Teli szlávval a Metropolitan Lammermoori Lucia-produkciója, amely február 7-én újra premierérdeklődést vívott ki: ekkor, ebbe tért vissza az „isteni” Anna Nyetrebko röpke szülési szünetéről. Nyelvrokonaival mind a négy főszerepet uralja e gálaoperában. A kimondhatatlan nevű orosz basszista, Ildar Abdrazakov (Raimundo) és Mariusz Kwiecien (Enrico) is hozza a bőtorkú hagyományt. Hagymakupolásan zengő, zsíros hanggal megáldottak – ugyanakkor egyszínűek. Kwiecienben a bosszúszomj is oly egyetemleges, hogy a kifejezésnek más nüanszaihoz nem is fér. („Lépj közelebb!” – hívja egyszer húgát a partitúra szerint, s ez apróság leleplezhetné a legbelül még mindig bensőséges testvéri viszonyt, de sajnos, ide is dörgés jut.) Következésképp felkapott énekes lesz, és egyre jobban fog ordítani – de ne legyen igazam. Ez a matériafetisiszta típus tartja túl a záróhangokat, s durrant még a szó végére nem létező vokálisokat: „dolorrrö”.
A másik lengyel, Piotr Beczala afféle tenor, akiből korszakos művész biztosan nem lesz, ám becsülettel teljesíti, amit kérnek tőle. Enricója kényelmes-aggodalmas dandy, akinek útiköpenye akkor is pormentes, ha szerelmét máshoz erőltetik, s a lány gyilkolni kezd. Disztingvál a végtelenségig, csereszabatos a szerepet máskor éneklő Marcello Giordanival. Utóbbinak a bemutatón Natalie Dessay volt a partnere, aki most is feltűnik, ám a Met operaközvetítéseinek pikáns hagyománya szerint ezúttal nem cím-, hanem szpíkerszerepben. Csetlik-botlik a szünetek alatt, a főelektrikustól kezdve boldog-boldogtalannal interjúz. És persze, Annába is belefut.
Hát igen, Anna… Nyetrebko újólagos Lucia-vállalása a kissé elporladt gyakorlatot éleszti fel, miszerint nemcsak csicsergő koloratúrok, de dúsabb anyagú spinto szopránok is belébújhatnak Lucia jelmezébe – számukra viszont „terhesebb” a csúcshangok magasa. Ám ne féltse senki e krasznodari kismamát: muzikalitása mélyebb, technikája kiérleltebb, mint korábban. Ugyanakkor Lucia őrületét csak erősen stilizálva kapjuk: a Nyetrebko-porcelánbaba – megejtő éneklése mellett – jelzések szintjén hajlik csak habarodásra.
De nagy gond-e ez ott, ahol a műmohával gondosan beültetett színpadot ugyan igazi vadászkutyák népesítik, ám a szerelmi dráma egy csapat sildes sapkás skótkocka, megannyi Sherlock Holmes rejtelmes erdei közlekedése közepette zajlik? Az e helyütt megszokott kulisszának jót tesz, hogy Lucia fiatal és mutatós, a báty bátynak, a dada dadának látszik. A Metropolitan drágakőgyűjtő közönsége nem szeret absztrahálni, ezért szemérmes Lammermoorit kapunk – és még így is feldolgozandó, hogy halálos extázisig növekvő őrületében a legvirtuózabb belcantót énekli a címszereplő, miközben a legfigyelmesebb fuvolaconcertálást hajtja végre. Bonyolultnak tűnik, pedig egyszerű, a darab címét kell csak helyére csavarni: valójában Anna di New York a show neve.
(Donizetti: Lucia di Lammermoor. Deutsche Grammophon 2 DVD, 2009)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
