Megfelelő embert a megfelelő helyre. Milyen egyszerű lenne, ha így működne a világ! Kezdve a munkahelytől, ahol rátermett, a dolgukhoz kiválóan értő, egyenes főnökök állnának fölöttünk. Aztán ott van egy ország vezetése, ahol hatványozottan kellene érvényesülnie a jámbor óhajnak, hogy széles látókörű, előre gondolkodó, jó szervezőkészségű, jelentős támogatottsággal, diplomáciai és politikai érzékekkel bíró, becsületes államférfiak határozzák meg a nagy közösség jövőjét. A nemzetközi szervezetekről nem is beszélve: itt tényleg csak a kiválóak közt is a legkiválóbbaknak szabadna labdába rúgniuk, hiszen a föld sorsát tartják kezükben, egy-egy döntésükkel meghatározhatják az emberiséget átfogóan érintő kérdéseket, legyen szó gazdaságról, politikáról, környezetvédelemről, tudományról vagy oktatásról.
Hát el kell árulnunk egy titkot: nem egészen így történik a jó vezető megtalálása. Bizony, annak van igaza, aki kételkedik abban, hogy ilyen elvek alapján történik a kiválasztás. Vegyük például hazánkat, ahol a tavasszal a szocialisták lámpással kerestek egy személyt a saját soraikban, aki elvállalná a miniszterelnökséget.
A múlt héten zajlott le egy másik vezetőválasztás; José Manuel Barroso portugál politikust megerősítették az Európai Bizottság élén egy újabb ciklusra. Úgy, ahogy kell, demokratikusan, európai parlamenti módon. Volt választék: ő. Eljutottunk idáig, hogy ez a velejéig demokratikus intézmény egy jelölt közül választ. Igaz, hogy az általa eddig képviselt neoliberális gazdaságpolitika is felelős a most dúló válságért, és sok mindent elnézett a budapesti baloldali kormánynak – bizottsági segédlettel –, ennek ellenére most mégis élvezte a magyar jobbközép támogatottságát. A nagy európai pártcsalád érdekében nyomták meg az igen gombot a jobboldali magyar képviselők, de kicsit talán arra is gondoltak, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a változásra, különösen, ha ez jobbra történik.
Ha az egyre nagyobb nemzetközi szervezetek felé haladunk, mindjobban látszik a választás mechanizmusa. Elhangzanak a jelöltek nevei, akiket, ha az adott állam ad magára valamit, legalább hasonló területen működő, hasonló tapasztalatokkal bíró, de az se baj, ha a szervezetben dolgozó személyek közül választ ki. A különböző országok a háttéregyeztetéseken megpróbálnak megegyezni egy számukra rokonszenves pályázóban. Először nyilván felmerül a kérdés: mely térséget képviseli a jelölt, milyen származású, vallású, politikai meggyőződésű? A támogatottság megszerzésekor tisztázandó, hogy mely ország mely másikkal ápol jó kapcsolatokat és melyikkel kevésbé. Felmerülhet, hogy nekünk van-e más szervezetben jelöltünk, akinek a támogatása fejében felajánlhatnánk szavazatunkat. Van-e valami áttételes politikai-gazdasági célunk, amelyhez partnereket keresve cserébe támogathatnánk az adott ország pályázóját? Előfordul bizony az is, hogy anyagi szolgáltatásért vásárolnak szavazatokat.
A keddi UNESCO-főigazgató-választás majd minden elemét hordozta ezeknek a módszereknek. Közvetlenül a második világháború után alakult meg az ENSZ szakosodott nemzetközi szervezete, az UNESCO, amely az oktatás, a tudomány és a kultúra ügyének előbbre vitele érdekében jött létre. Jelenleg 193 ország a tagja a párizsi székhellyel működő szervezetnek. Ötvennyolc állam adja a végrehajtó tanácsot, amelynek tagjai négyévente cserélődnek. Az elmúlt hetekben ülésező végrehajtó tanács hatáskörébe tartozik a szervezet főigazgatójának a kiválasztása – szintén négy évre, a megbízatása egyszer meghoszszabbítható –, akit az idén október 6-án kezdődő általános konferencia hivatott megerősíteni tisztségében, de ez már formaság.
A végrehajtó tanácsnak ötször van lehetősége, hogy egyszerű többséggel megválassza a főigazgatót. Az utolsó szavazásra a tucatnyi jelölt közül csak kettő marad, ám ha itt is döntetlen születik, akkor kisorsolják, hogy ki vezesse négy évig az UNESCO-t. Mint jobb helyen, ahol pénzfeldobással döntik el a vitás kérdést. Ez aztán a – vak – demokrácia! Arra a kérdésre nem tudjuk a választ, hogy miért páros a végrehajtó tanács tagjainak a száma, ugyanis ilyenformán fordulhat elő szavazategyenlőség.
Hál’ istennek nem kellett apró után kotorásznia a zsebében a szavazatszámláló bizottság elnökének. Kedden megválasztották a bolgár Irina Bokovát, aki 31:27 arányban győzte le az egyiptomi Faruk Hosznit. A szervezet új vezetője a japán Macuura Koicsirót követi a főigazgatói székben, aki már kétszer viselte ezt a megbízatást. Európai jelölt győzött, de egyébként az Európai Uniónak nem volt közösen állított jelöltje, csak az utolsó előtti fordulóban kezdődött meg az összetartás a bolgár pályázónő mögött. Sokan – köztük Németország – nem akarták az egyiptomi kulturális minisztert látni az UNESCO élén.
Az osztrák Benita Ferrero-Waldner volt külügyminiszter asszonyt, jelenleg a külkapcsolatokért felelős EU-biztost kiáltották ki európai jelöltnek, de ha ez így lett volna, nem kellett volna feladnia a harmadik választási forduló után. Ellene az a vád hangzott el, hogy tagja volt a szélsőjobboldallal koalíciót kötött bécsi kormánynak. Ha ezek az elvek ilyen határozottan érvényesülnek, akkor a szlovákiai Fico-kabinet, benne az ugyancsak szélsőséges Slotával, nemigen számíthat nemzetközi tisztségekre. Á, dehogynem, rájuk más szabályok vonatkoznak.
Már a szeptemberi választás megkezdése előtti hónapokban feldübörgött a médiagépezet, amelyre Franciaországban például ritkán akadt példa. Zsidó személyiségek szólaltak meg a sajtóban, hogy megakadályozzák Faruk Hoszni egyiptomi kulturális miniszter főigazgatóvá választását. A Nobel-díjas Elie Wiesel, Claude Lanzmann író, Bernard-Henri Lévy sztárfilozófus és megmondóember a párizsi Le Monde napilapban szabályszerű kiáltványt tett közzé ebből a célból. A napokban megszólalt a volt koncentrációs tábori fogoly, Simone Veil, aki számtalan politikai tisztséget töltött be az utóbbi évtizedekben, hogy ő a bolgár jelöltet tartja támogatásra méltónak.
Mi a vád a 71 esztendős egyiptomi ellen? Megrögzött antiszemita, aki időről időre „hányingerkeltő kijelentéseket” tesz. Az egyik legtöbbet idézett felszólalása az idén egy kairói parlamenti vitán hangzott el, mégpedig a gázai ostrom napjaiban, amikor Izrael támadta az övezetet: „Ha a könyvtárainkban héber könyveket találok, felgyújtom őket.” Ez ugyancsak kemény megfogalmazás egy akkor már a nemzetközi kulturális élet meghatározó posztjára készülő kultúrembertől. Aztán van itt más is: „Az izraeli kultúra embertelen kultúra. Ez egy agresszív, rasszista, pöffeszkedő kultúra, amelynek alapja végtelenül egyszerű: lopd el, ami nem a tied.” Hoszni mindemellett úgy látja, hogy „a nemzetközi médiában előretörnek a zsidók”.
A választások közeledtével hirtelen meakulpázott, felemlegette, hogy kulturális minisztersége alatt Kairóban zsinagógát újíttatott fel, és különben is bocsánatot kér minden zsidótól a sértő szavakért. Fentebb említett ellenzőivel szemben megnyerte magának Serge Klarsfeld, az egyik legismertebb francia „nácivadász” támogatását. Ráadásul, bár az izraeli sajtó keményen ostorozta Hosznit, a kormány – legalábbis hangosan – nem ellenezte az egyiptomi jelöltségét.
Faruk Hoszni Párizsban végzett szépművészeti tanulmányokat. Festő lett. A fények városa továbbra is vonzotta, Egyiptom nagykövetségén kulturális tanácsosi állást töltött be a hetvenes évek elején, miközben az egyiptomi titkosszolgálat is alkalmazta, mint később elmondta, egyetemistákat kellett megfigyelnie, jelentenie, ha valami nem szokványos jutott tudomására. 1985-ben, amikor eltérítették az Achille Lauro olasz utasszállító hajót, épp Rómában vezette az egyiptomi akadémiát. Akkor is fölöttébb zűrzavaros ügybe keveredett.
A 71 éves Faruk Hoszni huszonkét éven át irányította az egyiptomi kulturális életet. A korántsem demokráciájáról híres Mubarak-rezsimnek ő az Aczél Györgye. Ő rendelkezett betiltásról, cenzúráról, elhallgattatásról. Vajon francia ellenzői miért nem szólaltatták meg az elnyomott egyiptomi értelmiség képviselőit? Netán Egyiptomban oly általános az antiszemitizmus, hogy ezeknek az értelmiségieknek a zsidóképe közelebb áll Faruk Hoszniéhoz?
Mi állhatott a háttérben, hogy ilyen személyiség eddig bírta a vezető nyugati országok támogatását? Párizs, amely mindig azt hangoztatta, hogy neki mint az UNESCO „vendéglátójának” semlegesnek kell maradnia a főigazgató-választáson, most egyértelműen Hoszni pártjára állt. Az előző francia elnök, Chirac nagy barátságban volt az öreg egyiptomi vezetővel, Mubarakkal, ők már rég megállapodtak kulturális miniszterének támogatásáról. Utódjának, Sarkozynek sem állt szándékában megtorpedózni ezt a megegyezést. Aztán felhangzottak a Faruk Hoszni antiszemitizmusáról szóló vádak, és felmerült nemcsak az izraeli bojkott lehetősége, hanem a teljes amerikai támogatás megvonásának veszélye is. Washington állja ugyanis az ENSZ költségvetésének harmadát. Sarkozy még kormányfőjét is Kairóba küldte, hogy az egyiptomiak változtassák meg a jelölt személyét, de a Libération napilap értesülése szerint határozott nem volt a válasz.
Végül Sarkozy is megnyugodott, ugyanis Egyiptom barátként viselkedett a francia erőfeszítések támogatásában, a gázai tűzszünet elérésében. Az izraeli kormánynak sem kellett a vétó, amellyel még jobban elszigetelte volna magát a háborút követően. Barack Obama sem akarta úgy kezdeni elnökségét, hogy megvétózzon egy olyan jelöltet, aki az Arab Liga, az Afrikai Unió és az Iszlám Konferencia Szervezetének támogatottságával rendelkezik.
Az értelmiségi zsidó lobbi mégis megakadályozta Faruk Hoszni felemelkedését. Harmincegy ország támogatta a bolgár exkommunista jelöltet, aki a jelenleg Bulgáriában ellenzékben lévő szocialista párt egyik legnépszerűbb képviselője. Az 57 esztendős Bokova a régi kommunista rendszer aranyifjúságához tartozott. A moszkvai diplomataképzőn végzett, volt nagykövet Monacóban, tanulmányokat folytatott az Egyesült Államokban, ENSZ-alkalmazott is volt. A kilencvenes évek közepén rövid ideig külügyminiszteri tisztséget látott el. 2005-től franciaországi nagykövet, aki az UNESCO-ban is képviseli országát. Az igen dinamikusnak tartott nő négy nyelven beszél folyékonyan.
Nos, idáig jutottunk a nemzetközi politikai érdekek tologatásával: egy antiszemita és egy exkommunista. Az utóbbi győzött. Tudjuk, megfelelő embert a megfelelő helyre.
Orbán Viktor
Orbán Viktor: Védekezünk az aszály ellen!
