Úgy 1812 tájékán egy frusztrált magántanárból lett szerkesztő, akit ma inkább a filozófiai kalózkodásairól ismerünk, egy bizonyos Georg Wilhelm Friedrich Hegel valami olyasmit talált mondani, hogy a véletlen a szükségszerű megjelenési formája. Nekem ez a hegeli aranyköpés jutott eszembe, amikor a július 1-jei újságolvasás közben két igen meglepő hírrel találkoztam. Az egyikben az szerepelt, hogy a közel hároméves eltáv után
Macron elnök gondolt egy nagyot, és rákongatott orosz kollégájára, aminek aztán egy kamaszlányokat is megszégyenítő kétórás telefonbetyárkodás lett a vége. A másik, ugyanazon a napon megjelent cikk pedig azon hüledezett, hogy az Ukrajnának beígért amerikai „paripát, fegyvert” – köztük létfontosságú légvédelmi eszközöket – a Pentagon elmeszelte.
Az egymillió dolláros kérdés persze az, hogy egy véletlenszerű egybeesésről van csupán szó, vagy pedig Hegel úrnak van igaza ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, és a véletlen a szükségszerű megjelenési formája.
Hogy miért fontos megválaszolni ezt a kérdést? Azért, mert ha az előbbi forgatókönyvet fogadjuk el, akkor egy alkalmi interurbán hívás a Nagy Víz egyik oldalán és egy adminisztratív döntés a másikon még nem csinál tavaszt. Ha viszont gondosan koordinált, vagy legalábbis egymástól nem teljesen független sakkhúzásokról van szó, akkor ez jelentős változások hírnöke lehet. És nem csupán az orosz–ukrán háború kontextusában.
Mivel egyikünk sem volt légy a falon azokban az irodákban, ahol ezeket a döntéseket meghozták, kénytelenek leszünk beérni a lehetséges forgatókönyvek mérlegelésével. Az első ilyen forgatókönyv azt mondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, csupán a cum hoc ergo propter hoc (ezzel együtt, tehát emiatt) logikai csapdájába estünk. Ez pedig köztudomásúlag az idült konteóhiszékenység orvosi neve. Mi köze lehet egymáshoz egy francia diplomáciai manipulációnak és egy amerikai logisztikai padlóféknek?! E szerint az olvasat szerint semmi.
Hogy mi a valószínűsége ennek a szcenáriónak? Nem túl nagy, tekintve, hogy mindkét esemény egy és ugyanazon szövetségi rendszeren belül történt. Szövetségesek között pedig az egyik legfontosabb elv az, hogy nem szegezünk meglepetéseket a partner torkának. Még akkor sem, ha nem értünk vele mindenben egyet. Trump elnök talán meglépte volna ezt a lépést, de az esélye annak, hogy Macron kész tények elé állítja az európai partnereit, nem túl magas. Ergo az esélye annak, hogy nem egy, hanem két hatalom dolgozott úgy egymástól, mint a szövetség többi tagjától elszigetelve olyan lépéseken, amik a szövetség egészére kihatással vannak, elenyészően alacsony.