Fotók a nagy háborúból

Ahogyan a budapesti Robert Capa-kiállítás is mutatja, a fotótörténet nagy teljesítményei, nevei a spanyol polgárháborúhoz, illetve az azt követő konfliktusokhoz kötődnek. A prágai várban szeptember 30-ig látható tárlat azt bizonyítja, hogy már az első világháborúban is születtek szenzációs felvételek, s a nagyközönség számára sokáig ismeretlen anyag további felfedezéseket is ígér.

(Prága)

Tényleg sok mindent keres a látogató a Kisoldal, a Mala Strana szűk utcácskáin, végtelennek tűnő lépcsősorain a prágai vár felé kapaszkodva, de első világháborús felvételeket bizonyosan nem. Részben azért, Mert a Szent Vitus-székesegyház, az Arany utcácska és a középkor évszázadait idéző sok-sok építészeti emlék, a Hradzsin állandó kiállításai akár több napra is elegendő látnivalót kínálnak. Részben azért, mert az első világháborúhoz, ahogyan a jövőt még nem sejtő kortársak nevezték, a nagy háborúhoz nem a fotográfusok, hanem a tábori festők, rajzolók tevékenységét társítjuk, még akkor is, ha a magyar fotótörténet jó néhány kiemelkedő alkotása is ehhez a háborúhoz kötődik. Azok a könnyen kezelhető, könnyű fényképezőgépek valóban csak a húszas években jelentek meg, amelyeket a haditudósítók használtak, s amilyennel Capa is készítette a spanyol polgárháborúban világhírűvé vált felvételét, A milicista halálát – amely egyébként valószínűleg nem éles helyzetben, hanem helyzetgyakorlatok során készült, s talán azt a pillanatot örökíti meg, amikor az elővigyázatlanul pózoló katonát valóban eltalálja egy nem várt, ellenséges lövedék.
Mintha csak a Capa-fotók előképe lenne az a felvétel, amely éppen húsz évvel korábban készült a nagy háborúban, valahol a galíciai fronton, s amely sok száz társával együtt szinte máig ismeretlen maradt a nagyközönség számára. A képen rohamozó katonákat látunk, az előtérben a kardját magasra emelő, rohamot vezénylő parancsnokukkal. Két elesett harcos is látható a fotón, a katonák arca, tartása, mozgása azonban arra utal, hogy nem valódi rohamról, hanem gyakorlatozásról van szó. Az is lehet – lévén, hogy nem újságnak készült, példányszámot növelő képről van szó –, hogy az ismeretlen fényképész nem is akarta éles helyzetnek beállítani a szituációt, egyszerűen dokumentált, de az is lehet, hogy a tábori festők, rajzolók számára készített nyersanyagot.
Mintegy százötven fotó szerepel a vár Mária Teréziáról elnevezett szárnyában megrendezett, Gyalog az első világháborúban – Egy ismeretlen katona lencséjén keresztül című kiállításon, amely éppen azért válhat a látogató számára revelatív élménnyé, mert a képek készítője lemond a látványos, patetikus beállításokról. Igaz, lemond a kedvenc világháborús hősünkhöz, Svejkhez kötődő humoros fordulatokról is. Minek is örülhettek volna a cseh katonák 1917-ben Galíciában vagy Isonzónál? Ülnek a közös tábori latrinán, lapulnak a lövészárokban, földbe vájt bunkerben ünneplik a karácsonyt. Rohamoznak a hóban, s időnként a frontvonal mögött is felbukkannak. Az egyik képen Rudolf Passy ezredes vezetésével a 47. gyalogezred tagjai átkelnek egy hídon, egy másikon nyitott vagonban ülnek a katonák, talán az otthon és a front vagy két bevetés között. Talán még nem tudják, hogy a nagy háború névtelen hősei. Azt még kevésbé, hogy ezt a háborút egy még nagyobb, még végzetesebb követi.
(Gyalog az első világháborúban – Egy ismeretlen katona lencséjén keresztül. Prága, Hradzsin, Mária Terézia-szárny, szeptember 30-ig.)