Klub és agora
Püski Sándor halálakor, mielőtt életművének szellemiségéről beszélnénk, illik megállnunk egy pillanatra, és felidéznünk az élő emberi jelenlétet. Sándor bácsi alakjából először mindig a kék szemében világító fiatalos mosoly jut az eszembe, az arányosan magas és széles, boltozatos homlok alatt. Ritka példája volt ő köztünk, mai magyarok között a derű, az alkotó energia, a rugalmasság és szívósság képességének. Nyilvánvaló, hogy jó géneket kapott: de ezekkel a génekkel bámulatosan is sáfárkodott egy pusztító és önpusztító korban.
Pedig eszméiért Kádár börtönében is szenvedett, és legalább háromszor, talán négyszer kellett újrakezdenie az életét. Amikor ki akarom mondani azt, hogy Püski: mindig az jön a számra, hogy Püskiék. Sándor bácsi nehezen képzelhető el néhány éve távozott párja, Ilus néni nélkül. Ők ketten mindent együtt terveztek el és valósítottak meg, több mint hatvan éven át. Ilus néni volt az, aki az élet sóját hozta el körükbe, sürgésével, vendéglátásával és történeteivel. Emlékezetéből a magyar közélet egész legendáriuma kerekedett ki, s ha a történet fakóbb volt, fantáziájával színezett rajta. (Ezt az ember megbocsátotta történetei és főztje jó ízéért.)
Az a harmincas években kibontakozott, népi-nemzetinek is nevezett szellemiség, amelynek Püskiék odaadó hívei és szervezői voltak, sokkal nagyobb és sokrétűbb tér-idő hálóba illeszkedik, mint amilyenbe a magyar közélet rögeszmés vitái, ideológiai hadjáratai kényszerítették. Időben Bartók és Kodály konstellációjában bukkan fel mint hatalmas koráramlat, a nemzeti kultúra archaikus formáinak új kultusza, amely a modernség ihletforrása lesz, például olyanokban, mint De Falla, Janácek vagy Sztravinszkij. Ha ennek a szellemiségnek a földművesek helyzete iránti plebejusi részvét a jellemzője, akkor a harmincas években mindenütt megtaláljuk nevezetes képviselőit, a két Amerikában éppúgy, mint Közép- és Kelet-Európában.
Ha a mozgalom nagy alkotóit jellemzi, hogy a fenti értékek és érdekek szerinti társadalmi reformnak kötelezik magukat el, a háló még messzebbre terül szét. Ha az emberileg belátható kis méretek gazdaságának a dicséretét jelenti ez a szellemiség, akkor belépünk az ökológiai gondolkodás, a fenntarthatóság korszerű szemléletébe. Ha a „népi” mozgalom harmadikutasságot jelent, érvénye nyilvánvaló ma. Amikor a világot ismét lángra gyújthatja a társadalmak kettészakadása, amikor felelős politikus és felelős közgazdász egyaránt azon töri a fejét, hogyan lehet túlélni és megakadályozni a szabályozatlan szabadpiac „válságnak” nevezett ámokfutását.
Fontos felidézni e népi-nemzeti gondolat integráló erejét is Sárközi György vagy Illyés Gyula szándékai szerint. Püskiék működésének egyik fénykora a hetvenes-nyolcvanas évekre esett, fizikai színhelye pedig New York volt. A Püski Kiadó adta ki akkor Csoóri, Duray és Konrád tiltott könyveit. Az ő manhattani könyvkereskedésükben, amely kiadóhivatal, klub és agora is volt, testesült meg akkor a magyarság virtuális egysége, messze ható jelentőséggel. Ott pár nap leforgása alatt megfordult és eszmét cserélt Király Béla, Kocsis Zoltán, Sütő András, Vajda Mihály, Gombos Gyula, Nagy Károly, Konrád György, Hámos László, Csoóri Sándor, Baránszky László – csak néhányat említve a jellegzetes látogatók közül. Történelmi kár, hogy a baráti eszmecseréknek ez a légköre elmúlt, és a nyolcvanas évek végétől már nem ez szabta meg a szellemi élet és a politika sorsfordító történéseit a magyar világban.
