Államtitkok a retikülben?

Két hónapja, amikor lapunk hírül adta, hogy Szilvásy György volt titokminiszternek gyanúsítotti idézést kézbesít az ügyészség az UD Zrt. ügyében, azt találtam írni (A hálózat csapdában, május 27.), több megatonnás bomba rázza meg a magyar közéletet. Azóta a bukott miniszterelnök kulcsemberét rabosították, Dávid Ibolya és Herényi Károly független képviselők egyelőre a mentelmi jog fedezékéből rázzák az öklüket a szerepüket firtató hatóság felé, míg Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója e botrány miatt adta be lemondását. És még messze járunk a történet végétől. Az elemi logika nyomvonala mentén haladva Laborc és az ominózus lehallgatásokat vélhetőleg futószalagon engedélyező Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szintén Szilvásyék sorsára juthat; a Fidesz pedig már Gyurcsány Ferenc felelősségre vonásának szükségességéről beszél.
A lehető legtömörebben felidézve az UD Zrt.-ügyet: tavaly őszszel a kormány hatalmas médiahátszéllel indított offenzívát a piacon erős pozíciókkal bíró magán biztonsági cég ellen, azt állítva, hogy a vállalkozás a Fidesz árnyék-titkosszolgálataként működve követ el súlyos törvénytelenségeket, tevékenységével lényegében a nemzet biztonságát veszélyezteti. Az ügy mellékszálaként sikerült Almássy Kornélt és körét – háttérben a legnagyobb magyar bank első emberével – abba a gyanúba keverni, hogy titkosszolgálati eszközök felhasználásával próbáltak az MDF tisztújítása előtt Dávid Ibolyán fogást találni. A vádat megalapozni hivatott hangfelvétel nyilvánosságra kerülése egy csapásra eldöntötte az elnök asszony javára a párton belüli küzdelmet.
Most, hogy a népszavás szellemességgel „polgári polipnak” keresztelt sztori mintha bumerángként csapna le elindítóira, a jogállami intézményeket megcélzó esztelen düh és a mímelt értetlenség lett úrrá a baloldalon. Ne legyünk álszentek: a hatalmi küzdelmekben a felek mindegyike bevet a nyilvánosság elé nem szívesen tárt eszközöket, a gazdasági elit érdekei szerint folyik bele ezekbe a csatákba (e tekintetben nem lehet más a politika). A gyurcsányi hazugságpolitizálást végső soron jóváhagyó véleménydeformáló médiaértelmiség nagyon alacsonyra tette nálunk a morális mércét. De ott azért még nem tartunk, hogy a törvénysértés alapos gyanúja fölött szemet hunyjon az igazságszolgáltatás gépezete. Meggyőződésem, Zuschlag, Hunvald vagy Szilvásy azon csúsztak el, hogy elhitték, tényleg mindent megtehetnek. Hiszen 2006-ban is bejött: a cél minden eszközt szentesít. A kormány által megfogalmazott súlyos vádak megdőlni látszanak, amire rossz, a jogállamiságba vetett bizalmat tovább romboló, felelőtlen (ha úgy tetszik: populista) válasz a nem a „megrendelő” igényei szerint dolgozó rendőrség, ügyészség ostorozása. A vizsgálatok célkeresztjébe került, magukat továbbra is áldozatnak láttató közszereplők fejében mintha meg sem fordulna a gondolat: egy demokráciában nemigen lehet súlyosabb és kártékonyabb politikai (bűn)cselekményt elképzelni, mint hogy a hatalom a nemzet biztonsága felett őrködő titkosszolgálatokat hatalmi, pártpolitikai célok szolgálatába állítja. Márpedig itt ennek a gyanújával állunk szemben. Dávid Ibolya a legfőbb ügyész szerint további hangfelvételek nyilvánosságra hozását is kilátásba helyezte. Ezek még ott lapulnak a retiküljében? És akkor még nem is fabrikáltunk elméletet abból a hírcsokorból, hogy az UD Zrt. éppen az oroszok által szorongatott Mol informatikai védelmét látta el, a Soros György nevét viselő alap pedig az épp akkor sarokba szorítani próbált Csányi Sándor vezette OTP ellen indított brutális támadást, a pénzügyi felügyelet szerint jogellenes eszközökkel.
Végül is érthető a nagy izgalom: annak a bizonyos bombának a repeszei még sokakat elérhetnek.