Szökik az NDK

Nyolcvankilenc nyarán keletnémet családdal üldögéltünk a Balaton mellett. Csöndesek és nagyon viszszafogottak voltak, obligát mustársárga Trabanttal érkeztek Magyarországra. „Nagyon örülnénk az egységnek. De az soha nem fog megvalósulni” – válaszolta akkor a családapa kissé tapintatlan faggatózásomra. A szabadság leteltével melankolikus hangulatban utaztak vissza az NDK-ba; úgy tudom, nem akartak disszidálni, minden évben Magyarországon nyaraltak.
Ingo Schulze tavaly Berlinben s nemrég itthon is napvilágot látott könyvében az összes NDK-s – különböző okokból, de – legszívesebben nekilódult volna az osztrák határnak. A hősök ebből nem is csinálnak titkot, nagyban folyik a készülődés, igaz, végül van, aki szocialista területen marad. A jórészt párbeszédes formában megírt történet a város közepére épített tévétornyára büszke Kelet-Berlinben kezdődik. Helyenként enyhe, helyenként pedig a kellőnél jóval vaskosabban mért iróniával nézi a szerző a „munkásparadicsomot”, ahol Adam és Evelyn él. Adam népszerű, a partnereivel gyorsan intim viszonyba keveredő női szabó, aki bohózatba illő körülmények között lebukik a munkahelyén éppen felmondó s idő előtt hazatérő felesége előtt. Ha a címből nem lenne világos, hogy a főhősök archetípusa az első emberpár, akkor – hogy kétség ne férjen hozzá – Ingo Schulze megmagyarázza a könyv elejére illesztett két mottóban. A Kurt Flasch-idézetből azt is megtudhatjuk, hogy a bibliai Ádám később a szabók védőszentje lett, hiszen feleségével együtt ők viseltek először ruhát. A párhuzam ettől kezdve javíthatatlanul s bántóan direkt, a regényre felaggatott „ádámkosztüm” pedig érthető módon helyenként lötyögős, helyenként pedig nagyon is szorít.
Adam harmincéves Wartburgjával a sértett Evelyn után indul Magyarországra, átcsempészi a határon a papírjait elvesztő Katját, aki japán szerelméhez akar kijutni. Az érzelmi viharok, a partnercserék jegyében folytatódik a történet Budapesten és a Balatonnál, rövid időre feltűnik Kozma atya is, akinek tudomásom szerint ez az első irodalmi ábrázolása. Aztán kijutnak a szabad világba, ahol méltatlan körülmények között húzzák meg magukat. Adam a regény végén elégeti a szeretőiről készült korábbi fotókat.
A szereplők legfőbb foglalatossága az evés: Csehszlovákiában molnárkát lekvárral, Magyarországon sült kolbászt mustárral, illetve szalámit, s közben erőltetetten kézenfekvő módon társalognak szinte megszakítás nélkül. Ehhez társul az alábbihoz hasonló jellegtelen, tipikusan a témába vágó semmitmondás:
„– Tulajdonképpen féltél, amikor átjöttél a határon?
– Furcsa, de nem.
– Tényleg nem?
– Rád gondoltam egész idő alatt.
– Katjával a csomagtartóban?
– Igen, az is miattad volt. Nem tudom megmondani, miért, de így volt.”
Túl közel merészkedett hőseihez Ingo Schulze, átlépve azt a vonalat, amelyen túl egy irodalmi mű általában nyafogósan rosszá válik.
(Ingo Schulze: Adam és Evelyn. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2009. Ára: 3400 forint)