Élet az utolsó ölelés után

Pedro Almodóvar egyes források szerint 1951-ben született, a Wikipedia szerint 1949-ben, de tény, hogy éppen ma, a Megtört ölelések magyarországi premierjének napján. A fesztiválokon elhasalt mozi a legendás spanyol filmművész talán legmélyebb mestermunkája. Önvallomás.

Rendszerváltás az orosz filmben: Az admirális. Ma mutatják be a magyarországi mozik a Best Hollywood forgalmazásában minden idők legnagyobb költségvetésű orosz drámáját, Az admirálist. A háborús-kosztümös történelmi dráma a hollywoodi álomgyár legszebb korszakára emlékeztet, és a cári Oroszország elbukását meséli el egy hatalmas szerelem perspektívájából. A film leszámol a kommunista múlttal, és romantikus nosztalgiával gondol a cári (tiszti) világ tündöklésére, amelyet elsöpörtek a bolsevik hordák a forradalom idején. A filmről a héten részletesen beszámolunk.

Micsoda halk stíl, milyen erős szövet, milyen mély rétegzettség! Ugyan kit érdekel a fesztiválkudarc, a számonkérő elvárás, a belemagyarázás! Pedro Almodóvar elkészítette „nagy” filmjét: a Megtört ölelések igazi mestermű, túlcsorduló, bölcselkedő létfilm, a meghatott Almodóvar önreflexiója az ötvenedik életév csúcsán, kikacsintás a lázadó fiatalra, az első filmekre, az érés fájdalmára. Többszörösen csavart romantikus dráma, háromszorosan film a filmben – a Megtört ölelések tulajdonképpen nem is Almodóvar korábbi alkotásaival rokon, hanem Julio Medem A szex és Lucia című filmjének első unokatestvére. Az alkotó (Medemnél író, Almodóvarnál filmrendező-forgatókönyvíró) személyes válsága és újjászületése áll a középpontban, pontosabban egy mindent átszínező és mindennek értelmet adó, inget letépő nagy szerelem, az inget megvarró, megtartó, csendes szerelemmel a háttérben. Medem filmjére rímel a szigetromantika, a hömpölygő vonós zene (szinte Philip Glass), a mélabús-fájdalmas hangulat, amelyet a végén mégis felold a ragyogó nap.
Puzzledarabokból áll össze szép lassan a kép: egy identitását, nevét, lényét vesztett író egykori önmaga, és a femme fatale, a tragikus balesetben meghalt Nő bonyolult viszonyát írja le a Megtört ölelések, megint a szenvedélyek labirintusában járunk, de Almodóvartól a harsányság most messze esik. Fellini, de inkább Antonioni nagy filmjeit idézik egyes jelenetek, a személyiségrajz precízebb, mint valaha.
A Nő ezúttal is Penélope Cruz, aki persze méltó a szerepre, Lluís Homar alakítása a kettős személyiségű, megvakult íróként székhez szegez. Krimiszerűen értjük meg a tragédiát, a főhős hogyan szeretett bele a nőbe, és miért kellett elvesztenie őt Lanzarote szigetén. Miért él álnéven, és milyen mélyen érinti a film elején elhangzó halálhír. Milyen szerepet tölt be az életében állandóan jelenlévő csendes második, a már említett, ingre gombot felvarró, gondoskodó gyártásvezetőnő. Minden karakter, a filmek a filmben Almodóvar korábbi énjének szereplőire, állomásaira utalnak, éppen ezért a Megtört öleléseket átjárja valamiféle csendes pátosz, önmeghatódottság, amibe ugyan bele lehet kötni, de nem érdemes: a film egyes pillanatai így is, úgy is bevonulnak majd a filmtörténet örökzöldjei közé. Ilyen például a betegesen féltékeny férj jelenete: a feleség viszonyát a saját fiával videóztatja le, a néma felvételeket – a legőszintébb vallomásokat – rezzenéstelen arccal, mereven olvassa fel a szájról olvasó tolmács. Vagy a tenger hullámzását hallgató vak férfi – tökéletes képsorok, a lét pillanatba sűrített igazságai ezek.
A Megtört ölelések vallomás az életről, az alkotásról, egészen pontosan a filmkészítésről. Az istenített, erős és gyönyörű nőről (az oltalmat adó női nemről), s a kudarcaiban, fájdalmában megérő férfiról (a teremtő erőről). Az ölelésről, amely csak a halálban törhet meg.
(Megtört ölelések – színes, feliratos, spanyol dráma, 128 perc, 2009. Rendezte: Pedro Almodóvar. Forgalmazza a Budapest Film.)