Életének 98. évében szülővárosában, Kaposvárott elhunyt Király Béla nyugalmazott vezérezredes. Gazdag, változatos és a kacskaringók miatt is sokak által vitatott életművet hagyott hátra, pályája az újrakezdések sorozata volt, és szinte az utolsó pillanatig dolgozott. 1935-ben végzett a Ludovika Akadémián, vezérkari tiszt lett, Szálasi Ferenc alatt tovább szolgált, majd szovjet fogságba esett. Vezető szerepet játszott 1945 után a magyar hadsereg újjászervezésében. 1951-ben államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták, s halálra ítélték, amit később életfogytiglani szabadságvesztésre változtattak. 1956 szeptemberében szabadult. A forradalom folyamán a Nemzetőrség főparancsnoka – ezt a tisztségét többen megkérdőjelezték –, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság elnöke és Budapest katonai parancsnoka lett. Az újból támadó szovjet csapatokkal szemben egységével Nagykovácsinál felvette a harcot, majd sikerült elmenekülnie az országból. 1958-tól élt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol történészként szerzett hírnevet. 1989-ben Nagy Imre újratemetésére érkezett haza, nem kis aggodalmat keltve a pártállam vezetőiben. A gyászszertartáson nagy hatású beszédet mondott, amelyben kiemelte: a magyar forradalmárok a világ legerősebb hadseregét győzték le 1956-ban. 1990–94 között országgyűlési képviselő volt: a parlamentbe függetlenként került be, majd az SZDSZ-frakcióhoz csatlakozott. Minden fórumon a fiatalságba vetett hitet erősítette. 1997-ben az MTA külső tagjává választották. 1997-ben megkapta a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet, 2004-ben pedig a Nagy Imre-érdemrendet.

Orbán Viktor: Már megint Bognár Gyuri a király!