M I A M A G Y A R ?

Utazásom és tanulmányozásaim arról győztek meg, hogy nem tagadható ugyan, miszerint a székely föld több vidékén nagy szegénység uralkodik a nép közt, valamint kivándorlás is történik; bár ez szerencsére még sem oly tömeges, mint a közvélemény hírli, mert évi átlagban 4–500 egyénen felül nem megyen: de a szegénységnek és kivándorlásnak alap oka egészen másutt – nem pedig a tulnépesedettségben van. Mert a székely föld nincs tulnépesedve, és pedig még ha földének minőségét és éghajlatát tekintjük, akkor sincs. Sőt ha tulnépesedve volna, akkor is tévesztett dolog, kitelepítés által akarni segíteni magyar törzsünk ez ágán; mert az eddigi tapasztalás azt bizonyítja, hogy a kitelepített székely nép elvész – még a magyarok közt is fajjellegét –, idegen népek közt pedig nyelvét és nemzetiségét is elveszti. – Ha tehát a székely népen segíteni s általa a magyar elemet erősíteni akarjuk, csak mostani fészkében tehetjük ezt biztos eredménynyel. És ezt nemzeti legfontosabb érdekünk is úgy kivánja; valamint ennek célszerű lehetősége sem hiányzik.
Igazolom állításaimat, és pedig legelőször a kitelepítés czélszerütlensége és annak nemzeti érdekeinkkel ellenkezésre nézve.
Történelmünk a magyar korona területén, az anya székely földön kívül legrégibb székely telepet a felső Vágh vidékén ismer, melyről a székely okmánytár egy IV.-ik Béla által épen a telep részére adott szabadalom-levélben és egy 1258-ról szóló határjárási okmányban emlékszik. A nyomok azt mutatják, hogy e telep, Pozsony megyén keresztül a Morváig szép terjedelmü volt. Ma helyén nemcsak székely, de még magyarság sincs. Bethlen Gábor székely telepitvénye Maros-Ilyén s vidékén szintén kiveszett s eloláhosodott. Aranyosszék több törzsökös székely faluja hasonkép eloláhosodott, és pedig saját törzse közt – Orbán Balázs, a székely föld monographusa kimutatása szerint csupán jobbágyságra jutása folytán. Csak egyetlen székely telepet tudok, mely az anya székely földön kivül, több századon át, maig megmaradt eredeti jellegében: ez Décse falu Belső-Szolnok megyében, melynek eredeti jellegében megmaradása annak tulajdonítható, hogy magyar vidéken, más elemtől teljesen ment népes és oly tiszta községet képez, mely mással még házasság utján is legritkább esetben vegyül.
Az országgyűlési székely képviselőknek, több hazafiakkal közösen mart. 8-án az országházban tartott tanácskozmánya is határozottan ellene nyilatkozott minden kitelepítésnek.
Nemzeti érdekeinknek a mostani anya székely földdel kapcsolatos viszonyát illetőleg mindenek felett figyelemre méltó, hogy nemcsak Erdély összes népességének kétharmada, hanem magának az anya Magyarországnak is épen az Erdélylyel határos részeken tulnyomólag oláh népessége van, valamint mindkét helyen ugyane népességgel nagy Oláhország, Moldva és Bukovina szintén oláh népessége közel szomszéd. Tehát azon körülmény, hogy a magyar korona oláh népességét a nagy-oláhországi és moldvai oláhságtól egyrészen ugyan a szász – más részen, még pedig sokkal nagyobb területen és egészen zárt tömegben, épen a harczias székely elem választja el, olyszerü körülmény, mely ha igy nem volna, nemzet érdekünkben legnagyobb czélszerüség tekintetéből épen csak igy kellene kivánnunk. Ugyanazért nemzeti bűn volna vérfecsérlő kitelepítéssel gyengíteni e népet. Legszentebb érdekünk azt kivánja, hogy épen ott, a hol van, gyarapitsuk azt lehető legerősebbé.
(Galgóczy Károly: A székely kérdés, 1874)