Clinton, a hazafi

Apró kis hír a „nagy” belpolitikai események árnyékában, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök Észak-Koreába ment, és tárgyalt Kim Dzsong Illel. A tárgyalás iránya: két újságírónő: Euna Lee és Laura Ling szabadon bocsátása volt. A vád ellenük: illegális határátlépés, ellenséges tevékenység. Az ítélet 12 évi kényszermunka. Bill Clinton, ha jól értettük a híreket, magánakcióként utazott Phenjanba, és ottani szereplése eredményeként a legfelsőbb vezető kegyelmet adott a két újságírónőnek, akik azóta Clinton társaságában hazarepültek. Ilyen nagy melegben fel sem tűnne egy ilyen hír, ha nem volna benne valami szívfájdítóan vonzón hazafias alapérzés. Amerikában voltam, amikor a Lewinsky–Clinton-botrány tetőzött. Naponta láttuk a megszeppent pubit, az őszülő zsúrfiút, aki töredelmes megbánást mutatva szégyellte azt a bizonyos szivaros incselkedést Monicával. Az elnök megúszta, és mi gazdagabbak lettünk azzal a felismeréssel, hogy az orális szex Amerikában nem szex. És most ez a kicsit megviselt, öregedő, de most is vonzó férfiú fogta magát, felkelt kényelmes foteljából, felszállt egy felségjelzés nélküli gépre és elrepült Phenjanba. Majdnem inkognitóban. Mert két amerikai állampolgár – az egyik koreai–amerikai, a másik kínai–amerikai, de közös bennük, hogy amerikaiak – nagy bajban van. Clinton felkerekedett, és kegyelmet kért és kapott a két újságírónak.
Milyen gesztus ez? A volt amerikai elnök, akit léhácskának, kicsit csélcsapnak ismertünk meg, kockára tette egész renoméját két honfitársáért. Az elismeréssel vegyes irigység íratja velem ezeket a sorokat? Talán. Ha elgondolom, hogy hazám kormánya milyen hideg és visszautasító tud lenni, amikor a magyarokat valamiféle atrocitás éri a nagyvilágban! Amikor már az egész ország az Irakban lelőtt fiatalemberről beszélt, akkor a külügy azt nyilatkozta, hogy nem kaptak hivatalos értesítést. Ugyancsak sietős elhatárolódás kísérte Rózsa-Flores Eduardo és társai tragédiáját. Hosszú a lista a tekintetben, hogy a vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján hány összevert, megalázott, megfenyegetett, kigúnyolt magyar tett már reménykedve panaszt az anyaországi médiumokban, láttatva vérző fejét, eltört karját, a késelések vagy a bokszerek hathatós nyomát. Hiába. Ezek az emberek, ha nem is közvetlen honfitársaink, de magyarok, magyarul beszélnek, és a nagyhatalmak erkölcstelen játéka folytán büntetik őket, mert nem a jelenlegi Magyarországon élnek. Elképesztő a helyzet, ami a szlovákiai magyarokkal történik. Némileg menti az agressziót, hogy az újsütetű nemzetállamocska képtelen megbékülni a gondolattal, hogy a magyarok már ezer év óta itt vannak, miközben ők tinédzserkorban leledzenek. Az viszont megengedhetetlen, hogy sértegetik, gyűlölik a magyarokat, ocsmány jelzőket, aggatnak ránk, most megfejelték egy betarthatatlan nyelvtörvénnyel. A gyenge magyar Külügyminisztérium még egyszer sem repült Pozsonyba egy különgépen, és csapott az asztalra tizenötmillió magyar nevében kikérve ezt a stílust. Sőt a külügyminiszter a kettős állampolgárságot „egyéni mérlegelés” alapján képzeli el. Ami pedig a külföldi sajtóban megjelenő, Magyarországot mocskoló, hazug cikkek áradatát illeti, még egyetlen volt miniszterelnökre sem gyakorolt akkora hatást, hogy megszólaljanak a magyarok védelmében. Amerikának jutott Schwarzenegger, Rambo és egy Bill Clinton. Nekünk van Draskovicsunk, Gönczünk meg Gyurcsányunk. Hasznunk?