A méla utazó, aki gyógyulni és felejteni jönne a városba, mint abban az időben divat volt, mikor a románcokat a lordok írták, Pesten egy decemberi délután valóban nem tudná, hogy hová kapkodja a szemét. Mint a pávák, mint a szegény tanárjelölt hónapos szobából való álmai, mint a fényűzés kecses ügynökei, mint a szépség, tisztaság, kellemetesség, valamennyi – mint a tánc –, mint a báj, pompa, elegancia; vajon ők azok a tegnapiak, akik szomorkások, bánatosak, gyászruhásak, nők is voltak néha? […]
Mi lehet Pesten a férfi mostanában? Dús pazarló, aki a belvárosi boltok ékszereit, selymeit, paradicsommadarait mind megvásárolná és a nőknek adná? […] Vagy béna, rongyos katona, aki ámulva áll a Váci utcában és egy garas nélkül tolong az illatárban? […] Mit gondol magában, aki tizenhat hónap után jön ismét Pestre? E ragyogás, e gazdagság, e lelketlen fényűzés honnan, miből kerekedett? Miért nem hordanak magyaros divatot a nők, mint ahogy tervezték a háború elején? Miért idegen rajtuk minden? A selyem honnan való? A parfümöt ki csempészte? A divatlap mily rejtelmes hatású, hogy egyszerre minden nő tudja a legújabb divatot szerte a városban? Miért rakják tele idegen könyvekkel a könyvkereskedők karácsonyi kirakataikat, és senki sem zúzza be az ablakot? Ki tudja azt, hogy mi van Pesten? Megőrültek a fényűzők, a divatosak? Megbolondultak az asszonyok saját szépségüktől?
A hűvös távolságból a viaszgyertyás fenyőfát igen kicsinynek látni. Nincsen itt karácsonyestve, nincs itt már szeretet, elmélyedés, öröm, békés hangulat. Rövid szoknyás mamák nézik órahosszant a cipőjüket, a huncutkájukat a tükörben. Idegen könyvet lapoz a dáma, míg udvarlóját színpadról ellesett pózban várja.
A férfiak élete teljesen különválott a nők életétől. A pompázó nagyváros végleg elszakadt a szegény, elszomorodott, nyomorgó falutól. A pesti nők élvezethajhászata elibénk hozza a háború azon részletét, amelyről eddig csak a könyvekből olvastunk. A nők fölszabadulva érzik magukat a háború forgatagában a régi világ erkölcseitől. Kiélik saját gyermekes, hiúságos kis életüket, amelyet eddig a férfiak jelenlétében a barchettszoknyák közé dugdostak, mint a titkos levélkét. Élnek, repülnek, mulatnak. Olyanok lettek, amilyenek Zerkowitz zenész úr gondolta őket igen helyesen, midőn hajdanában így dalolt: A pesti-pesti nőnek – nyomában rózsák nőnek.
De néhol setétek az ablakok…
Vajon mi történik a világtalan ablakok mögött? Ott lakik a sóhajtás. Ez szélben ringó varjúfészke a szegénységnek és a festett gyászruhának. Itt ül a sarokban a ráncos homlokú gond. Gyulai Pál három árvája, özvegyasszony, elbujdosott zokogása.
Ahol setétek az ablakok, ott bérelt lakást a szeretet, a szenvedés, a megbocsátás, a tavalyi ruha, a lyukas cipő, a rossz kalap… Ott lakik a mesebeli szegény asszony, aki nem mehet ki az utcára. Ott fekszik a beteg gyermek, akinek nem hoz a Jézuska mást, mint apja levelezőlapját a harctérről. A kisfiú előveszi a tavalyi képeskönyvet, a kisleány a régi bábuját. Az asszony ül és gondolkozik. Vajon miről gondolkozik egy szegény asszony e ragyogásban és pompában?
(Krúdy Gyula: Egy öregember karácsonyi estvéje, 1915. december 25.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
