Nem divat manapság könyvillusztrációkból rendezni önálló kiállítást, talán mert a szép, illusztrált könyvek még mindig nem kerültek az őket megillető helyre. Pedig fontos lenne, hogy a nagyközönség is érzékelje, milyen teremtő energiákat hordoz a kortárs magyar könyvillusztráció művészete. Paradox módon erről külföldön többet tudnak, mint idehaza, hiszen a Magyar Illusztrátorok Társasága tagjai rendszeresen bemutatkoznak a műfaj jelentős külföldi fórumain. Az elmúlt tíz évben nem adtak ki olyan katalógust, amelyben ne kapott volna helyet Jankovics Marcell néhány lapjának reprodukciója. Itthon azonban nem került még sor a Forrás Galériáéhoz hasonló vállalkozásra, .
Az első válogatás azt mutatja, hogy a lehető legkülönbözőbb művek ragadták meg képzeletét. A munkák egyik nagy csoportja arra az immár több évtizedes kapcsolatra utal, amely Az ember tragédiájához fűzi az alkotót, aki majd húsz éve dolgozik a színműből készülő animációs filmen. A kiállított művek egy része előkészítő vázlatnak nevezhető, a másik egy-egy szín legfontosabb jelenetei, kulcsmondatai alapján készült nyomda- vagy épp filmszalagra kész alkotás. A másik csoport rajzain Rejtő Jenő hősei elevenednek meg, kapnak szó szerint határozott karaktert, arcot és kosztümöt, olykor bőséges verbális kiegészítéssel, de mindenekelőtt a könnyedén futó vonalak kötik össze magától értetődő természetességgel a húszas-harmincas évek elegáns art deco formáit és Piszkos Fred és társai súlyos egyéniségét. Hogy egy-egy vonalminőség milyen sok mindent képes elmondani önmagában is, arról a Sziszifusz-sorozat lapjai beszélnek meggyőzően – kiváló kiállításrendezői ötlet eredményeként kerültek éppen az emeletre vezető lépcső melletti falra.
A kiállított művek jelentős része magyar népmesékhez készült illusztráció, jeleként annak, hogy Jankovics Marcell milyen nagy jelentőséget tulajdonít annak a kollektív örökségnek, amely a mítoszok és népmesék világában megjelenik, s amelynek kulcsszerepet kellene játszania a gyermekek nevelésében. Nyilvánvalóan ennek az örökségnek az elemei jelennek meg a szöveg által inspirált, de azt nem szolgai módon a vizualitás nyelvére lefordító, hanem a kép sajátos értékeivel gazdagító illusztrációban is. „Az illusztráció – vallja Jankovics Marcell – tanítson is, tanulja meg belőle a gyermek azt, ami megtanítható (milyen egy eperfa, egy vadgalamb, egy palóc támlásszék, egy főkötő stb.). Mindenekelőtt az illusztráció legyen szép.” Nos, egyszerre szép és tanító lapok sorakoznak a Forrás Galéria falán. Van közöttük olyan, amelyet gazdag keret vesz körül, máshol egy-egy jellegzetes népművészeti tárgy, például faragott bot, guzsaly, textilminta keretezi a képet, amelyen visszatérő, meghatározó jelentőségű elem a népművészeti motívum, amely a történet szereplőihez kapcsolódik. A figurák részletező realizmussal történő, de a leglényegesebb elemeket kiemelő ábrázolása jól illeszkedik ehhez a kerethez, a látvány megragadja a fantáziát, hogy azután később, álom vagy épp önfeledt játszadozás közben, maga a gyermeki képzelet kerekítse tovább a történetet.
(Jankovits Marcell kiállítása, Forrás Galéria, november 21-ig.)
origo.hu
Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő
