Szeptember 17-én emlékezhetünk az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése harmadik évfordulójára. Ám a kiszivárogtatóról még mindig nem tudunk semmit. Mit állapított meg a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a balatonőszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatban IX. címmel intézett írásbeli kérdést Demeter Ervin (Fidesz) a szocialista Ficsor Ádámhoz még augusztus végén. Az ellenzéki politikus, amint az beadványa sorszámozásából is kitűnik, nem először érdeklődött arról, milyen körülmények között kerülhetett nyilvánosságra Gyurcsány Ferencnek a balatonőszödi kormányüdülőben előadott hírhedt felszólalása. Ficsor még szeptember 8-án, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszteri minőségében reagált a kérdésre, bár érdemi választ nem adott. – A balatonőszödi védett intézményben tartott rendezvényen elhangzott beszéd illetéktelenekhez történt eljuttatásával kapcsolatban az intézmény biztonságáért felelős szervek közreműködésével folyó vizsgálat a tényállás teljes körű felderítését és a jövőre vonatkozó ajánlások megfogalmazását követően, várhatóan még ez évben lezárul – közölte a volt titokminiszter politikustársa türelmét kérve.
Az NBH 2006. október 4-én indított vizsgálatot a kiszivárogtatással kapcsolatban, mert törvénysértésre gyanakodtak a hanganyag nyilvánosságra jutásával összefüggésben. Ficsor Ádám egy korábbi kérdésre válaszolva arról írt, hogy a vizsgálat időigényessége összefügg az ügy bonyolultságával és a keletkezett új információk ellenőrzésének szükségességével.
Nemrég az MSZP elnöke azt mondta, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kezdődött az MSZP iránti bizalom csökkenése. Lendvai Ildikó szerint az országot az döbbentette meg, hogy a beszédből szembesült a választás előtti óriási ígéretek és a valóság között tátongó szakadékkal.
Durva szabályozás jöhet a fagyira, ez sokakat érint
