Goldoni a szegénynegyedben

A honvédség volt zsámbéki rakétabázisán, a napjainkban színházi bázisként és légvédelmi múzeumként is működő, kissé katonás, kissé erdős, kissé leharcolt területen mutatták be a Szputnyik Hajózási Társaság egyfelvonásos Goldoni-adaptációját, a Terecskét. A darabot a pályakezdő Kovács Dániel rendezte.

Februárban, a velencei karnevál idején játszódik a tréfás perlekedéseiről nevezetes mű, a rendezőt azonban ez a külsőség nem keríti hatalmába. A lagúnák és a macskaszagú sikátorok szomszédságában álló kétszáz évvel ezelőtti terecskét bátor ötlettel modernebb korba helyezte át Kovács Dániel. Egyik pillanatban mintha a negyvenes-ötvenes évek nagy neorealista filmjeibe csöppentünk volna, aztán de Sicát mögöttünk hagyva már a pesti külváros szegénynegyedében találjuk magunkat. Az első pillanattól kezdve otthonosan mozgunk a térben. Ismerős a lakókocsi, a rozsdásodó erkélyek, a szemetes, körfolyosós udvarok teremtette atmoszféra, amelyben mesterkéltség nélkül élik a darab szabta mindennapjukat a névtelen hősök.
Az események menetét kísérő, vetélkedőket, ismerkedős műsorokat idéző hangeffektek megfelelő finomsággal pendítik meg bennünk az elidegenítés húrjait is, hozzájárulva az újraértelmezéshez. Rendszert építve él ezzel az eszközzel Kovács Dániel, elsősorban az egymás mellett futó párbeszédeket élezi ki ebbe az irányba, megfelelő mértékkel adagolva a vaskos humor és a találó irónia keverékét.
A mérték egyébként is fontos jellemző vonása a rendezésnek. Szerencse, hogy Kovács nem enged az ilyen helyzetekben szinte magától értetődően adódó kísértésnek, s nem viszi el a darabot túlfűtött, túlhumorizált, s éppen ezért általában kudarcra ítélt szélsőségek felé. Ez a biztos, stílusos vonalvezetés kitűnően harmonizál Nádasdy Ádám fordításával, amely szintén finom eszközökkel dolgozik: egyrészt megtartja az előkelő, ám elszegényedett hősök nyelvi cikornyáinak rímbe szedett sajátosságait, másrészt nem pörgeti túl a plebs egyszerűsített beszédmódját sem. Nincs tehát rontott nyelvezet, s talán leginkább ennek köszönhető, hogy a két, társadalmilag már nem elkülönülő réteg grammatikai vonásai stílustörés nélkül megférnek a darabban és az előadásban is.
Az egyenletes ritmusú adaptációt csak a részegeskedés elnyújtott jelenete töri meg: egy fokkal kevesebb elég lenne, értene abból is a közönség. Ugyanitt azonban egy váratlan s durva elidegenítési effekt jól egyensúlyoz az ízléstelenség s egy mélyvénás gondolat határán, végül az utóbbi felé billentve a kényes mérleget, a cikornyás, túlfinomultan előadott szerelmet sikeresen szembesítve a nyers ösztönösséggel. Ez némiképp elveszi az elhúzódó rész okozta, éppen csak megkeseredett ízt az előadásból.
Kovács Dániel munkája megnyugtató: bizonyítja, hogy lehet manapság egyenletes színészvezetéssel érdekesen s jól játszani Goldonit, holott az utóbbi időben a komédiamester neve az unalom szinonimájává vált a hazai színpadokon. Ez egy rendező szakos egyetemi hallgatótól több mint biztató.
(Goldoni: Terecske. Szputnyik Hajózási Társaság. Rendező: Kovács Dániel.)