Vucli Tóbiás önműködő villamosjegye

Ritkán fordul elő, hogy egy kitalált irodalmi hős alakot öltsön, s alkotója képzeletéből átlépjen az igazi, valós életbe. Pedig megtörténik olykor, hogy Rejtő Jenő regényhőse, Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója is közénk materializálódott, jó két emberöltőnyivel azután, hogy írói ötletként, virtuálisan megszületett. Persze lehetett Rejtő Jenő akármilyen zseniális koponya, a mai magyar valóság elképzeléséhez az ő fantáziája is szegényes volt, így hiába voltak fantasztikus meglátásai, a manapság uralkodó társadalmi, gazdasági, szellemi, erkölcsi viszonyokról sejtelme sem lehetett. Rejtő még úgy gondolta, hogy az önműködő villamosjegy feltalálójának a tébolydában van a méltó helye, ezzel szemben napjainkban Vucli Tóbiás utódai tudományos teamet alkotnak, a találmányuknak rafináltabb elnevezést adtak – most intelligens kártyás fizetési rendszernek titulálják –, s nem állandó megfigyelésben és gondos ápolásban van részük, hanem 25 millió forintos díjazásban. Nem csoda, hogy a hajdani székesfővárosi közlekedési vállalatot megszüntették, hiába volt gyors, pontos, megbízható és nyereséges, mint a Vucli Tóbiás-paradigma is bizonyság rá: életképtelen volt.
Bezzeg a jelenlegi közlekedési cég! Lehet ugyan, hogy a dolgozói elátkozzák, az utasok iszonyodnak tőle, a szolgáltatásai csapnivalók és drágák, vezetői mégis modern korunk hősei, akik meghallották az idők szavát, s széles látókörüknek, sokoldalú, minden újdonságot befogadni képes szakértelmüknek hála azonnal felismerték az önműködő villamosjegyben – bocsánat!, az intelligens kártyás fizetési rendszerben – rejlő innovatív lehetőségeket. Mármint azt a lehetőséget, hogy újabb (innovációs) pénzeket fizethetnek ki arra érdemeseknek. Ez a 25 millió forint egy BKV-s dolgozó húszévi fizetése, ami nem is olyan kevés, ha belegondolunk abba, hogy a közlekedési vállalat dolgozói egy lerobbant, népszerűtlen, szinte működésképtelen, veszteséges, a csőd szélén álló részvénytársaság alkalmazottai. Ám mikoron bevezetik az intelligens kártyás fizetési rendszert, gyökeresen megváltozik a helyzet. A dolgozók fizetése nem lesz több ugyan, de az eddigi 25 millión túl újabb, akár százmilliókat is kifizethetnek erre a projektre, mindenféle jutalom, prémium gyanánt, sőt bevezethetnék végre a veszteségrészesedést a legaktívabb vezetők számára, mert eddig is fizették, de kénytelenek voltak különböző kacifántos elnevezéseket kreálni neki. Emelhetnék megint a viteldíjakat, s hagyhatnák még mocskosabbnak a járműveket, úgyis csak a jobboldaliak veszik észre, akik folyton csak kritizálnak és gyűlölködnek, s képtelenek örülni bármiféle újnak, szépnek, a baloldali szakemberek boldogulásának és felemelkedésének.
Szerencsére, a BKV megmaradt a haladó szellem egyik utolsó mentsvárának, ahol van még becsülete az elvtársi, rokoni, haveri kapcsolatoknak, felülemelkedve holmi szakbarbár hozzáértésen, fantáziátlan közhasznosságon. Mert van-e fontosabb miszszió, mint a holdudvarnak és más, a hatalom bizalmára érdemes egyéneknek és társulatoknak pénzt tömködni a zsebébe? A tömeg meg így is, úgy is megtalálja a módját, hogy közlekedjék, az önműködő villamosjegy csak egy kis színt hozna szürke hétköznapjaikba. A pszichiátriai intézet bezárt, az intézmény azonban fennmaradt, sőt, szinte országnyira tágultak a tébolyda határai.