Hasonló, különböző

Nottingham és Manchester: két város, két kupameccs, sok hasonlóság s alapvető különbségek. Míg a korábban rettegett Forest kikapott, addig a napjaink egyik legerősebb futballcsapatának tartott United nyert.

Átlagos hétköznap Nottinghamben. Kora délután a belvárosban nincs jelentősebb forgalom, az egyetemi negyed pubjaiban sem tolonganak, miként a nagyobbik helyi futballcsapat stadionja körül sem tapasztalhat az arra járó különösebb felhajtást. Pedig lett volna ok az izgalomra, hiszen este a másodosztályú Nottingham Forest az első vonalhoz tartozó Blackburn Roversszel csapott össze, a Ligakupa 3. fordulójában. A város utcái este hét után élénkülnek meg. A villamosmegállótól nagyjából negyedórát kell gyalogolni a City Groundig, a Forest pályájáig, amely közvetlenül a Trent nevű folyó partján fekszik. A sportlétesítménnyel szemközt egy kisebb kikötő van, ám a meccs előtt egyetlen hajót sem látni a túlparton.
A legnagyobb meglepetés a kezdő sípszó elhangzásakor ér. Nagyjából a lelátó fele teljesen üres, az oda szóló jegyeket meg sem hirdették. A Ligakupa ezek szerint nem csak idehaza, de Angliában sem hozza igazán tűzbe a drukkereket. Persze gyorsan hozzá kell tenni, hogy a visszafogott érdeklődés, a nottinghami fél ház 12 ezer nézőt jelent, nem pedig a honi viszonyokban megszokott pár százat. A csapatok egyébiránt pontosan azt nyújtották, amit előzetesen várni lehetett. A vendég Blackburn jórészt a tartalékcsapatával állt ki, így olyan játékosok is pályára léptek, akikről még a nemzetközi labdarúgást alaposabban ismerők sem hallottak túl sokat. A hazaiak edzője a legerősebb összeállítást nevezte. A Nottingham hatalmas tempóban kezdte a meccset, az első fél órában három helyzetet kialakítva.
Ám már ekkor látszott: a foci közhellyé silányuló aranyszabályai ezen a mérkőzésen is érvényesülni fognak. Az első – a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat kezdetű – rögtön a 37. percben. A Blackburn ugyanis az első kaput eltaláló lövéséből vezetést szerzett. A hazaiak válaszul kapufát rúgtak, majd a 80. perc táján tizenegyeshez jutottak. Ekkor jött a második aranyszabály: az a csapat, amely büntetőt ront, szoros meccsen egyszerűen nem nyerhet. A Nottingham pedig kihagyta a tizenegyest, aminek megítélése hatalmas üdvrivalgást, elrontása mély bánatot váltott ki a nézőkből. A közhely a 90. percben megdőlhetett volna: egy szöglet után a Nottingham cserecsatárja üresen fejelt kapura, ám előtte álló csapattársa, ahelyett, hogy gólt rúgott volna, a lelátóra lőtte a labdát. Így végül – érdemtelenül – a Blackburn jutott tovább. A Forestet nem csak emiatt sajnálhatjuk. A csapatot a hetvenes évek végén, s a nyolcvanas elején rettegte egész Európa. Ekkortájt több bajnokságot, kupát és két BEK-et nyert a nottinghami alakulat. Ma jóformán azt sem tudják, hogy létezik. Pont az a helyzet, mint a magyar labdarúgásnál.
Másnap, a Manchester felé tartó vonaton átfutottam az egyik bulvárlap sportrovatát. A lapban a Blackburn szélsőjét, El Hadji Dioufot ért inzultusról is cikkeztek. Történt ugyanis, hogy a csapat hét végi, Everton elleni bajnokiján a liverpooli kékek szurkolói banánnal dobálták meg az afrikai labdarúgót. A botrányos eset mellett a Manchester United–Wolverhampton Ligakupa-meccsről is ejtettek szót, kifejtve, hogy az MU minden bizonynyal a fiataljait és az eddig mellőzött játékosait veti majd be. A lap nem tévedett, az Old Traffordon megrendezett meccsen számos húsz év alatti focista jutott szóhoz.
Nottinghammel ellentétben a stadion környéki kocsmákban már délelőtt gyülekeztek a fanatikusok, így estére kifejezett tumultus alakult ki a létesítményt övező utcákban. Telt ház itt sem volt, bár a 76 ezer jegyből azért mégiscsak gazdára talált 51 ezer. Különösebb meglepetést ez a találkozó nem tartogatott: a kissé tartalékos MU az első perctől a kapuja elé szorította a legerősebb csapatával fellépő ellenfelét. Fél óra elteltével azonban egy komoly védelmi hiba után a manchesteri Fabio csak úgy tudta megállítani a Wolves kapura teljesen egyedül törő csatárát, hogy ráugrott. Az eset után a fiatal brazilt természetesen kiállították, ennek ellenére a United úgy nyert 1-0-ra, hogy különösebben meg sem erőltette magát. A meccs végén szolid taps és kollektív megelégedés. Nem túlzok, ha azt mondom, a manchesteri metró felújítása miatti dugók és késések nagyobb izgalomba hozták a vörös ördögök fanatikusait, mint a kupameccs.
Bár egészen másként végződött a két találkozó, a szurkolók mintha ugyanúgy vélekedtek volna saját csapatuk teljesítményéről. Nottinghamben azt várták a drukkerek, hogy a manapság nem túl acélos Forest tíz körömmel küzdjön. Ezzel nem is volt baj, ám többre most nem futotta. Manchesterben sima, izgalommentes győzelemnek szerettek volna tapsolni, s ezt meg is kapták a fanatikusok.