Csínes passz

Félreértés ne essék, nem rontottam el a címbeli toldalékolást, s bár lehet esetleg egy passz is csinos, de most nem erről lesz szó elsősorban. Hétvégenként családi kötődés okán megyei másodosztályú futballmérkőzések nézője vagyok, s ott hallottam az egyik játékostól, amint odakiáltotta a társának: ez bizony csínes passz volt! Igaz, csínbe adott passzról, labdáról már sokszor hallottam, ami azt jelenti, hogy rövid az átadás, a játékostárs éppen hogy el tudta érni, netán az ellenfél éppen ezért csúszott be könynyen, s vált szabályossá vagy szabálytalanná a cselekedet. Az alábbiakban egyrészt a csín szótő különböző jelentéseit kívánom bemutatni, valamint a toldalékolását, a csínes melléknévképzős alakot.
A csín szó három szócikkben szerepel azonos alakú kifejezésként a Magyar értelmező kéziszótárban. Az első jelentése tetszetős forma, elrendezés, például: külső csín. Ez szláv eredetű. Kazinczy Ferenc Írói érdem című epigrammájában is találkozhatunk a kifejezéssel: „…szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés; Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.” Egyébként az Etimológiai szótár tanúsága szerint a csínján, a csintalan és a csíny szavunk szótöve is ez a csín, amely ’rend, mód, fortély’ jelentésű ebben az esetben.
A második csín ipari kifejezés: dongákon a fenék beillesztésére való vájat. Talán olasz eredetű. Erdélyben bütünek, némely vidéken ontorának nevezik.
A harmadik két alakváltozatban található meg: csín ~ csinn, ez sportkifejezés, bizalmas használatú, a jelentése: nehéz, kellemetlen, előnytelen helyzet. Például: még az előző két gól közötti idő sem telt el, a középpályáról „csínbe”, hátra-oldalra passzolt labdát megszerezte az egyik támadó.
A toldalékolást illetően két eset áll fönn. A tetszetős forma értelmű csín szóból képzett szavunk, a csinos a gyakoribb, s látszólag ellentmond annak a magánhangzótörvényünknek, amely szerint magas hangrendű szóhoz magas hangrendű toldalék, illetve kötőhangzó járul. Ennek az az oka, hogy régebben volt a magyar nyelvben mély hangrendű i és í magánhangzó, amely úgy hangzott, mint az orosz „jeri”, s ehhez természetesen mély hangrendű toldalék járult. Például: bír – bírnak, bízik – bízhat, híd – hídon, hív – hívom, hízik – hízunk, nyíl – nyíllal, szíj – szíjas, csín – csinos. És természetesen vannak olyan egytagú szavaink, amelyek akkor is és most is magas hangrendű i magánhangzót tartalmaztak, illetve tartalmaznak. Például: csíp – csípnek, dísz – dísszel, ív – ível, tíz – tíznek, szín – színes, mint a csín – csínes.