A bűnügyi profilalkotást az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóhivatalának (FBI) két ügynöke, John Douglas és Robert Ressler alkalmazta először a múlt század hetvenes éveinek végén. Akkoriban az ugyancsak elharapózó sorozatgyilkosságokban sem a helyi, sem az állami rendőrség nem találta a tetteseket. Az eredeti módszer pszichológiai megközelítéssel próbálta az elkövető személyiségét körvonalazni. Az elemzők a munka során szinte azonosultak a feltételezett tettes lelkivilágával, hogy ily módon következtessék ki, mi lesz a következő lépése. Szakmai berkekben mindezt szinte művészetnek tekintik, az USA-ban rendszeresen alkalmazzák, speciális kurzusokon oktatják. Ebből nőtt ki a mai profilalkotás kevésbé „szárnyaló” változata, amelyben fellelhetők ugyan a pszichológiai elemek, de lényegét tekintve nagy kitartást, aprólékosságot, logikát kívánó sziszifuszi tevékenység. Mégis hihetetlenül izgalmas tud lenni.
A téma az utóbbi hónapokban azért került felszínre nálunk, mert a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság és más, hasonló ügyek kapcsán a Nemzeti Nyomozóiroda az FBI-tól kért ilyen jellegű erősítést. Netán a messziről érkezett szakértők jobban ismerik a hazai viszonyokat, mint az itteni szakemberek? Vagy nálunk ismeretlen lenne ez a terület?
Nos, nem az, tudom meg Fülöp Gyulától, aki a kilencvenes évek elején – Magyarországon elsőként – dolgozta ki a hazai bűnügyi profilalkotás elméleti és módszertani alapjait. Az általa elvégzett elemzések több gyilkossági ügyben segítették a tettesek kézre kerítését.
Igaz, csupán 1994 és 1999 között tehette ezt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) polgári alkalmazottjaként. És az is tény, hogy önként jött el onnan, mert megalázó körülmények közepette létezett és dolgozott ott – mondja beszélgetésünk kezdetén. Rögtön hozzáteszi, bár máig fájlalja, hogy nem éltek megfelelően az általa kidolgozott módszerrel, nem szeretné sajnáltatni magát. Hisz feltehetően nem ő az egyetlen olyan személy e berkekben, akinek tudására valamilyen okból nem tartottak igényt.
– Hogyan került bűnügyi területre?
– Szociológusi végzettségem van, szűkebb szakterületem a szociálpszichológia. Mielőtt az ORFK-hoz hívtak, az akkori Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanítottam. Az összes fellelhető szakirodalmat elolvastam, különös tekintettel az amerikai elméletre és gyakorlatra. Arra jutottam, hogy amikor a nyomozások során a profilalkotást igénybe véve annak pszichológiai elemeivel értek el sikereket, az ok főképp abban rejlett, hogy az elemzők meg tudták határozni az elkövető társadalmi jellemzőit. Többek között azt, hogy milyen réteghez tartozik, milyen korú lehet, milyenek az életkörülményei, mi lehet a foglalkozása. Továbbá hogy egyedülálló vagy családos, ismerhette-e az áldozatot, vagy sem. Mindezeket az előzetes nyomozati folyamat során fel lehet ismerni. Természetesen a pszichológiai elemek sem elhanyagolhatók, de meglátásom szerint csak az említett társadalmi sajátosságok után következnek.
– Az FBI modelljéből mit lehetett alkalmazni a hazai viszonyokra?
– Ott az ismeretlen indokú, ismétlődő, kegyetlen gyilkosságokra dolgozták ki a profilalkotást. A pszichológiai „vonal” azért került előtérbe, mert a hagyományos nyomozati módszerek csődöt mondtak. Nem adtak magyarázatot arra, mi lehet az oka annak, hogy anyagi jellegű vagy egyéb konkrét indíték nélkül valakinek késztetése legyen bizonyos típusú nők, férfiak vagy gyermekek brutális meggyilkolására. Szerencsére nálunk az ilyen jellegű bűncselekmények ritkábbak. A módszert úgy kellett kidolgoznom, hogy a mi társadalmi viszonyaink között előforduló súlyos, emberi áldozattal járó bűncselekmények különböző típusaira alkalmazható legyen. Ezért tartottam elsődlegesnek a szociológiai jellemzők meghatározását.
– Hogyan folyik a munka?
– Alapvető, hogy a nyomozók a konkrét ügy felderítésében eljussanak bizonyos szintig. Ezek részletei: a bűncselekmény időpontja, helyszíne, az orvos szakértői vélemény, az elkövetés módja, ha vannak tanúk, a vallomásaik. Szükség van a hasonló esetek tanulmányozására és összevetésükre az aktuálisan megoldandó feladattal. Ez akár több ezer oldalnyi iratanyag áttanulmányozását jelenti. Ha mindezen túljutottunk, rendelkezésünkre áll egy adatbázis, amelyet a megfelelő matematikai és számítástechnikai módszerrel feldolgozunk. Az így kapott adatok alapján kezdődhet el azoknak a jellemzőknek a meghatározása, amelyek közelebb visznek minket a lehetséges elkövetőhöz.
– Úgy kell elképzelni mindezt, mint egy személyleírást?
– Igen, de nem konkrét személyt jelölünk meg, hanem típusokat, bizonyos kört.
– Nem értem. Ha „többet” jelölnek meg, menynyivel jutnak közelebb az eredményhez?
– Az általam kidolgozott egyik sikeres profil harminc–harmincöt elemből állt. Többek között meg tudtam mondani, hogy férfi vagy nő-e az elkövető, milyen társadalmi státusú lehet, milyen anyagi körülmények között él, mi volt a tette indítéka. Ezekre a támpontokra figyelve a nyomozóknak mégsem tűt kell keresniük a szénakazalban. Ha az így látókörükbe került személyek közül néhányra legalább tíz–tizenöt jellemző illik, már érdemes tüzetesebben foglalkozni velük.
– Mint a filmekben: időről időre összeülnek a nyomozók, szakértők, profilalkotók, és konzultálnak. Néha vitáznak, egymásra csapják az irodaajtót, de nem ez számít. Hisz egy a csapat, közös a cél…
– Nem tudom, ma milyen a munkalégkör. Én meglehetősen egyedül voltam. A nyomozati munka külön terület – ezt nagyon is érzékeltették. Lehet, hogy feladatom jellegéből fakadt az elzártság, hiszen míg a lényegig eljutottam, kásahegyen kellett keresztülrágni magam. A profilalkotás új „műfajnak” számított, amelyet itthon nem igazán ismertek. Ráadásul – úgy tapasztaltam – a polgári alkalmazottakat a rendőrségen belül amúgy sem becsülték túlságosan.
– Egyszer sem tört meg a jég?
– De, többször is. Volt olyan eset, amikor egy főnyomozó munkatársa kért meg a profil elkészítésére. Ekkor az egyik gyanúsítottal is személyes kontaktusban voltam.
– Milyen ügyről volt szó?
– Gyilkosságról. A rendszerváltozás utáni olajhamisítással függött össze.
– Nem szívesen merül el a részletekben. Van más olyan eset is, amelyiken sokat dolgozott, de nem verné nagydobra?
– Akad.
– Mi az, amit igazi szakmai sikernek könyvelhet el? Amivel elnyerte a „nyomozói kaszt” elismerését?
– Budapesten, a Szent István körúthoz közeli, forgalmas Hollán Ernő utcában, egy kis játékboltban megöltek egy fiatal eladónőt. Az elemzéseim alapján a következőkre jutottam: az illető nem lakott a környéken, előre kiszemelte a tett helyét. Pénzt akart szerezni, nem volt profi bűnöző… (Kiderült később, olyannyira nem, hogy a helyszínelés után az üzlet tulajdonosnője megtalálta a gyilkos társadalombiztosítási kártyáját.) 1996-ban az úgynevezett bolti sorozatgyilkos ügyében alkotott profil alapján éreztem, hogy ha be nem fogadnak is, azért kezdik elismerni a munkámat.
– Fölelevenítené az 1996-ban riadalmat és közfigyelmet keltett ügyet?
– A rablógyilkosságok szintén Budapesten történtek. Először a VII. kerületben, a Rákóczi úton egy sportüzlet alkalmazottját ölték meg, a VIII. kerületben, egy villamossági üzletben szintén egy férfi eladót, majd Csepelen, egy textíliát árusító boltban két női alkalmazottal végeztek. Minden esetben pisztolyt használtak, és közelről lőtték fejbe az áldozatokat. A zsákmányolt pénz mennyisége önmagában nem magyarázta a tetteket, hiszen mindössze ötvenötezer forintot tudtak elvinni az üzletekből. Ezekben az esetekben is holtpontra jutott a nyomozás, pedig még külföldi segítséget is kértek.
– Feltételezem, közben ön is dolgozott. Mire jutott?
– Többek között arra, hogy a tettes fiatal, büntetett előéletű, köze lehet valamelyik fegyveres testülethez. Miután az elkészült profilt szélesebb szakmai körben tanulmányozni kezdték, csörgött a telefonom. A jellemzők alapján kiderült, hogy a tettes valóban büntetett előéletű volt, szerepelt a rablási csoport nyilvántartásában. Aktívan részt vett a délszláv háborúban. (Az elkövető Erdélyi Nándort az igazságügyi szakértők agresszív, pszichopata személyiségként jellemezték. A gyilkos fegyver nem került elő. Közvetett bizonyítékok alapján jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték – A szerk.)
Fülöp Gyula meggyőződése, ha akkor a profilalkotás segítségével nem sikerült volna Erdélyit elfogni, tovább öldökölt volna. Egyébként ma úgy tekint vissza életének e négy évére, mint nem látványos, mégis kreatív tevékenységre, amellyel hozzájárult az adott nyomozások eredményéhez. Talán további emberéleteket is sikerült megmenteni, s elkerülni, hogy energiát, munkát fektessenek a félrevezető nyomok követésébe. Ami őt illeti, maradt, aki volt: civil, akit éppúgy nyugtalanít a közbiztonság romló helyzete, az elharapózó brutalitás, mint mindannyiunkat.
A kislétai gyilkosságról annyit jegyez meg, hogy nálunk is van elegendő szellemi kapacitás az ilyen ügyek felgöngyölítéséhez:
– Nem kell kiszaladni Amerikába azért, hogy szakembereket találjunk. Az már másik kérdés, hogy miért engedték el a kezét azoknak, akik még értettek is ehhez. Úgy hallottam, afféle „vének tanácsát” akarják megszervezni különböző területeken dolgozó szakemberekből és rutinos nyomozókból. Ezt sokkal korábban meg kellett volna lépniük. A jelenleg profilalkotással foglalkozókat meg kellene bízni azzal, hogy dolgozzanak az ügyön. Ha megtették már (nekem nincs erről információm), akkor hozzák nyilvánosságra a profilt újságokban, televízióban, rádióban. Ezzel nem sértik a nyomozás menetét, és a lakosságot is sikerülne bevonni ezáltal. Ha kész a profil (netán), akkor meg ne üljenek rajta, nem tartalmaz semmilyen titkot! Nem bizonyíték, csak egy lehetséges verzió. Az az érzésem, hogy a rendőrség vezetői a mai napig nem értik a profilalkotás lényegét.
Oroszország
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
