Előre hozott

Vannak már pici, jó jelek. (Lamperth Mónika a Népszavának, 2009. szeptember 25.)

Hét és fél év baloldali, balliberális kormányzás után a fenti mondat soványka kampányüzenetnek tetszik. Mindenesetre megerősíti azt az érzésünket, hogy az eddigi legfurcsább választási hadjárat előtt állunk. Sohasem kezelte eddig már hónapokkal a hivatalos kampány kezdete előtt kész tényként a közvélemény – kimondva-kimondatlanul benne a politikai élet minden szereplője – a soron következő parlamenti választások végeredményét. Ma pedig nemcsak azt véli tudni mindenki, hogy bukik a kormány, hanem azt is, ki lép a helyébe. Az nem világos, hogy a közvélekedés, az általános várakozás inkább elaltatja majd a polgári, jobboldali tábort, amelyet így akár újabb kellemetlen meglepetés is érhet tavasszal, netán önbeteljesítő jóslatként az utolsó akadályokat is eltakarítja a Fidesz diadalútja elől. Az biztos, hogy kampánytechnikai, mozgósítási szempontból sem a reálisan a veszteségminimalizálást célzó, sem az eleve megnyertnek tekintett küzdelem megvívása nem egyszerű feladat. Persze a szocialisták alighanem irigylik a Fideszt a problémáiért.
Furcsa ez a kampány, hiszen a kötelező gyakorlatok bemutatásán – az MSZP védi és feldicséri, az ellenzék megsemmisítő kritikával illeti a mögöttünk hagyott két ciklus kormányzását – túl már a választások utáni viták előre hozását figyelheti a publikum. Mintha egy időgép röpítene bennünket úgy jövő májusig: Orbán Viktor és pártja többi vezetője a leendő kormány feladatairól, a rá szakadó roppant örökség terhéről beszél, míg a szocialista párt minderre már ellenzéki szereplőként kontráz. Hajlok arra, hogy nem a ki tudja, milyen megfontolásból óhajtott, az országnak legfeljebb két-három hónap nyereséget jelentő előre hozott választás szándékából, hanem e szerepcsere mielőbbi teljessé tétele érdekében sietnek a szocialisták a jövő évi költségvetés elfogadásával. Hogy aztán megpróbálják végképp lerázni magukról a napi kormányzás béklyóját. A bukott miniszterelnök bevonása kampányukba – amelyről lapunk szombaton közölt információkat – azért is látszik logikusnak, mert Gyurcsány Ferenc itt végre valóban azzal foglalkozhat, amihez van érzéke: a jobboldal elleni feketekampány vezénylésével, akár a politikai közösséget szétszakító, jó esetben a szavak szintjén megmaradó polgárháború kirobbantását is vállalva.
Néha úgy érzem, az MSZP-sek szinte a tenyerüket dörzsölik: úgy elrontották a kormányzást, hogy abba az utód belerokkan. Árulkodó módon nem is tagadják, hogy szívük szerint kényszerpályára állítanák a következő kormányt – „a Fidesz sem tehet mást” –, s a választások előtti hetekre borítékolható, menetrend szerinti több száz milliárdos osztogatás is leginkább ezt a célt szolgálja. Majd, mint 1990 után, ellenzékből össztüzet zúdítanak az örökségükkel küzdő kormányra, fegyverük a „szakértelem” és a szociális demagógia (ezzel most azért akadhatnak gondok, hiszen ennek az MSZP-nek nincs proliszaga). Amit most látunk a Fidesz-program hiányolásától az ellenzéki önkormányzatok megtámadásáig, csak hangolás a jövő tavasszal kezdődő nagy előadáshoz.
A jobboldali közönség által a Fidesz hitelességi próbájának tekintett számonkérés azért is szükséges, nehogy ez a mutatvány még egyszer sikerülhessen az utódpárti baloldalnak.