A már kevésbé fiatalok számára november hetedike egy elég különös dátum. A szovjet birodalom ezen a napon ünnepelte azt a „csinált” forradalmat, amely 1917-ben megnyitotta az utat a „szocializmus” fedőnevű brutális politikai kapitalizmus előtt. Oroszország akkoriban a hanyatló brit birodalom „örökségéért” egymással vetélkedő két hatalom, a német és az amerikai impérium tehetetlenül vergődő világhatalmi játszóterévé süllyedt. Ma ezt úgy fogalmaznánk, hogy az Oroszországban akkor és ott „csinált” káosz valójában a német és az amerikai birodalom egymás elleni proxy háborújának katonai platformja volt, mint most Ukrajna. (E két felvonásban előadott színjátékot a történészek első és második világháború néven szokták emlegetni, evidens módon pont a lényeget hallgatva el.)
A német birodalom egy Vlagyimir Iljics Uljanov (alias Lenin), az amerikai birodalom pedig egy Lev Davidovics Bronstein (alias Trockíj) nevű ügynökét „küldte be” ebbe az „aktív zónába”, akik aztán végül is egymással taktikailag összefogva egy, a két nyugati birodalom vetélkedésénél sokkal nagyobb tétet jelentő társadalomszerveződési modellt hoztak létre. Ez a magát szocializmusnak nevező modell ugyanis képes volt sokkal gyorsabban felszámolni a hagyományos paraszti társadalmat, mint ahogy az Nyugat-Európában végbement. Igaz, ezt a modellt már egy „nevető harmadik” személy (egy Sztálin fedőnevű ravasz grúz) üzemelte be, aki ugyan formálisan talán nem volt globális ügynök, de anélkül, hogy ennek tudatában lett volna, mégis pontosan azt a történelmi szerepet játszotta el, amelyet kiosztott rá a világot irányító „főrendező”.
Mindezt csak azért említem meg „hangulatfestő” bevezetésként, mert a magyar miniszterelnök, aki pont november hetedikén találkozott az amerikai elnökkel, egy köztes európai kis ország vezetőjeként abból a globális hatalmi örvénylésből próbálta most ezen találkozó során is „kimenteni” Magyarországot, amibe e több mint száz évvel ezelőtt „csinált” forradalom „konstruktőrei” lökték egész Köztes-Európát és benne hazánkat is.
