Ján Budaj fotói a Szlovák Intézetben

Ján Budaj pozsonyi művész 39 fotográfiájából, a 70-es és 80-as évek alternatív kulturális, politikai és társadalmi akcióiról készített képeiből látható kiállítás Jóllakottak és éhesek címmel a budapesti Szlovák Intézetben.

Állítólag Ján Budaj volt az, aki a legnagyobb – és kétségtelenül a leginkább közösségi jellegű – performanszt szervezte a XX. századi szlovák művészet történetében, akkor, amikor a bársonyos forradalom eredményeként megnyílt a Pozsonyhoz ugyancsak közeli osztrák határ, s akárcsak a kelet-berliniek a város nyugati felében, a szlovákok tízezrei Bécsben ünnepeltek. 1989-ben Budaj a Nyilvánosság az erőszak ellen/Verejnost proti násiliu szóvivője és elnöke lett, azóta pedig a szlovák kultúra és közélet tekintélyes személyisége. Mindenekelőtt azonban ma is művész, aki – ahogyan egymás mellé helyezett, vagy éppen egyetlen egységgé, installációvá összefűzött művei a Szlovák Intézetben mutatják –, nemcsak következetesen, de igencsak bátran futotta be pályáját.
Autodidakta volt, fűtőként dolgozott, közben szamizdatokat adott ki és terjesztett, amikor az országot megszállták a Szovjetunió és a Varsói Szerződés hadseregei, és az események „fenegyerekévé” vált. A 70-es és 80-as években számtalan utcai akciót szervezett. Ki akarta provokálni a véletlenszerű publikum részéről, hogy megütközzön a mindennapok abszurditásán. Alkotótársaival egy alkalommal az úttestre feküdtek, egy szűk sikátorban, úgy, hogy a járókelőknek a testek felett kellett átlépniük, a színház hete keretében – amelyet Budaj szintén utcai akcióként szervezett – kollégája, Vladimír Archleb kerítéshez kötözve függött a város központjában.
A budapesti Szlovák Intézetben megrendezett kiállítás címe – Jóllakottak és éhesek – azon nézet többjelentésű párhuzama, amely szerint az ember nemcsak étellel él, hanem sokan a teljes élethez, azaz a jóllakottsághoz igénylik a szabadságot, mélyebb megismerést és a szellemi gyarapodást is. Olykor gyilkos irónia jellemzi műveit, máskor a hétköznapi élet abszurd képeit dolgozza föl, mint a tojásvásárt a város központjában. Ezek a képek dokumentumfotók voltak születésükkor, megörökítették a pillanatot, amikor megérkezett a ritka kincs – hogy az emberek azonnal elkapkodják. Jól példázza ez a mű, hogyan válik a dokumentum műalkotássá, jelentésrétegei hogyan gazdagodnak, kapcsolódik bennük össze az egyetemes és a Közép-Európában ma is igen aktuális mondandó.
(A kiállítás január 29-ig tart nyitva a Szlovák Intézetben.)