A románok kapusa megforgatta a kést Vécsei szívében a sokkoló hiba után

Pusztán az eredmény alapján sima, 3-0-s vereséggel esett ki a Paks az Európa-liga selejtezőjéből a kolozsvári CFR ellen csütörtök este, ám még 1-0-s hátránynál lett volna visszaút. Ekkor azonban Vécsei Bálint egymás után kétszer is elhibázott egy tizenegyest, amiről Romániában már azt is megnézték, világrekord volt-e. A magyar szemmel sokkoló hiba után a román kapus is megszólalt.

2025. 07. 18. 7:41
Otto Hindrich, a román kapus és Böde Dániel, a paksiak csatára Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Romániában közben már azt is kutatták, hogy világrekord volt-e Vécsei ritkán látható kettős hibája. A román Gazeta Sporturilor cikke szerint egy meccsen a legtöbb kihagyott tizenegyes az argentin Martin Palermo nevéhez fűződött, aki 1999-ben a Kolumbia elleni Copa América-mérkőzésen három tizenegyest is kihagyott a történelmi 3-0-s vereség során.

A román kapus már Vécsei tizenegyese előtt tudta, hogy kivédi

Megszólalt Vécsei egymás után kihagyott tizenegyeseiről a másik főszereplő is, a román kapus. Hindrich Ottó szavai megforgathatják a kést a magyar középpályás szívében, miután a kolozsváriak játékosa felidézte a csapattársával folytatott beszélgetését az első büntető előtt.

Amikor eldőlt az ítélet, Djokovic odajött hozzám, és azt mondta, hogy ez bizony tizenegyes. Én meg csak ennyit mondtam neki: nyugi, ezt kivédem. Ez már a második eset nálunk, amikor megismételtetnek egy büntetőt, mint ahogy a Slobozia ellen is történt. Szerencsére a magyar srác másodszorra is kihagyta a tizenegyest.

 

Vécsei Bálint így értékelt:

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.