Eredményes beszervezés

Manherz Károly, az oktatási minisztérium jelenlegi szakállamtitkára Bajkai fedőnéven titkos hírszerzőként együttműködött az állampárti diktatúrával. Manherz az erről szóló múlt hét végi cikkünk állításait tagadta. Mint mondta, nem tud arról, hogy jelentéseket írt. A Magyar Nemzet azonban segít neki felidézni a múltat: cikkünkben feltárjuk beszervezésének menetét, és jelentéseiből is idézünk.

Életpálya

Tanulmányok
1966: magyar–német szakos tanári diploma
1968: egyetemi doktori értekezés megvédése
1971: a nyelvtudomány kandidátusa fokozat megszerzése
1977–78: Humboldt-ösztöndíjas az NSZK-beli Marburgban

Munkahelyek, szakmai tevékenység
1966–1981: az Állami Balettintézet Általános Iskolájának és Gimnáziumának tanára
1972-től: a gimnázium igazgatója
1968-tól: megbízott előadó, szerződéses adjunktus, majd docens az ELTE BTK német tanszékén
1981: az ELTE BTK germanisztikai és romanisztikai tanszék vezetője
1981–89: előadás-sorozatok az NSZK-beli Augsburg és München egyetemein
1984–1987: az ELTE BTK gazdasági és külügyi dékánhelyettese, az ELTE rekonstrukciós és elhelyezési bizottságának elnöke
1987: az ELTE oktatási rektorhelyettese
1989: művelődésiminiszter-helyettes
1990: közigazgatási államtitkár a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban
1991: címzetes államtitkár
1992: az ELTE BTK Germanisztikai Intézet igazgatója
1992: az ELTE BTK dékánja
1993 óta: a kari doktori tanács elnöke és az egyetemi doktori tanács tagja
1994 óta: az ELTE BTK Trefort-kerti rekonstrukciós bizottságának elnöke
2000. augusztus 1-jétől: rektori megbízottként irányította az ELTE BTK Trefort-kerti rekonstrukcióját
2000-től: a Felsőoktatási Tudományos Tanács tagja
2001. augusztus 1-jétől: ismét az ELTE BTK megválasztott dékánja és a Germanisztikai Intézet igazgatója

Manherz Károly most a Magyar Rektori Konferencia Bologna-bizottságában a bölcsészettudományi képzési terület felelőse, szakmai vezetője a bölcsészettudományi képzési terület bolognai képzési rendszerre történő átalakítására létrehozott konzorciumnak (HEFOP-pályázatok; szerkezetátalakítás, tanagyagkészítés), a dékáni kollégium vezetője. Tagja az MTA stratégiai kutatások bizottságának, az MTA Kisebbségkutató Központ tudományos tanácsának, a Budapesti Európa Intézet Alapítvány tudományos tanácsának és kuratóriumának és a European Academy of Sciences and Artsnak.
Jelenleg az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási és tudományos szakállamtitkára.
(Forrás: www.okm.gov.hu)

Közvetlen környezetük – feleségével együtt – jellemtelen, agyafúrt karrieristának tartja – e nem túl hízelgő jellemzést 1977. április 20-án írta Manherz Károlyról, az Állami Balett Intézet gimnáziumának akkori igazgatójáról a Belügyminisztérium III/III-5-B alosztályának két vezető beosztású munkatársa, Pálfy Imre rendőr ezredes és Békési András rendőr alezredes. Az üzenet címzettje Táttár László rendőr alezredes, a III/I-3 osztály vezetője volt.
Hogy mindezt miért volt fontos Táttár alezredes tudtára adni? Azért, mert az állambiztonság általa vezetett osztályának beszervezésekért felelős tisztjei éppen másnapra, 1977. április 21-re beszélték meg az első személyes találkozót Manherz Károllyal. A „szervek” ezt már fél éve tervezték; a Manherzre vonatkozó adatgyűjtés után született a döntés, hogy érdemes megkísérelni beszervezését.
Szükséges a karrierhez
Manherz ekkoriban már a német nyelvföldrajzi és nyelvszociológiai kutatások elismert szereplője, több nyelvtudományi társaságnak is tagja volt. 1972 óta az Állami Balettintézet gimnáziumának igazgatójaként dolgozott, emellett – 1970-től – az ELTE német és általános germanisztika tanszékének megbízott, később szerződéses adjunktusaként is tevékenykedett. Szakmai előmeneteléhez fontos volt a Nyugat-Németországba szóló Humboldt-ösztöndíj elnyerése, amelyhez korábbi tudományos munkája már egyébként is megfelelő alapot jelentett. Ez azonban – vélhette Manherz – még nem bizonyult elégségesnek a sikeres pályázathoz. A cikkünk elején idézett, III/III-5-B alosztály által készített jellemzésből kiderül, hogy ösztöndíjpályázata elnyeréséhez – még mielőtt az állambiztonság kapcsolatfelvételt kezdeményezett volna vele – valószínűleg ő maga keresett legfelsőbb szintű politikai kapcsolatokat. „Az iskola igazgatása (ti. az Állami Balett Intézeté – a szerk.) nem érdekli, tudásához és iskolázottságához képest lealacsonyítónak tartja, csupán anyagi érdekből vállalta el. Az egyéves NSZK-ösztöndíj megszerzéséhez – tudni vélik – felhasználta Kun Zsuzsa minisztériumi kapcsolatait” – áll az említett dokumentumban. Kun Zsuzsa 1972 és 1979 között igazgatta az Állami Balett Intézetet, és kiváló politikai összeköttetésekkel rendelkezett. Erre szüksége is volt Manherznek, a Humboldt-ösztöndíj elnyerése ugyanis nem volt lehetséges anélkül, hogy a magyar hivatalosságok rá ne bólintsanak. Ehhez pedig nagyon jól jöhetett a felsőbb kapcsolat.
Tudtak róla
A jelenlegi oktatási szakállamtitkár beszervezési dossziéja (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára; ÁBTL 3.2.1. Bt-2125) szerint, mint fentebb említettük, nemcsak ő maga keresett kapcsolatot az „apparátushoz”, hanem az is felfigyelt rá. A dossziéban fellelhető iratok között 1976. november 2-i keltezéssel található meg az a feljegyzés, amely először említi a Manherzzel kialakítandó operatív kapcsolatot. A dokumentumot Rusai Károly rendőr főhadnagy, a Belügyminisztérium III/I-3-B alosztályának munkatársa írta alá. Rusai így fogalmaz: „Az 1977-es évre NSZK-ba ösztöndíjat kértek körében végzett kutatómunka során került látókörünkbe dr. Manherz Károly személye. (…) Az eddig rendelkezésünkre álló anyagok alapján megállapítható, dr. Manherz Károly perspektivikusan jól kifejleszthető hírszerző lehetőségekkel rendelkezik (…). Személye alkalmas lehet hosszabb időtartamú – 12 hónapos – kiküldetésre. Ez idő alatt, elsődlegesen tippkutató és információszerző munkára van lehetősége. Hazatérése után, tudományos és társadalmi munkáján keresztül jó lehetősége van a további hálózati munkához.”
Nem kellett győzködni
Ezek után érkezett el a cikk elején említett nevezetes 1977. április 21., amikor Rusai, valamint kollégája, Kistamás Benő rendőr alezredes, egy három nappal korábbi, telefonon történt egyeztetés után találkoztak Manherzzel. A találkozóról szóló összefoglaló Manherzet már későbbi fedőnevén, Bajkaiként említi. (Minthogy ekkor még nem volt beszervezve, saját fedőnevéről sem volt tudomása – a szerk.) Az első találkozóról szóló jelentés értékelésében ez áll: „Bajkai magatartása a találkozó során mindvégig konstruktív és segítőkész volt. (…) Eszmei-politikai alapon, rendszeres, céltudatos találkozák (sic!) útján a fokozatos beszervezésre a reális alap megteremthető.” Rusai és Kistamás már ezen első találkozáskor, a bizalom megelőlegezéseként csábító lehetőséget biztosított az „agyafúrt karrierista” Manherznek. A nyugat-németországi Bochumban székelő Südosteuropa Gesellschaft-SOG (Délkelet-Európa Társaság) ugyanis – anélkül, hogy konkrét személyt megnevezett volna – egy tudományos fokozattal rendelkező magyar kutatót kért fel arra, hogy tartson előadást a Német sajtó Magyarországon, illetve a német kisebbség helyzete című, 1977. június 27. és július 1. között tartott konferencián. Rusai és Kistamás a már az első alkalommal együttműködési szándékot mutató Manherznek felajánlotta a részvétel lehetőségét, aki ezt a szakmai előmenetel szempontjából nem lekicsinylendő lehetőséget rögtön elfogadta.
Önként, elvi meggyőződésből
Az 1977-es tavasz, illetve nyár folyamán több találkozó is volt Manherz és a beszervező tisztek között. Ezek célja az ismeretség elmélyítése volt, illetve az, hogy Rusai Károly és Kistamás Benő kétséget kizáróan meggyőződjenek Manherz együttműködési szándékáról. Szeptember 1-jén végül egymás tenyerébe csaptak a felek. Az ekkor történtekről a két nappal később, szeptember 3-án kelt jelentésben így ír Kistamás Benő: „Bajkai az együttműködést önként, elvi meggyőződésből vállalta. Rusai e. eredményes, jó munkát végzett mind a tanulmányozás, mind a tényleges beszervező tevékenység során.” A másik beszervező tiszt, Rusai így folytatja a feljegyzést: „Miután BAJKAI-tól (helyesen: Bajkaival – a szerk.) a BM ÁB szerveivel folytatandó titkos és folyamatos együttműködés alapkérdéseiben megállapodtunk, s egyértelmű, határozott beleegyezést kaptunk, ismertettük azokat a feladatokat, melyeket a kiutazása előtt közösen végre kell hajtanunk. Közöltük vele fedőnevét /BAJKAI/, melyet tudomásul vett és elfogadott.”
Megszületett tehát Bajkai, akinek részére az állambiztonság összeállította az egyebek mellett a hírszerző munka alapvető irányaira, a hírszerzés terén szükséges konspiráció alkalmazására, valamint a személy- és objektumfeldolgozásra vonatkozó kiképzési tervet is. Feladata az lett, hogy információkat gyűjtsön a nyugat-német tudományos élet azon csoportjairól, amelyek nem rokonszenveznek a szocialista Magyarországgal. Megbízásában szerepelt az is, hogy „a látókörébe került legérdekesebb személyekkel (…) beszervezésük előkészítése céljából, mint célszemélyekkel kiemelten foglalkozzék”. Hírszerzői kiképzése október 27-én fejeződött be, ezek után pár nappal, november 3-án Bajkai-Manherz megkezdhette NSZK-beli, a karrierje szempontjából komoly előrelépést jelentő, egy évig tartó Humboldt-ösztöndíjas tanulmányútját.
Együttműködött, tanszékvezető lett
Bajkai-Manherz munkadossziéját (ÁBTL Mt-1433) 1977. szeptember 22-én nyitották meg. Jelentései hatvan oldalt tesznek ki, ezeket az 1978-ig tartó kiküldetése alatt írta. Megbízatásához az is hozzátartozott, hogy a tanulmányútról történt négy hazalátogatása alkalmával személyes találkozókon számoljon be az állambiztonságnak külföldi operatív munkájáról. Manherz Károly, vagyis Bajkai jelentéseiben – bár különösen terhelőt senkiről nem írt – szó esik a külföldi tudományos élet egyes szereplőinek Magyarországhoz fűződő viszonyáról. 1977. december 30-án például a következőket írta: „A Südost-Institut anyag gyűjtését illetően a következő információt sikerült megtudnom: az intézetnek igen sok külső munkatársa van. Ezek igen tekintélyes tudósok, történészek, gazdaságpolitikusok, akik többször jártak hazánkban illetve rendszeresen járnak (…). Célja (ti. az intézeté – a szerk.) képet kapni Magyarországról illetve Kelet-Európa népeinek gazdasági és politikai arculatáról, naprakész elemzéseket nyújtani fontosabb politikai és gazdasági tárgyalások előtt.” Jelentéseiben az általa megismert magyar emigrációt is megemlítette. Így például a Münchenben élő Molnár Józsefet, valamint a „nyomdájában dolgozó Kerekes Jánost. 3 éve hagyta el Magyarországot, Molnár közvetlen munkatársa egyik potenciális utódja is. Az emigráció reakciósabb ágához tartozik, ezt külsőségekben is demonstrája /Kossuth-címer/ Aktív politikailag is (…), elemzi a híreket”.
A munkadosszié utolsó jelentése 1978. november 30-án készült. Ebben már – talán korábbi hírszerző tevékenységének jutalmát várva – konkrét igényt is megfogalmazott: „Számomra a jövő útja mindenképpen egy kutató hely megteremtése lenne, mert az előttem álló feladatokat csak úgy tudnám megnyugtatóan elvégezni. Hogy ez a státusz helyileg az egyetemen vagy más intézményben legyen, ez nem lényegi kérdés.” Hazatérte után nem sokkal teljesült vágya, és megnyílt számára az út, hogy a tudományos élet legfelsőbb köreibe kerüljön: 1981-ben az ELTE BTK germanisztikai és romanisztikai tanszék vezetője lett. Azóta kizárólag nagy befolyást biztosító, vezető pozíciókban dolgozott.
Bajkai-Manherz dossziéját a Belügyminisztérium Információs Hivatala 1998-ban felülvizsgálta, ekkor 2063-ig titkosították. E minősítés a levéltári törvény 2003-as módosítása alapján szűnt meg.