Neoliberális kísértet

Kísértet járja be Európát, különösen Kelet-Közép-Európát, de ezúttal nem a kommunizmus, hanem a neoliberalizmus kísértete. A kísértet megszemélyesítői a Nemzetközi Valutaalap (IMF) missziós emberei. Azokat hívják így, akik meglátogatnak egy-egy fővárost, hogy ott a helyi hatóságok (pénzügyminisztériumok, nemzeti bankok) vezetőivel megbeszéljék, az adott ország mit is akar tenni annak érdekében, hogy mielőbb teljesítse a maastrichti kritériumokat. Az IMF 1944-es alapszerződésének van ugyanis egy IV. cikkelye, amely azt mondja ki, hogy a tagállamoknak szigorú pénzügyi fegyelemhez kell magukat tartani, és hogy ezt az elkötelezettséget a valutaalap rendszeresen felülvizsgálja.
Erre a IV. pontra hivatkozva az elmúlt hónapokban szinte minden kelet-közép-európai országba ellátogatott egy-egy valutaalapi misszió, a helyi hatóságokkal együtt áttekintették a helyzetet, és javaslatot tettek annak orvoslására. Egy-egy ilyen elemzés önmagában nem túl érdekes, izgalmassá akkor válik, ha valaki összehasonlítja az egyes országokra vonatkozó konzultációs zárónyilatkozatokat. Az összehasonlításból az derül ki, hogy szinte kivétel nélkül minden országban a dolgok jól mentek egészen a pénzügyi válság bekövetkeztéig. Néhány ország (például a balti államok és Szlovákia) különösen gyors gazdasági növekedést ért el. Most azonban mindenütt jelentős a visszaesés, a GDP csökken, a költségvetési deficit és a folyó fizetési mérleg hiánya jelentősen nő. Még azok az országok is, amelyek eddig fegyelmezett pénzügyi politikát folyatattak (például Észtország, Szlovákia), bajba kerültek. Mi a kiút? Teljesen függetlenül attól, hogy az adott országnak ténylegesen milyen a gazdasági helyzete (amely azért országonként elég különböző), a recept mindenütt ugyanaz: a költségvetési kiadások csökkentésével az államháztartás hiányát a maastrichti három százalék alá szorítani. Ezt az egyes országok a közszféra reformjával kell, hogy elérjék, ami a közszféra által vállalt feladatok szűkítését, azok privatizálását, illetve a közalkalmazotti szféra béreinek csökkentését jelentik. A valutaalap eredendően ellenez mindenfajta valutaleértékelést, mert az egyoldalú versenyképességi előnyöket szolgáltathat a leértékelő országnak. Ehelyett a versenyképesség helyreállítása érdekében a bérek lefelé történő rugalmassá tételét propagálja, ami a reálbérek csökkentését jelenti. A leértékeléssel nem is volt baj eddig az unió új tagállamaiban, hiszen az euró bevezetéséért folyó versengésben minden ország felértékelte valutáját, hogy azzal is elősegítse a belső infláció előírt mértékűre való lecsökkentését. Sajnos azonban a valutafelértékelés azzal a nemkívánatos mellékhatással járt, hogy az egyes országok fizetési mérlege jelentősen romlott, külső adóssága pedig mint egy rakéta kezdett el felfelé ívelni: az utolsó három-négy évben valamennyi ország külső adóssága megduplázódott.
A GDP nagymértékű, az uniós átlagot messze meghaladó csökkenése a multinacionális vállalatok helyi leányvállalatainak termeléscsökkenése miatt következett be, amely negatív hatást az IMF által javasolt restrikciók – a belső kereslet szűkítése miatt – tovább erősítenek. Nagy a veszélye annak, hogy az IMF által javasolt megszorító intézkedések negatív spirálba hajszolják ezen országokat, amikor is a csökkenő kereslet csökkenő GDP-hez, emiatt nagyobb költségvetési hiányhoz, ennek következtében újabb megszorító intézkedésekhez vezet.
A kommunizmus kísértetétől Kelet-Közép-Európa nagy nehezen megszabadult, ami meghozta a szabadságot. Most már csak a neoliberalizmus kísértetétől kell megszabadulni, hogy a szabadság mellé jólét is társuljon.