Nyolc óra harmincöt percet mutattak a kisváros órái, amikor a tizenkilenc esztendős fiú – az érettségire készülő osztály tagja – baltájával felfeszítette az 1528-ban alapított Carolinum gimnázium, a bajor tartomány egyik legnagyobb múltú iskolájának kapuját, és bent Molotov-koktélokat dobott el, egyet a tizennégy évesek osztályába. Tíz diák és egy tanár megsérült, hárman súlyosan, köztük a tettes is. Egy diáklány életveszélyben van, akit az ámokfutó a fején sebesített meg baltával.
A gyorsan riasztott és tíz perc alatt a helyszínre érkezett rendőrség előbb kimenekítette a több mint hatszáz diákot, majd az épületen belül rábukkant az ámokfutóra. A menekülő tettes nem adta meg magát, ezért a rendőrök tüzet nyitottak rá. Georg R.-t öt lövedék találta el, helikopterrel szállították kórházba, ahol megműtötték. A biztonsági szervek átkutatták a 2003-ban fennállásának 475. évfordulóját ünneplő gimnáziumot, abból a gyanúból kiindulva, hogy a fiatalember nem egyedül követte el a merényletet. E feltételezés végül alaptalannak bizonyult. A rendőrséget egy diáklány a Twitter közösségi portálon keresztül riadóztatta. Az evakuáltak csoportját a közeli munkaügyi hivatalban helyezték el, ahol lelkészek és pszichológusok foglalkoztak velük. Ansbachban a nyomozók nem jutottak olyan információkhoz, amelyek a tettest közveszélyesként tartották volna nyilván. A kórházban lábadozó Georg R.-t az ügyészség időközben – gyilkossági kísérlet vádjával – letartóztatta.
A sebtében összehívott sajtókonferencián Jochaim Herrmann, tartományi belügyminiszter köszönetét fejezte ki a helyi rendőrségnek a gyors beavatkozásért. A riasztás után mindössze tizenegy perc telt el a tettes elfogásáig. A miniszter hozzátette: „A hasonló támadásokkal szemben kifejlesztett koncepció bevált. Ennek lényege: a helyi rendőrség azonnali beavatkozása. A múltban vártak a kommandósok az erősítés megérkezésére. Most megakadályozták, hogy a támadás életeket követeljen, és gyorsan úrrá lettek a veszélyes helyzeten.”
A bajor tartomány északi részén lévő Ansbach további szomorú láncszeme a 2002-ben kezdődött sorozatnak, amelyben ámokfutók saját iskoláik ellen fordultak. Akkor a türingiai Erfurtban okozott vérfürdőt az előzőleg onnan eltávolított fiatalember. Idén márciusban, a baden-württembergi, Stuttgart közeli Winnendenben a tizenhét esztendős Tim Kretschmer ámokfutása döbbentette meg a német közvéleményt, aki apja pisztolyával tizenöt ember – többnyire diákok és tanárok – életét oltotta ki, mielőtt végzett önmagával is. A sorozatot a Bonn közelében fekvő Sankt Augustin „Albert Einsten” gimnáziumának tizenhat éves diáklánya, Tanja Otto folytatta, aki Molotov-koktélokkal akarta lángra lobbantani az intézetet. Célját ugyan nem sikerült elérnie, de több társát megsebesítette.
Szergej Lavrov Magyar Nemzenek adott interjúja bejárta a világsajtót
