaság.
A mostani magyar helyzetben rövid reménység után, 2002 után a szociális piacgazdaság eszméjét kihajította a szadibolsi szövetség, és bevezette a nemzetközi nagytőke nyílt terrorisztikus diktatúráját intézményesített állami hazudozással, kordonokkal, hatósági erőszakkal, rémítéletekkel, az elemi életfeltételek veszélyeztetésével: durva jövedelemcsökkentés, a szociális-egészségügyi-tanügyi-közbiztonsági védháló szétrombolásával.
Miután a szadibolsi cimboraság, sőt maga a hálózat is elhitte magáról, hogy baloldali, és a Sztálintól kapott nácikártyával folyamosan csapkodott, bedőlt annak a hazugságának is, hogy a Jobbik fasiszta, tehát onnan komoly támadást nem várt.
Mi történt? Nem egyéb, mint hogy kiderült, a nép nem olyan buta, mint amilyenre Őszödi Böszme és Magyar Bálint tervezte. Kizsákmányoltként, kifosztottként, megalázottként nem talált a parlamentben baloldali pártot, ám aki keres, talál. Ha megnézi valaki az ország választási térképét, azt találja, hogy összeomlottak a balosnak mondott bástyák. Vona Gáborék nem turulmadárral, Trianon elleni szólamokkal, gárdistabakancsokkal rombolták le őket, hanem egy, általuk sem így nevezett, de ténylegesen baloldali ígéretsorral szippantották a maguk táborába a volt szoci szavazók tömegeit. Ezenközben az SZDSZ – mint tényszerűen a legszélsőbb jobboldali=tőkepárti képlet – megsemmisült. Szavazói részint az Lehet Más a Politikához, részint Bokros Lajoshoz csatlakoztak, miáltal az Antall-időben még a szociális piacgazdasággal kísérletező MDF is kitörlődött a „rendszerváltó pártok” sorából.
Mi a teendő? Először is fogadjuk meg Konfucius tanácsát: térjünk vissza a szavak helyes használatához. Nevezzük újra a balt balnak és a jobbot jobbnak, akkor lehet újra szót érteni, a viszályt vitává szelídíteni, a vitában megegyezni és helyesen cselekedni. A bűnösök pedig föllélegezhetnek: befizethetik a nyomoralapba nem egy-, hanem mostanáig számolva kilencvenhavi fizetésüket és költségtérítésüket, amiért esküjüket megszegve nem a szegények és a haza fölemelésén, hanem megnyomorításán munkálkodtak 2002 óta.

A szerző író