Pázmány Péter esztergomi érsek legismertebb hitvitázó művéből, az Isteni igazságra vezérlő kalauzból (1613) két cikkelyt ragadott ki 1626-ban, hogy szülőföldjének, Bihar vármegyének kedveskedjen. Az 1626-ban Bécsben, Gregor Gelbhaar nyomdájából kikerült Az Sz. Irasrul es az Anyaszentegyhazrul két rövid könyvecskék című munka fő célja a tanítás és – természetesen – a rekatolizáció leplezetlen előmozdítása volt. Erre utalt már a kötet mottója is: „Ha megválasztod a drágát a rossztúl, mint én szájam lészesz: mások térnek tehozzád, és nem te térsz őhozzájuk.” A bevezetőben aztán részletesebben is kifejti, hogy bár tenger az igaz hitről való egyenetlenségek vitatása, azért mind csak a könyvben foglalt kérdéseken fordul meg – tehát voltaképpen elegendő ez a kis könyvecske is az igazság megismerésére. Mint írta, a vitához Kálvin műveit használta, mert ő dicsekedhetett a legtöbb tudománnyal és a legdíszesebb elmével, a többi protestáns műve hozzá képest söprű, moslék, hulladék csupán, legjobb esetben is gyermekded próbálkozás.
Pázmány azt persze nem várhatta, hogy az 1564-ben meghalt Kálvin szálljon vitába vele, és ezért bizonyára nem lepődött meg túlságosan, amikor Pécsváradi Péter váradi református lelkipásztor érzett késztetést arra, hogy három évvel később Debrecenben nyomtatott vitairattal feleljen Pázmány könyveire. A replika erre sem késett sokáig, mert Pázmány egy év múlva Pozsonyban, Sallai álnéven kiadta Jó nemes Váradnak gyenge orvoslása című gunyoros hitvitázó művét – legalábbis valószínűleg ő, hiszen Sallai István püspöki plébános valóságos történeti személy volt. Azt hiszem, mindketten élvezhették a helyzetet, hogy teológiai ismereteiket hadrendbe állítva vitatkozhatnak egymással, de az tagadhatatlan, hogy a két fél nem tartozott egy súlycsoportba.
Hogy mi értelme volt ennek? Biztos, hogy sokféle célnak felelt meg egy-egy hitvitázó munka, és talán csakugyan tanításra is használták a kinyomtatott műveket. Történetileg a hitvitáknak döntő szerepük volt a magyar irodalmi nyelv kialakulásában, de tagadhatatlan a teológiai műveltség csiszolódása-fejlődése is. Valószínűleg azonban e sokszor rendkívül nyers, a szabadszájúság határait át-átlépő munkák iskolai tanításra semmilyen formában nem voltak alkalmasak; katekézishez mást használtak, magasabb szinten az apologetikai oktatás pedig inkább latin nyelven zajlott. Ez persze nem zárja ki, hogy diákok is forgattak egy-egy ilyen munkát, mint ahogyan arról Az Sz. Irasrul es az Anyaszentegyhazrul két rövid könyvecskék egyik példányának bejegyzései is tanúskodnak. Rengeteg tollpróba és firka díszíti Pázmány e könyvét, melyet ráadásul egy használaton kívüli liturgikus kódex pergamenlapjába kötöttek talán már a XVIII. században. Négy tulajdonos neve betűzhető ki lapjairól: az első Gergely deák volt, aki 1631-ben örökítette meg magát, s talán ő írta az „Indicson ere tiged Uristen” kezdetű bejegyzést, vélhetőleg tollpróbát. Öt évvel később, 1636-ban Albert deák vásárolta meg a könyvet tíz dénárért. Nála nagyon hosszú ideig, több mint ötven évig volt Pázmány munkája – hacsak nem elírta az évszámot. Talán tőle származik az a két ajánlkozó levéltöredék vagy -vázlat, amelyet a lapszélre írt. „Szolgálatomat ajánlom mint nekem jó akaró…”, illetve „alázatos szolgálatomat ajánlom kegyelmednek szerető böcsületes…” kezdettel. Sajnos annyira gyenge minőségű tintát használt, hogy csak igen nehezen lehetne kibetűzni, hogyan folytatódott a levélvázlat.
Valószínűleg két XVIII. századi könyvhasználó, -tulajdonos is nyomot hagyott, hiszen Czakó Ambrus és Sirató Gergely nevét is olvashatjuk könyvbejegyzés gyanánt. Nem tudom, e gazdag tulajdonosi névsorból melyiküknek köszönhető az utolsó lapon található firka, az azonban biztos, hogy unatkozó-rajzolgató diák műve lehetett a dekoráció. Egy furcsán nagy orrú, ragyogó napot, egy török és egy magyar fejet láthatunk, valamint egy lovas katonát. A firkáknak persze semmi közük sincs a hitvitákhoz vagy Pázmányhoz, azt azonban a bejegyzések mellett ékesen bizonyítják, hogy a „két rövid könyvecskék” oktatásait nemcsak papok és lelkészek forgatták, hanem valószínűleg deákok is.
polgárháború
Márki-Zay Péter is elszabadult
