Bónusz és málusz

Valami megmozdult a pénzügyi világban. A sokáig áttörhetetlennek hitt banktitok falán repedések mutatkoznak, és a bankárok javadalmazásában megszokott pénzeső hevességét is csökkenteni fogják. Vajon képes lesz-e törvényekkel megreformálni a kapitalizmus saját magát, vagy esetleg újabb figyelemelterelő hadműveletnek vagyunk tanúi?

Svájci vagyonkezelők
Vége a svájci banktitoknak? – tették fel a kérdést a múlt héten a világlapok, kétkedésüket is belefoglalva. Történt ugyanis, hogy augusztusban Bern másodjára „sértette meg” a banktitkot: az Egyesült Államok, majd Franciaország kérésére adott ki információkat olyan személyekről, akiknek az alpesi országban van bankszámlájuk. Ne higgyük, hogy jószántából tette ezt, igen nagy nemzetközi nyomás hatására adta meg magát.
Washington az UBS nagy svájci nemzetközi banktól kapott 4450 nevet, akikről gyanítja, hogy adót csaltak. Az amerikai fél több mint 52 ezer UBS-ügyfélről akart volna tájékoztatást kapni, de egyelőre beérte ennyivel. További 5500 személyről tárgyalások folynak. A most átadott nevek mögött a befizetés rubrikában 18 milliárd dollár szerepel.
Eric Woerth, a francia költségvetési miniszter is hamiskásan mosolyog a francia lapok címlapján, amióta jó két hete birtokában van a háromezer honfitársáról szóló listának. Elmondása szerint a most kikért személyek Svájcban hárommilliárd eurót tartottak, amelynek valószínűleg egy része adómegkerülés révén landolt az alpesi bankokban. A becslések szerint mintegy 150 ezer franciának van külföldi rejtett számlája, amelyen összesen 100–150 milliárd euró vagyon lehet.
A most elért áttörés jelentősége óriási. A válság által megzilált UBS-t az amerikaiak egyszerűen megzsarolták: vagy kiadja az adatokat, vagy búcsút inthet amerikai leányvállalatának. Több hónapos huzakodás után végül is a svájci bank rábólintott az üzletre; februárban kétszázötven személyt adott ki a rettegett amerikai adóhatóságnak, az IRS-nek.
A legfejlettebbek a tavaszi londoni G20-csúcson üzentek hadat az adóparadicsomoknak. Az európai országok közül Liechtenstein, Monaco, Andorra, Ciprus és még Ausztria is olyan intézkedéseket vezetett be, amelyekkel elkerülték a feketelistát. És Svájc is ezért tesz meg mindent, többek közt az adóparadicsomok ellen oly hangosan fellépő Franciaország megnyerése érdekében. Íme példa a háromezer francia ügyfél kiadása. Amerikában szeptember 23-ig, Franciaországban az év végéig él a külföldre menekített vagyonokra szóló adóamnesztia, amely dátum után az adóhatóságok lecsaphatnak.
Ám a jelenlegi svájci listakiadások korántsem jelentik az adótitok feladását. A jelenleg is érvényben lévő szabályok szerint Svájc köteles kiadni bizonyítottan adócsaláson ért személy bankszámlaadatait, ha az adócsalást a kérő ország igazolja. Az amerikai hatóságokkal most olyan egyezmény körvonalazódik, amely alapján csupán adócsalás gyanújával is kikérhetnék valakinek a számláját.
Fontos kérdés a private banking – a személyes banki szolgáltatások – és a vagyonkezelés jövője. A becslések szerint ez utóbbiban 2000 milliárd dolláros vagyont kezelnek Svájcban. Ha az egész pénzügyi reformot következetesen végigviszik, ennek a töméntelen vagyonnak csak a töredéke marad meg az alpesi országban. Svájcban talán nem véletlenül üléseznek naphosszat a banki vagyonkezelők.

Vegyünk egy bankot! A világon mindenütt tudják, hogy a pénzügyi szektor jól fizet. A pénzintézet dolgozói közül válasszunk ki két személyt: egy vezető brókert és egy kezdő titkárnőt! Hasonlítsuk össze jövedelmüket! Bizony megeshet, hogy a bróker ezerszer annyi pénzt visz haza, mint a nagyon igyekvő kolléganő. Ezerszer. Persze a különböző juttatásokat beleértve: szolgálati kocsi, híres éttermekben való ebéd-vacsora, külföldi utazások első osztályon, elszállásolás luxusszállodában, szabad felhasználású bankkártya, a munkanap végén lazításként egy-egy pohár még a bárban is belefér. Mindez aprópénz a jó előre lezsírozott sokmilliós prémiumhoz képest.
Ne tévesszük össze, a mi emberünk nem vállalkozó. Dehogy teszi ő kockára saját pénzét, arra ott van a másé. Ő egy alkalmazott. A napokban tette közzé az APEH a tavaly bevallott legnagyobb személyi jövedelemadók listáját. A lista élén álló magyar alkalmazottnak több mint hárommilliárd forint volt az adóalapja. Igaz, keményen dolgozik, teljesítménye elismerésre méltó, a felettesei megbecsülését bírja – de ezerszeresen?!
Valami ilyesmi juthatott az eszébe a Földközi-tengeren szabadsága idején önfeledten lubickoló Nicolas Sarkozy francia elnöknek, amikor augusztus közepén meghallotta a hírt, hogy a BNP Paribas francia bank – a javuló eredmények miatt – ez évben egymilliárd eurónyi bónuszt ad a pénzintézet alkalmazottainak. Ez a sok közül az egyik bank, amelyik alig egy éve sorba állt az állami mentőövért, ugyanis a túlélése volt kérdéses. Ilyen gyorsan elfelejtik a bankvezetők a válságos időt, ilyen gyorsan visszatérnek a régi beidegződések, ilyen gyorsan – ha magukról van szó – pénzosztogatásba kezdenek, amikor ma már az államnak szava is van ebben? Sarkozy azonnal üzent: a szabadsága utáni napokban várja a bankárokat az Élysée-be.
Érződött a feszültség, hiszen hiába próbálták szép szóval jobb belátásra bírni a pénzügyi szféra képviselőit, azok, mintha mi sem történt volna, ott folytatták, ahol abbahagyták. Akik mérhetetlen pénzéhségükkel a világméretű kalamajkát okozták, osztogatják maguknak az eurómilliókat! És a széles néprétegek előtt persze a kormánypolitikusoknak kell megmagyarázni, hogy bizony most munkanélküliség van, húzzák kicsit össze magukat, és igényeiket is vegyék takarékra. Sarkozy felbőszülése jogos volt.
A franciaországi nagybankok vezetői augusztus végén a párizsi pénzügyminisztériumban egyeztettek, aztán másnap – mintegy ítélethirdetésre – átvonultak raportra az elnöki palotába. Az elnök szándékai szerint törvényben rögzítendő szabályozás nem is olyan kemény, mint amire számítani lehetett. Valahogy a Szajna partján nem jut eszükbe „etikai kódexet” elfogadtatni a pénzügyi vezetőkkel, minthogy épp a bankárok hiányos etikai érzékének a következménye a jelenlegi helyzet.
A Sarkozy által felvázolt szabályozókkal minden jelen lévő bankvezér egyetértett. Nem korlátozzák a bónuszok kifizetését, viszont szabályokhoz kötik azt. A pénzügyi alkalmazottaknak három évig várniuk kell, amíg kifizetik a munkaszerződésben szereplő teljes bónuszösszeget, addig egyharmadát kapják. A kétharmad juttatása attól függ, hogy a cég miként teljesített az adott időszakban. Egyharmadot pedig vállalati részvényekben kaphat meg a bróker.
Bevezetik a közlekedési biztosítóknál már létező bónusz-málusz rendszert: ha a társaság sikeres, megjutalmazzák, ha veszteséges, akkor levonnak a járulékából. A bankoknak kötelező lesz tájékoztatni a jutalmazási rendszerükről a részvényeseket. Azok a pénzintézetek pedig, amelyekben van állami tulajdon, kötelesek lesznek nyilvánosságra hozni a száz legjobban fizetett alkalmazottuk listáját, amelyet a tervek szerint „a javadalmazás cárja”, Michael Camdessus, a valutaalap volt vezetője és csapata ellenőriz majd.
Milyen büntetésre számíthatnak azok a bankok, amelyek megsértik a szabályozást? A francia állam minden kapcsolatot megszüntet velük, magyarán kiközösítik őket, ami aligha hiányzik egy államtól anynyira függő pénzintézetnek. A megbeszélés után a BNP Paribas bejelentette: felére, azaz ötszázmillió euróra csökkenti az idei bónuszokra szánt összeget.
Ám azonnal láthatta Sarkozy is, hogy műve féllábú óriás. Ha nem tudja elérni, hogy világméretekben is hasonló szabályozás jöjjön létre, csak egyvalamit ért el: a francia banki alkalmazottak tömegesen hagyják majd el az országot, mert külföldön jobban lehet keresni. Bizton számíthatott azonban első számú európai szövetségesére, Angela Merkelre, a német kancellárra. A politikusnőnek már a válság tavalyi kipattanása előtti években is bögyében voltak a bankárok, és közös fellépést sürgetett, például a határidős ügyletek ellen. Most teljes mellszélességgel kiállt a francia ötlet mellett.
Sőt a korábban mindig húzódozó, fél szemével Amerikát figyelő Gordon Brown brit kormányfő is aláíróként csatlakozott ahhoz a levélhez, amelyet Merkel és Sarkozy írt az Európai Unió svéd elnökségéhez, hogy a kérdésben elérjék a közös európai fellépést. A skandináv elnökség megszerezte a huszonhét uniós állam jegybankelnökeinek hozzájárulását. Merkel és Brown múlt hét végi berlini találkozóján továbbment: egyenesen a bónuszok korlátozását tartotta célravezetőnek.
A múlt hét végi londoni találkozón, amelyet a G20-ak, a világ legnagyobb ipari országainak a pénzügyminiszterei tartottak, vitatták többek közt a banki bónuszrendszert. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, akitől a leghevesebb ellenállást várták, illetve aki júniusban még hallani sem akart a bankok belső ügyeibe való beleszólásról, most viszonylag gyorsan megadta magát. Ahhoz viszont ragaszkodott, hogy ne korlátozzák a bónuszokat. Tehát ez a kérdés is szerepelni fog – mégpedig nagy egyetértéssel – a szeptember 24–25-én az amerikai Pittsburghben rendezendő G20-csúcsértekezleten. Erről a találkozóról tartja úgy a világsajtó, ha itt nem sikerül kézzelfogható megoldásokat találni a kapitalizmus megreformálásához, akkor az egésznek búcsút inthetünk, mert túlhalad rajta az idő. Most vagy soha.
Az nem kérdés, hogy a bankok milyen fontos szerepet játszanak a vállalatok és háztartások finanszírozásában. A mindenáron való haszonhajszolás azonban látjuk, hová vezetett. Valahogy azt kellene tudatosítani a bankárokban, amikor a képernyőn, a virtuális világban tíz- vagy százmilliót ide-oda helyeznek, hogy emberek életéről, sorsáról, munkájáról döntenek. A pénzügyi ágazatban is vissza kellene térni az emberközpontú világba, amelyben a technika nem cél, csupán eszköz. Ha ez a szellem uralkodna, akkor nem lennének ezerszeres fizetések sem.