A nemesi rang már kötelez

Ú S Z Á SKlasszis magyar úszók mindig is voltak, de a számunkra korszakos sikerrel zárult római világbajnokság után kijelenthetjük: végre újra van magyar úszósport is! Ennek bizonyítéka a vb-n nyert két arany, egy ezüst és három bronz, az éremtábla kilencedik helyezése, a nyolc Európa- és huszonnégy felnőtt országos csúcs. Ez még lötyögősebb mezőnyben is pazar mérlegnek számítana, csakhogy vasárnap minden idők legsűrűbb és legszínvonalasabb, már-már természetellenesen sok rekordot hozó úszóviadala ért véget. Az őrült tempóra jellemző, hogy a szakemberek máris a jövő évi budapesti Eb-re és a 2012-es londoni olimpiára tekintenek, mi azonban még várnánk ezzel legalább egy napot; túl szép volt ez a vb ahhoz, hogy eszköznek, köztes megállónak tekintsük.

Álomból valóság. S hogy a mindig mosolygós Hosszú Katinka miért volt olyan visszafogott a 400 méter vegyes céljában? Tegnap ezt is megtudtuk a T-Mobile által rögtönzött kis ünnepségen, ahova a vb magyar hősei egyenesen a repülőtérről érkeztek. Nos, Katinka elárulta, hogy az eredményjelző táblán éppen a saját, győztes idejét nem látta egy, a látómezejébe belógó cső miatt. Amikor pedig mégiscsak kisilabizálta, kicsit elszontyolodott, hogy nem sikerült 4:30 perc alá jutnia. „Az mondtam magamban, a csuda vigye el, hogy ez nem jött össze! De az aranynak persze rettenetesen örültem, mert ez volt a nagy álmom, amiről azonban szinte senkinek sem beszéltem” – bökte most már ki. S bár Gyurta Dániel a maga győzelmét másnap hajnali négyig tartó bulizással ünnepelte, ő beérte a hivatalos bankettel, az éjszakát inkább az alvásra szánta. Bármiről is álmodott, a vb-arany – és mellé még két bronz –, már nagyon is kézzelfogható valóság. (F. T.)

Hasonló élményben legutóbb 1996-ban, az atlantai olimpián lehetett részünk, amikor Egerszegi Krisztina, Rózsa Norbert, Czene Attila, Güttler Károly és már Kovács Ágnes osztotta meg egymás között a dicsőséget és a terheket. Aztán 1997-től 2001-ig egy személyben Kovács Ági, majd onnantól évekig Cseh László – és az erőn felül teljesítő, de behatárolt fizikai képességei miatt örök második és csalódott Risztov Éva – volt minden reményünk alapja és letéteményese. Rómára azonban a magányos hősök mellé, köré formálódott egy csapat; hogy ez mennyit érhet, azt éppen Hosszú Katinka példája mutatta meg. A 400 vegyes aranya mellé két bronzot gyűjtött meglepetésember ugyanis Baján egy személyben volt az úszó, maga, és miután kellőképpen belefásult e szerepbe, tavaly ősztől Los Angelesben belecsöppent egy nyüzsgő sportéletbe, egy egészen más miliőbe. „Valósággal újjászülettem, visszatért az életkedvem” – árulta el, hozzátéve, hogy étkezési, pihenési szokásain, edzésmódszerein is alapvetően változtatott. Nem kell ezt nekünk elhallgatni, letagadni, sőt, hangyányi szégyenérzetre sincs ok, hisz Katinka itthon jutott el a csúcs közelébe, egészen az Eb-ezüstig, ha nincs meg ez az alap, a kaliforniai napfény és a „Be happy!” életfilozófia önmagában semmit sem érne.
A sikerhez számos út vezet – Hosszú rálelt az egyikre. Gyurta Dániel, a 200 mell bajnoka pedig a másikra. Ő arról vallott, hogy a 2004-es olimpián, tizenöt évesen nyert ezüstje után valószínűleg meg kellett élnie a drasztikus visszaesést, a „lesz-e egyáltalán még belőle valami?” kételyét ahhoz, hogy 2009-re világbajnok legyen. És persze ki kellett tartania Széles Sándor mellett, hiszen az edző, tanítvány kapcsolat legalább annyira bizalmi, emberi viszony, mint amennyire szakmai.
Kiss László szövetségi kapitány kijelentette, ha nincs Cseh László betegsége, és nem veszít a versenysúlyából három kilót – Peking háromszoros ezüstérmese 400 vegyesen az utolsó hosszon nem véletlenül nem hajrázott, inkább csak túlélt –, akkor biztosra fogadta volna az ő elsőségét is. Ha mindehhez hozzávesszük Kis Gergőt, a három egyéni számban döntős Verrasztó Evelynt, a vegyes úszás másik reményforrását, Jakabos Zsuzsannát, a tavalyi, eindhoveni Eb-ezüstje után több traumát megszenvedett, a vb-ről hiányzó Kovács Emesét, a többieket, valamint azt a tényt, hogy Magyarország 2009-ben a világelittel dacoló női gyorsváltót képes kiállítani, a prágai ifi Eb éremesőjét, ez így felér egy újjászületéssel. Kiss László mindehhez hozzáfűzte: „Korábban két csapat volt, Széchy Tamásé és az enyém, most hat olyan szakmai műhely van Magyarországon, ahol világszínvonalon dolgoznak az edzők.”
Másképpen lehetetlen is lenne lépést tartani. Az angolszászok – amerikaiak, ausztrálok, britek – ugyanis mintha más közegben versenyeznének, a kínaiak, csakúgy, mint tizenöt éve, megint Rómában robbantak be, de ezúttal már nem a „teknőcvér”, hanem a szerves fejlődés eredményeképpen, a tradicionális úszóhatalmak, mint az oroszok, németek, olaszok, nem engednek állásaikból – igaz, a franciák elsőség nélkül maradtak –, és azt is meg kell szoknunk, hogy a szerbek három aranyérmet visznek haza, pedig eddig azt hihettük, labda nélkül nem is tudnak úszni.
A 43 világcsúcs persze így is abnormális szám, olyan sportág képzetét kelti, amelyben tegnap kezdték regisztrálni a rekordokat, nem egy évszázaddal ezelőtt. A nemzetközi szövetség, a FINA illetékesei is úgy értékelték, ez a dömping inkább ront, mintsem javít az úszás presztízsén, ezért január elsejével, visszatérve a textíliákhoz, ismét kiegyenlítődnek a feltételek. Ahogyan Kiss László fogalmazott, „véget ér a rongyos forradalom”.
Az uralkodók azonban bizonyára megmaradnak, és a magyarok nemesi rangja sem vész el, sőt, kötelez.