Tragikomikus kormányzás

A miniszterelnök tesz is: szónokol, reprezentál, hazudozik. – Magyarországon önkormányzat ne nyerhessen el úgy főtérfelújításra pénzt, hogy közben nincs koncepciója arra, mit kezd a cigánysorral a település végén – kelti a hangulatot a helyhatóságok ellen.

Jó szakértőkből és kiváló stratégákból áll Bajnai Gordon kormánya. Nem csoda, hiszen Gyurcsány Ferenc választotta ki őket. Hosszú keresés, kutatás után megtalálta régi üzlettársát, Bajnait is. A mostani miniszterelnök a közjogi cirkuszok közepette távozó elődjéhez méltóan teljesíti feladatát: az átmenetinek nevezett kormányzást. Arra törekszik, hogy ha nyolc év után a balliberális erőknek távozniuk kell is a hatalomból, lehetőleg minden fontos területen megszabják a jövő irányait.
Az elmúlt hét több tragikomikus példával szolgált erre a kormányzati tevékenységre. Szocialista indíttatásra az Országgyűlés határozatba foglalta idősügyi stratégiának mondott elképzeléseit. A stratégia ugyebár olyan hosszú távú valami, ami a későbbi évekre, évtizedekre szól, ezért itt és most konkrétan senkire semmilyen feladatot nem ró. A szocializmus idején bőven volt részünk ilyen nagyotmondásokban. A tizenöt éves lakásépítési tervektől a szocializmus alapjainak lerakásán át a kommunizmus megvalósulásáig terjedt az ígéretek sora. Látjuk persze, nem tűnt el a különbség a falu és a város, a fizikai és a szellemi munka között. Nem tud mindenki képességei alapján érvényesülni és szükségletei szerint részesülni a javakból. Igaz, a falvak egy része kis híján eltűnt. A társadalom elöregedett. Ahol iskola nincs, ott az élet elsorvad, a jövő reménytelenné válik, akkor is, ha átmenetileg a nagyon szegény községek egy részét hellyel-közzel a romák benépesítik.
Az időseknek a héten az Országgyűlés – kormányzati előterjesztésre – a régi közép- és hoszszú távú párthatározatok mintájára azt üzente: felülvizsgálják majd a róluk szóló jogszabályokat. Az a céljuk, hogy lehetővé tegyék a felkészülést az öregkorra. Fontos ugyanis, hogy a polgárok minél tovább aktívak és függetlenek tudjanak maradni. Minden idős ember biztonságban érezhesse magát.
Ugye mesés? Aktív, független személyiségek, biztonságos jövő! Valóságos polgári társadalom! Azt most hagyjuk, hogy a gazdaság hanyatlik, a fiataloknak sincs munkahely. A tevékeny nyugdíjasokat pedig minduntalan azzal fenyegetik, hogy vagy a nyugdíjukat, vagy a fizetésüket veszítik el, ha legálisan dolgozni merészelnek. A szöveg naponta változik: átmenetileg felfüggesztik a nyugdíjat, ha mégsem, megnövelik vele a jövedelemhatárt. Hallani arról is: a nyugdíj nem adózik, de be kell jelenteni a munkáltatónál, hogy a gyessel és a családi pótlékkal együtt nyilvántartsák a nem adózó jövedelmek kategóriájában. Ezután már csak az adóztatás vagy a fizetés csökkentése következhet.
A propagandisták víziói szerint az időskorúnak nevezett népesség élvezi a jogbiztonság előnyeit. S nem csupán a nyugdíjügyekben. Számíthat arra, hogy amennyiben megbetegszik, a családorvos tudni fogja, hová utalja be. A szállítás és a betegfelvétel útjai sem kifürkészhetetlenek. Az nem számít, hogy a kormányzat kivonta az egészségügyi ellátásból a pénzt, s az idei gyógykezelés költségeit a jövő évi büdzséből fizeti majd ki. Már ha kifizeti.
Hogyan is összegzi mindezt az idősügyi stratégia? Úgy, hogy minden nyugdíjas korúnak megfelelő ellátásban kell részesülnie. Az Országgyűlés azonban azt nem mondta, hogy bárkinek is ma kellene ezt a szolgáltatást megkapnia. Majd egyszer, a jövőben, ha akadnak utódok, akik megteremtik a feltételeket. Azért stratégia a stratégia, hogy saját terheinket áttehessük az utókor vállára. Most, amikor a generációk többnyire elkülönülten élnek, s az idősek kevéssé tudnak segíteni a fiataloknak, nemcsak a gyerekek, hanem a nyugdíjas korúak gondozása is idegenekre, szolgáltató intézetekre hárul. Csoda, ha a fogyatkozó fiatal nemzedék nem bírja megfizetni ennek költségeit?
Nem elég azonban, hogy az idősügyi terv a stratégia nevet kapta, de hozzábiggyesztették a nemzeti megjelölést is. Így most idősügyi nemzeti stratégiának mondhatjuk hivatalosan ezt a frázishalmazt. Nem tudni, a képviselők érzékelték-e: milyen visszatetsző és lekezelő a határozatuk. Jobb lett volna, ha nem szólnak semmit, nem hozakodnak elő ezzel a szemfényvesztéssel. Az átmeneti kormány feje, Bajnai Gordon egy rendezvényen, a héten még azt is kijelentette, hogy partnerséget ajánl az idős korosztálynak. Kár volt ezt tennie. Nem azért, mert megvonták a 13. havi nyugdíjat – miért vezették be, ha kölcsönből fedezték? A hiba inkább az, hogy a szakértőinek mondott kabinet csökkent értelmű, leépült társaságnak tekinti a korosabbakat. Így jó is, hogy elhatározták: előkészítik a szellemi hanyatlással küzdő idősek szakmai központjának létrehozását. Most már csak az a kérdés, mikor teremtik meg a közbiztonságot. Mikor építik ki azt a rendvédelmi hálózatot, amely képes lesz garantálni, hogy a kis falvak és a nagy városok lakói ki merjenek menni az utcára. Ne féljenek attól, hogy leütik, kirabolják őket, a buszmegállóban elveszik a pénztárcájukat, az értékeiket. A provizórikus kormányzat már nem hozza helyre azokat a végzetes hibákat, amelyeket két elődje elkövetett. A kerítésükbe áramot vezető lakók száma így nyilván növekedni fog.
Elhangzott a héten egy másik fontos kinyilatkoztatás is. Bajnai Gordon csütörtökön, egy konferencián azt mondta: idehaza sorskérdés a romaintegráció. A kormányfő közös politikai felelősségről beszélt, mondván, nincsenek utasok a hajón, „mindannyian a legénység tagjai vagyunk”. Ugyancsak csütörtökön, az idősek világnapján a miniszterelnök azt hangsúlyozta: ha az ország szekere jól megy, jól megy majd a nyugdíjasoknak is. Ezekből a közlekedési párhuzamokból, metaforákból kezd nagyon elegünk lenni. Hivatalba lépésekor a mai tragikus helyzetet később előidéző Gyurcsány Ferenc még azt mondta: fel kell ugranunk a haladás száguldó vonatára. Az őrült javaslatot a szónok persze nem tudta megvalósítani: esze ágában sem volt – menet közben – felugrani a száguldó szerelvényre. A vonat el is húzott mellettünk.
Szinte halljuk a múltból az ismert biztatást: húzzunk bele! Bajnai szerint a cigányok integrációja évtizedekig tart, de a kormánynak már most tennie kell a hosszú távú folyamat elindításáért. A miniszterelnök tesz is: szónokol, reprezentál, hazudozik.
– Magyarországon önkormányzat ne nyerhessen el úgy főtérfelújításra pénzt, hogy közben nincs koncepciója arra, mit kezd a cigánysorral a település végén – kelti a hangulatot a helyhatóságok ellen. Nála csak Kiss Péter társadalompolitikai miniszter képmutatóbb. Nem átall arról beszélni, hogy a roma gyerekek negyven százaléka nem végzi el az általános iskolát, de a gond majd megoldódik, mert növelik az esélyegyenlőséget.
Miért nem növelték már eddig is? Miért zárták be a kis iskolákat? Miért nem ösztönözték a cigányokat arra, akár pénzbeli juttatással is, hogy taníttassák a gyerekeiket? Ami pedig az esélyegyenlőség és a közigazgatás gyakran emlegetett kapcsolatát illeti, arról két kérdést tehetünk fel. Az egyik: mikor közlik az állítólag rasszista indíttatású sorozatgyilkosság nyomozati eredményeit, s mikor árulják el, milyen szerepet töltött be a romák ellen elkövetett bűncselekmények kapcsán a titkosszolgálat? A másik: mikor számolnak el a cigányság megsegítésére az elmúlt hét évben kiutalt pénzekkel? Mondjuk azokkal a milliós tételekkel, amelyek az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának és az Országos Cigány Önkormányzat egyes munkatársainak a beiktatásával úsztak el a központi költségvetésből. Csak a válaszok ismeretében dönthetnénk el, kinek az esélyeit növelte a szociálliberális irányítással működő közigazgatás az adóbevételekből.