Egy korsó Apfelwein a felhőkarcolók árnyékában

V I L L Á M L Á T O G A T Á S Azt mondták, van ilyen, mégis nehezen tudom elképzelni, hogy valaki turistaként, várost látogatni megy a Majna melletti Frankfurtba. Viszont ha már ott van – általában üzleti ügyeit intézni vagy valamelyik nemzetközi vásár résztvevőjeként – elámul a külföldi. A felhőkarcolók „Mainhettennek” csúfolt városa élhető, kedves, kellemes hely. És egészséges, szinte mániákusan.

Nemcsak hogy egészséges, hanem öko meg bio meg környezettudatos. Az emberek bio-boltban vásárolnak, nem ám magokat, hanem teljesen úgy, mint mi a sarki szupermarketben, biciklivel vagy tömegközlekedési eszközökkel járnak, tiszta parkokban pihennek, szelektíven gyűjtik a hulladékot (az utcán is), és még ökofelhőkarcolójuk is van. Ez kívülről majdnem úgy néz ki, mint egy nem öko, belül viszont különböző szinteken több emelet magas kerteket építettek, fákkal, padokkal, kávézókkal. Akkor még jól ment a bankszektornak.
De a város is tele van pénzzel, épp annak köszönhetően, hogy Frankfurt a nyugati bankvilág egyik legfontosabb központja és a vásárok révén kereskedelmi centrum. Kedélyes kisváros 670 ezer lakóval és egy csoport 2-300 méter magas felhőkarcolóval. Számadatai mégis elképesztőek: repülőterén (amely Európa 3. legnagyobbja) tavaly 54 millió utas fordult meg, vasútállomását naponta 350 ezer ember és 1700 vonat használja, a vásárközpont évi 42 rendezvényének forgalma 440 millió euró, a tőzsdéé pedig akkora nagy szám, hogy ki se tudom olvasni. És ha már a matematika bűvkörébe léptem, el kell meséljem, milyen a 43. emeleten lakni.
A 45 szintes Marriott Hotel volt a szállásom. Volt ott minden, amitől az üzleti turista jól érzi magát: süppedős padlószőnyeg, pályaudvarszerű előcsarnok, fitnesz, maszszázs, sushibár és francia reggeliző. A szoba nagy részén egy hatalmas ágy terpeszkedett, mintha a doboz-szerű kis helyiséget a fekvőhely köré tervezték volna. 43 emelet mélyen, az utcán matchboxok közlekedtek, pálcikaemberek sétálgattak pálcikakutyákkal és pálcikagyerekekkel. Bár a lift 20 másodperc alatt teszi meg az utat, lehetetlen lett volna elfeledkezni a magasságról. A fürdőszoba szellőzőrendszerébe süvítő szél hangja altatott el, és azt álmodtam, hogy az ágy negyvenhárom emelet magasan lebeg a levegőben, és ha megfordulok, lezuhanok valamelyik matchboxra vagy pálcikakutyára. Inkább mesélek az óvárosról, a folyópartról, a szórakozónegyedről és a múzeumokról.
Mondjuk, igazi óváros nincs, egy éjszaka alatt söpörte el a föld színéről a második világháború. Viszont, mint Varsóban, itt is szép lassan visszaépítették a régi főteret és a szórakozónegyedet, Alt-Sachsenhausent. A főtér, a Römerberg olyan, mint a német kereskedővárosok centrumai: a középső óriási macskaköves területet éttermek teraszai foglalják el, a színes, csúcsos épületek egymáshoz bújva várják a következő tűzvészt. A központban magasodik a gótikus dóm, misztikus élmény ide belépni, átjár a fény, felszabadít a tér, elmélyülésre késztetnek a képek. Százszor monumentálisabb, mint a modern negyedben a pénz sokkal magasabb templomai. Bár Frankfurt politikai szempontból független város volt, és püspöki székhely sem volt soha, mégis ebben a dómban választották a német királyokat 1356-tól és kétszáz évvel későbbtől itt koronázták a császárokat.
Hogy milyen helyes városka lehetett valaha Frankfurt, az csak háború előtti fotókon és a főtéren csúfoskodó betonszörnyeteg történeti múzeum anyagában látszik. Ugyanitt van még egy betonépület, a Schirn nevű kortárs múzeum, tényleg izgalmas kiállításokkal és divatos, elegáns, franciás étteremmel. Itt minden fehér, rideg, szögletes, az étel viszont fantáziadús és a hagyományos német konyhától eltérően egészséges. Ebédre pont jó. Vacsorára viszont a Majna másik partján, Alt-Sachsenhausen valamelyik szász típusú házának éttermében óriási sertéshúsokat illik enni krumplival, ha nem megy, pihenésképp a ház almaborával kell öblögetni. A sör erősségű Apfelwein (hesseni dialektusban Äppelwoi) tipikus frankfurti ital, nagy korsóban hozzák, sokan vízzel vagy Fantával keverve isszák rombuszmintás almaborpoharakból. Kellő mennyiség elfogyasztása után a vendégsereg összekapaszkodik, és jobbra balra himbálózva népdalokat ordibál. A jelenség a Balatonról már ismerős lehet. Aki előételként ecetes vízben áztatott sajtot fogyasztott hagymával, éjjel sem marad zene nélkül, erre utal a hagymafeltét elnevezése: Musik. Sütit délután kell enni, például a Römerbergen lévő Hollhorst cukiban Bethmännchent, mandulából készült, marcipánhoz hasonló, kúpforma valamit habos kávéval, utána az árnyas Majna-parti vásárban lesétálni a kalóriamennyiséget.
Esetleg, hogy kis kultúra is ragadjon ránk, a negyvenhat múzeum valamelyikében muszáj tenni egy hosszabb-rövidebb látogatást. Legmuszájabb mégis a Goethe-ház és Múzeum, amelyet a költőóriás szülőházában rendezett be és tart fenn egy magánalapítvány. Eredeti bútor már nemigen van benne, bár a háború alatt mindent biztonságos helyre szállítottak, a ház minden szögletét lefényképezték és minden négyzetcentiméterét lerajzolták, így újra fel tudták építeni a porig bombázott házat. A szobákban olyan berendezési tárgyak és festmények vannak, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak Goethéhez. Az alapítvány nagyrészt magánadakozásból él, ami a mai napig fontos hagyomány Frankfurtban. Talán mert mindig független volt a település, és nem számíthatott királyi vagy egyházi segítségre. Polgárai rájöttek, hogy csak akkor működik a város, ha maguk üzemeltetik. És igen, tényleg működik. Mert lakói magukénak érzik, vigyáznak rá, szeretik, és ha kell, finanszírozzák. Innen is van mit tanulni.