Nagy pénz, kis morál

Vagy tíz évvel ezelőtt megkérdeztek egy csinos, fiatal orvosnőt, aki kétfelé választott, szép, hosszú fekete hajával korpásodás elleni sampont reklámozott, hogy amúgy az ő fejbőre szokott-e korpásodni. Nem, mondta mosolyogva, de azért van annyi pénz, amennyiért mégis korpásodik. Ez a reklám jutott eszembe, amikor az állami cégeknél lévő vezetők fizetési listáját tanulmányoztam az interneten.
Vajon nekik mennyiért korpásodik a hajuk? Ők nem a versenyszférában vannak. Itt állami, önkormányzati tulajdonú cégekről van szó, amelyeket az adófizetők tartanak el.
Bajnai Gordon miniszterelnök a hétfői parlamenti ülésen csaknem egyórás beszédében kormányának szerény teljesítményét fényezte. Elengedhetetlenül szükséges takarékossági intézkedésekről szónokolt. A családokat lehetetlen helyzetbe hozó, általa „nem kifejezetten baloldali”-nak nevezett költségvetési elképzeléseket megpróbálta egyedül üdvözítő megoldásként elfogadtatni. Mielőtt megkönnyeznénk hősi vállalását, vessünk egy pillantást az állami vállalatok, önkormányzati többségi befolyással működő cégek, gazdasági társaságok vezetőinek fizetési listájára. A kormányfő hiába tetszeleg abban a szerepben, mintha a nyilvánossá tétel az ő közreműködését kívánná. A nyilvánossá tételt kormányrendelet szabályozza, amelyet ugyan sokan igyekeztek hanyagolni, némely sajtóorgánum még pert is indított az adatok eltitkolása miatt, de ami tény, az tény: Bajnai csak az események után kullog.
Néhány kedélyborzoló adat: a BKV-nál a 4-es metró projektmenedzsere, Klados Gusztáv havonta nyolcmillió forintot keres. Kocsis István vezérigazgatónak be kell érnie mindössze másfél millióval. (A prémiumok mindenütt külön juttatásként szerepelnek, cégenként változnak, azt azonban tudjuk, hogy a kifizethető prémium az éves bérnek akár 150 százaléka is lehet.) A MÁV vezérigazgatója 3,42 millió forintot visz haza havonta, igazgatósági tagságért – lakoma után a desszert – 230 ezer forintot kap. (Sok tanárnak, kezdő orvosnak ennyi a fizetése.) Maradjunk még a MÁV-nál, ahol akkora a spórolás, hogy meglepődünk, ha a mindig mocskos mellékhelyiségben vécépapírt találunk. Az elnök-vezérigazgatónak és az üzletági általános vezérigazgató-helyettesnek 2,5-2,5 millió forintos fizetése van, előbbi igazgatósági elnökként tiszteletdíj keretében még kap havi félmilliót. Másfél tucatnál több igazgatóra van szüksége a MÁV-nak ahhoz, hogy olyan pazarul működjön, ahogyan azt megtapasztalhatjuk, ha szétnézünk egy vidéki állomáson. Lendvai Ildikó nagyon szeret mindent átszámolni lélegeztető gépre, én most üdvözölném, ha a jövő heti parlamenti ülésre kiszámolná, hány szárnyvonalat lehetett volna megmenteni ezekből a busás fizetésekből. Mert az még idekívánkozik, hogy a MÁV legfőbb vezetői ismertetett szerény fizetésük mellé 80 százalékos prémiumra is jogosultak. S ha ebben az országban valaki tíz forintra jogosult, biztosak lehetünk benne, mindent megtesz érte, hogy lehetőleg húszat vigyen haza.
Pénz tehát van. Csak nem azok kapják, akik valóban értéket termelnek. Nem az agysebész csapata. Nem az Európa-hírű szívgyógyász. Nem az övéi mellett maradó tanító, és nem a saját kocsiján a betegekhez igyekvő vidéki orvos. A külön juttatások támogatási rendszere is működik. Csak nem egészen az elképzeléseink szerint. Ebben az országban nem az intézeti árva a támogatandó. Nem a tehetséges parasztgyerek. A mi pénzünkből fenntartott állami cégek agyonjavadalmazott, agyonjutalmazott vezetőit – akik, lásd a BKV-t, ráadásul a legtöbb esetben képtelenek rendben tartani saját portájukat – tömik további pénzekkel. S közben kormányunk és pártja tervet készít, hogyan vegye el a több kistelepülésen is szolgálatot vállaló falusi lelkészek néhány tízezer forintos jövedelemkiegészítését, s miként csökkentse nullára a hitoktatók finanszírozását. Minek is segíteni az elesetteken, hiszen olyanok nálunk nincsenek is. Minek is beszélni a gyerekeknek jóról és rosszról, aztán fölnőnek, és még képesek egyiket a másiktól megkülönböztetni.
Mindent meg lehet tenni ebben a kifosztott országban. Az állami gondozottól el lehet venni a számláján eddig gyűjtögetett családi pótlékot. A gyedet meg lehet felezni, nehéz helyzetbe hozva azokat az édesanyákat, akiknek derűseknek kellene lenniük, s nem gondokkal elhavazottnak, mert kicsinyeik megérzik, s öntudatlanul átveszik idegességüket, belső feszültségeiket.
Amikor elkerekedett szemekkel csodálkozik némely közéleti ember, miért is nőtt meg a Jobbik támogatottsága, ne csak a fasiszta mételyre gondoljon, mert Justitia sűrű fátyol mögött, talpig csadorban marad előtte. Száz- és százezrek keserűen látják, hogy valami itt nagyon nincsen rendben, ha egy ilyen szegény országban állami cégek vezetői havi több milliós fizetésük mellé még másfélszer annyit fölmarkolhatnak az adófizetők pénzéből, vagyis a mi kontónkra. Ha Bajnait olyan tisztességes, valóban az ország javát szolgáló célok vezetnék, mint amilyenekről szónokol, akkor mi akadályozta meg abban, hogy még Gyurcsány Ferenc mellett kidolgozzon egy takarékossági intézkedési tervet, amely az állami cégeknél elszórt hatalmas pénzek kiáramlását megakadályozta volna? Hiszen gazdasági miniszter volt! Az azért hatalom. Esetleg öszszefoghatott volna a pénzügyminiszterrel – igaz, őt Veres Jánosnak hívták.
De ha már Veres Jánost emlegettük, álljon itt okulásul az ő javadalmazásának néhány adata, amelyet bárki ellenőrizhet a parlament honlapjáról. Idén áprilisig havonta 1 101 900 forint fizetést kapott. Erre tavaly még megkapta jutalomként, mert olyan jól dolgozott, csak valamiért mégis menesztették, a 13. havi bérét. Azt a juttatást, amelyet gazdasági okokból a legtöbb helyen már megszüntettek. A kormány, mint egy kis Hawaii, úgy látszik, külön sziget ebben az országban. Minden rossz, ami a válság nyomán az embereket éri, őket elkerüli. Veres János 2008-ban 77 300 forint ruházati költségtérítést kapott. Nem mindegy, hogy egy politikus Armani zakóban löki-e föl a tudósítót, vagy kínai pólóban.
A sokat vitatott kafetéria, ami a cégek által adott élelmiszerjegyeket, nyaraláshoz használt utalványokat jelentette, s amelynek megszüntetéséért a kabinet tüzes verbális harcot folytatott, a kormány fedőnevű parlamenti kis Hawaiinak minden további nélkül járt, és az adatok szerint az idén is fölvették. Veres János ugyanis a honlap szerint 2008-ban 550 ezer, az idén 183 333 forint összegű kafetériában részesült. Látom magam előtt Verest, amint utalványra kapott zakójában sorban áll a CBA-ban, kosarában literes tej, két zsömle, tíz deka parizer, és szorongva megkérdezi az előtte álló nyugdíjas nénikétől: „Nem tudja, melegétel-jegyeket is elfogad a pénztár?”
Vannak mulatságos részletei is Veres adatlapjának. Tavaly például „egyszeri keresetkiegészítésként” kapott 15 ezer forintot. Mi lehet emögött? Meghívott egy asszonyt vacsorára, és a parlamentbe küldte a számlát? De nézzük tovább! Étkezési hozzájárulásként – amit az emberektől el fognak venni, Veres János viszont erre rászorult – 142 ezer forintot kapott, a külföldi napidíjakból 211 697 forint jött neki össze. Ismét egy rejtélyes kifizetés, 2009-ben, ezúttal csinosabb összeg, talán végkielégítés, amely ellen Bajnai oroszlánként harcol mostanában: „Egyszeri juttatás: 7 777 800 forint.”
Össze kellene adogatni ezeket a fizetéseket, jutalmakat, egyéb juttatásokat, de mindenkiét, aki a nyakunkon él, és hálából néha föllök vagy lefasisztáz minket, közben tönkreteszi az országot. Meglenne a pénz egy kisebb gazdasági megújulásra.