A 2022–2023-as orosz stratégiai bombázókampány alapgondolata a lélektani sokk és a fizikai szaturáció elérése volt. A támadások célpontjaiként az általános energiainfrastruktúra-célpontokon kívül az ukrán logisztikát, különösen a vasutat és az ukrán ipart határozták meg. A célpontok között szerepelt még az elektromos áram termelése, továbbá a transzformátorállomások is. A vasút terén a villamos vontatás támadása a terhet a dízelvontatásra hárította, ami létfontosságú üzemanyagot vont el a fronton harcoló harcjárművektől. A támadásokat nagy, az egész ország területére kiterjedő hullámokként ütemezték, és a kevert eszközparkkal, cirkáló (Kh–101/555, Kalibr) és ballisztikus rakéták (Iszkander), továbbá a Sahed dróncsaládhoz tartozó eszközökkel hajtották végre.

Ukrajna válaszként a tervezett áramszüneteket, a hálózat gyors javítását, a lassan érkező nyugati légvédelmi eszközök hadrendbe állítását (Iris-T, később Patriot) és az ukrán elektromos hálózatnak az európaiba való integrálását alkalmazta. Az első orosz téli bombázóhadjárat súlyos nehézségeket okozott, de se a háború fizikai alapjait, se az általános morált nem sikerült megroppantania. Hogy Oroszország mennyire került közel ezeknek a céloknak a megvalósításához, azzal kapcsolatban még mindig komoly vita folyik a szakértők között.

A második, 2023–2024-es orosz bombázókampány racionáléját úgy lehetne meghatározni, hogy „a kijavíthatóból az irreverzibilis” felé. A mód, amivel az oroszok ezt a minőségi ugrást megpróbálták elérni, az a folyamatos nyomás fenntartása és a csapások pontosságának a növelése volt. A támadóhullámok száma visszaesett, ugyanakkor ezek jelentősen koncentráltabbá váltak. A kiválasztott célpontok pusztítását magasabb telítettséggel és folyamatos újratámadással kívánták irreverzibilissé tenni. Ukrajna erre egy jobban rétegelt légvédelmi rendszerrel (a korábbiakat NASAMS és SAMP/T egységek egészítették ki) és a kárelhárítás hatékonyabbá tételével válaszoltak. A források eltérnek az okozott kár mértékével és az energiatermelésben mutatkozó kieséssel kapcsolatban.

A harmadik, 2024–2025-ös bombázókampány az eddiginél jóval nagyobb hangsúlyt helyezett a gázinfrastruktúra és a fűtést biztosító rendszerek pusztítására, ugyanakkor fenntartotta a korábban támadott gócokra gyakorolt nyomást is. A támadóhullámokban részt vevő vegyes eszközpark jelentősen megnövekedett. Különösen igaz ez az új oroszországi üzemekben gyártott Sahed típusú drónokra. A támadások az eddiginél nagyobb ­mélységűek voltak, érintve Ukrajna középső, illetve nyugati megyéit is.

Egyértelműen észlelhető volt az is, hogy Oroszország a támadásait a legkedvezőbb meteorológiai „ablakok” kihasználásával indította útnak. Ukrajna légvédelmi rendszere jelentősen bővült ez alatt az időszak alatt, és ha hihetünk a hivatalos statisztikáknak, akkor a hatékonysági mutatók is jelentősen javultak. Növekvő hangsúlyt helyeztek a célpontok passzív védelmének a megerősítésére is, védőfalak és kupolák kiépítésével. Az EU-ból érkező eszközöknek köszönhetően az áramtermelés is decentralizáltabbá vált.

Az orosz oldalon a legjelentősebb változás a dróntermelés exponenciális növelése és új, elektrooptikai rendszerekkel irányított, precíziós csapások végrehajtására alkalmas stratégiai drónok megjelenése volt. A legfontosabb ismeretlen mennyiség a haditechnika terén a ballisztikus rakéták gyártási adatai, továbbá a kérdés, hogy sikerült-e Oroszországnak az évek folyamán egy olyan stratégiai tartalékot képezni ezekből a nehezen elhárítható eszközökből, amivel döntően befolyásolni tudja majd az „energiacsaták” kimenetelét.

Hogy mik lesznek az oroszok által alkalmazott stratégiák, azzal kapcsolatban csak találgatni tudunk. A forgatókönyvek a stratégiai türelemtől a folyamatos, változatlan intenzitású nyomáson át a hatalmas volumenű „lefejező csapások” alkalmazásáig terjednek. Az sem kizárt, hogy ezen a téren jelentős adaptációs lépéseket fogunk látni a kialakuló operatív helyzetnek megfelelően. Lehetséges továbbá, hogy a teljes ukrán energiarendszer erodálása helyett az oroszok a rendszer darabokra szabdalását, illetve egy szűk célpontterület aránytalan méretű túlterhelését tervezik. Ami a célpontok típusait illeti, valószínűleg a gáztermelés, illetve -szállítás, továbbá az energia-infrastruktúra gócpontjai fogják adni a célpontok döntő többségét.

Ahhoz, hogy Ukrajna a negyedik téli hadjáratát is átvészelje, a következő szükséges feltételeknek kell megvalósulnia. 

 A lengyel drónfiaskó és az iráni ballisztikus rakéták sikerei a tizenkét napos háború utolsó napjaiban azonban arra engednek következtetni, hogy a Nyugatnak nincsenek tökéletes válaszai erre a két kihívásra. 

Az orosz dróntermelés ugrásszerű növekedésével az eddig fennálló kényes egyensúly könnyen felborulhat. Végül, de nem utolsósorban Ukrajnának biztosítania kell a nyugatról érkező energiaimportot. Ez sokkal inkább az ukrán diplomácia, mint az ukrán fegyveres erők próbája lesz.

A háború első három évében Oroszországnak nem sikerült Tél tábornokot a maga oldalára állítania, pontosabban az általa nyújtott támogatás meglehetősen mérsékelt volt. A stratégiai bombázás újra csalódást okozott a híveinek, mivel nem sikerült a harcterek megkerülésével döntést kierőszakolnia a háborúban. 

 Tehát nem lehet kizárni a lehetőséget annak, hogy a konvencionális eszközökkel végrehajtott stratégiai bombázás több mint száz évvel az Il dominio dell’aria megjelenése után válik végre nagykorúvá.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa