Társat váltott a CDU

A polgári blokk átütő sikerét hozta a német parlamenti választás. Négy esztendőn keresztül kereszténydemokrata–liberális (CDU/CSU–FDP) koalíció fogja irányítani a köztársaságot, amelyben csak a CDU (33 százalékos, a négy évvel ezelőttinél két százalékponttal gyengébb eredménynyel) nevezheti magát néppártnak.

A magát hasonló kategóriába soroló szociáldemokraták (SPD) a világháború utáni időszak legfájóbb vereségét szenvedték el, a voksok rájuk esett 23 százaléka negatív rekordnak számít. A parlament ötpártrendszere az úgynevezett kis pártok javát szolgálta, a liberálisok, a Baloldal és a Zöldek egyaránt jobban szerepeltek, mint 2005-ben. Velük ellentétes úton jártak a szélsőjobboldaliak, a közösen indult NPD és DVU nem lépte át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A pálmát azonban egyértelműen a szabad demokraták vitték el, akik csaknem 15 százalékos eredménnyel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósult Angela Merkel, a régi-új kancellár vágya: az FDP-vel kötött koalícióval kivezetni az országot a gazdasági és pénzügyi válságból.
*
A Konrad Adenauer-házban szűnni nem akaró tapsvihar fogadta a kancellár asszonyt, akin nem látszott meg, hogy tizenhét órás repülőút és Pittsburghben hatórás intenzív tárgyalás állt a háta mögött. „Elégedett és boldog vagyok, mert elértük a célunkat és polgári kormányt alakíthatunk. A XXI. században is néppárt akarunk maradni, magam minden német kancellárja akarok lenni, hogy mindannyiunknak jobb sorsa legyen, éppen egy ilyen krízishelyzetben” – hangoztatta Angela Merkel, aki bevallotta, négy esztendővel ezelőtt megviselten állt a kamerák elé, most viszont annál boldogabban. A kereszténydemokraták örömébe azonban üröm is vegyült. A testvérpárt – a bajor CSU – a tartományon belül „csak” a szavaztok 41 százalékát szerezte meg és ezzel jóval elmaradt a maga elé kitűzött céltól; visszakerülni az évtizedeken keresztül megszokott abszolút többség közelébe.
A liberálisokat vezető Guido Westerwelle eljutott politikai karrierje csúcsára. Beigazolódott az a jóslat, amellyel Westerwelle lezárta pártja kampányidőszakát: „A CDU/CSU és az FDP sokkal nagyobb többséghez jut majd, mint azt egyesek elképzelik.” Az FDP-re eső szavazatok (14,7 százalék) után nem lehet őt és pártját egyszerűen „a CDU kengyeltartójának” nevezni. A szabad demokraták a gazdaság fellendítésének érdekében konkrét tervekkel rendelkeznek, és ülnek majd le a koalíciós szerződés kidolgozásához: adócsökkentés, a felmondási védettség átalakítása, a munkajogi szabályok lazítása. Minden valószínűség szerint Guido Westerwelle lesz az új koalíció kancellárhelyettese és külügyminisztere is.
A szocialisták 12,2 százalékos befutását számtalan hírmagyarázó Oskar Lafontaine számlájára írja, aki a Baloldalt elfogadhatóvá tette a nyugati tartományokban is. A „saarbrückeni Napoleon” ugyanakkor jókora kárörömmel tekinthet a parlamenti választás napjára, sikerült elérnie személyes célját és a mélypontra taszítani azt a pártot, amelynek egykor vezető alakja volt: az SPD-t. A 2005-ös választással összehasonlítva 11 százalékot vesztett szociáldemokratáknak majdnem a nulláról kell elindulniuk, hogy átalakítsák ideológiai és szervezeti felépítésüket. Frank-Walter Steinmeier, a nagyot bukott kancellárjelölt, mint az SPD parlamenti frakciójának vezetője akarja irányítani ezt a folyamatot. A Zöldek (10,5 százalék) azon szomorkodnak, nem sikerült megakadályozniuk a CDU/CSU–FDP-koalíció létrejöttét, és hogy a kis pártok versenyében csak az utolsó hely maradt.
A választás negatív jelensége: a szavazásra jogosultaknak mindössze 72 százaléka ment el voksolni, ez a szám is negatív rekord a köztársaság történetében.