Mátéfi: női kapitány, férfias határozottság

Tegnap kinevezték a magyar kézilabdasport első női felnőtt szövetségi kapitányát, Mátéfi Esztert. Ami nálunk még kissé különleges, az másutt már egyáltalán nem az, elegendő Marit Breiviket említeni, aki tizenöt esztendő után, pekingi olimpiai bajnoki címmel, no meg ráadásként Eb-arannyal távozott a norvég nemzeti együttestől. Ha Mátéfi három év után egy londoni bronzzal búcsúzna, már joggal illetné hódolat. Szerződése ugyanis 2012. augusztus 31-ig szól, azzal a kitétellel, hogy azt július 1–15. között minden szezonban mindkét fél jogkövetkezmények nélkül felbonthatja.
Mint tette azt Imre Vilmos, a hivatalos klisével élve tehát „jogkövetkezmények nélkül”, ámde természetesen következményekkel. Mert némileg váratlan döntése miatt hirtelen meg kellett találni az utódját, ugyanis az augusztusi egyhetes összetartás után egyre feszítettebb a program: szeptemberben Világkupa, októberben két Eb-selejtező, december 5–10. között pedig a vb, Kínában.
Ebben a helyzetben szinte adódott a 43 éves Mátéfi Eszter. Az Erdélyből elszármazott, több mint százszoros román, majd 58-szoros, olimpiai bronz- és vb-ezüstérmes magyar válogatott játékosként Debrecent, Győrt és Dunaújvárost is megjárta, a Dunaferrnél BL-győztesként zárta sportolói és kezdte (másod)edzői pályafutását, a junior válogatottat a 2005-ös vb-n a negyedik helyre kormányozta, ugyanebbe a pozícióba emelte idén tavasszal, immár NB I-es trénerként a Békéscsabát, emellett Imre Vilmos stábjában is jutott neki hely az előző szereposztásban.
Segítőjének Konkoly Csabát kérte fel, ami igen bölcs döntés részéről, és nem csak azért, mert jól ismerik egymást. A kerettagok többségét delegáló ETO mesterének valóban ott a helye a nemzeti együttesnél – kapitányi kinevezését Győrben összeegyeztethetetlennek tartották a klubmunkájával, és ezt minden köntörfalazás nélkül, korrekten nyilvánosságra is hozták –, ráadásul a válogatottságtól egyszer már búcsút vett, ám azóta is visszahívott, most is visszavárt Pálinger Katalin és a súlyos térdsérülésből lábadozó Görbicz Anita számára is közvetlenebbé teheti a kapcsolatot.
Ez sem árt, mert bár Mátéfi az első női kapitány, de attól félni felesleges, hogy eljátssza majd a jóságos tyúkanyót. Akkor már inkább az ellenkezője valószínű. Nem véletlenül vázolta fel ő maga így az ars poeticáját: „A hitvallásom alapján rend a lelke mindennek, az elvégzett munkában hiszek. Ígérem, egyszerre leszek megfelelően demokratikus és autokrata. Szeretném a bizalmat meghálálni, és a csapatot a világ élmezőnyében tartani.”
Kemény vállalások. Mert ugyan a demokráciát sem könnyű elegyíteni a diktatúrával, de a válogatottat a világ élmezőnyébe vinni talán még nehezebb. Hiszen az előző vb és Eb egyaránt nyolcadik helyezése után nem feltétlenül az elitben maradás, inkább talán az oda visszatérés a feladat.