Amikor az öregfiúkat bemutatta a műsorközlő, a sportrajongó humorista, Böröczki József, még csak pár százan lézengtek a lelátón. Ám már ekkor sem kellett érdektelenségtől tartani, hiszen a kerítésen kívül jóval többen álltak sorban jegyekért, mint ahányan a kezdésre bejutottak. Hiába, a Kisstadion nem modern multifunkcionális aréna, a két pénztár és a két beléptetőkapu valós akadályt jelentett, a szűkös parkolási lehetőségről már nem is szólva. Mire megkezdődött az öregfiúk-találkozó második félideje, már összeverődött úgy négyezer ember. A többséget alkotott fradisták sem bosszankodtak azon, hogy az újpestiek 2-1-re nyertek. Dragomir még a zöld-fehéreket juttatta előnyhöz, ám Ancsin László – aki kissé árulkodóan zöld nadrágot viselt – egyenlített, majd idősebb Kovács Csaba szóló végén a győzelmet is megszerezte a liláknak.
Cukkolták is, hogy aktív korában ilyen bravúrra egyszer sem volt képes, ám ő elnéző mosollyal fogadta a dicséretnek is beillő kritikát. A Fradi ugyan fölényben játszott, ám Kiss Tibor kihagyott három ziccert, avagy Eperjesi Miklós halmozott bravúrt bravúrra. Őt is választották meg a meccs legjobbjának, a fradisták azonban a régi időkre is emlékeztették: „Sírjál, Eper!” kórussal köszöntek el tőle. Amikor megkérdeztem, ebben a korban nem fél-e a sérüléstől egy-egy spárgánál, így felelt: „Ez már nem spárga. Igyekszem minél gyorsabban eldőlni. Most többnyire sikerült.” A másik oldalon a keretbe az utolsó pillanatban bekerült Mészöly András, a népszerű „Kandúr”, a hetvenes évek talán itthoni legjobbja így összegzett: „Sajnálattal kell megállapítanom, hogy csak mi változtunk, s nem az előnyünkre, a Kisstadionban szinte megállt az idő. Mi így is élveztük a hokit, s ha mást nem is, annyit mindenképpen elértünk, hogy jobban csúszik majd a vasárnapi ebéd.”
A zöld-fehér utódok egyenesen úgy kezdték az összecsapást, mintha vért ittak volna. Ám amikor megtört a lendület, akkor kiderült, hogy az Újpest jobb csapat. Amit az apuka az öregfiúk között kihagyott, azt a fia büntette meg, hiszen Kiss Gábor az ötödik percben a lila-fehéreknek szerezte meg a vezetést. Még az első harmadban a Ferencváros másfél percen át kettős emberelőnyben támadhatott, de nem tudott egyenlíteni. A felejthető középső után az utolsó húsz percre ismét megélénkült a játék. Marosi a kapuvasat találta telibe, s úgy tűnt, a Fradi ezzel el is lőtte a puskaporát. A másik oldalon Kiricsenko követette a példáját, ám az újpestiek úgy folytatták a játékot, mintha a korong a hálóban kötött volna ki. Az utolsó percekben elhitték, hogy már megvan a meccs, csak csúszkáltak a jégen. A ferencvárosi közönség sem bízott a feltámadásban, hiszen gól híján petárdadurrogtatással szórakoztatta magát, ám a csapat nem adta fel a küzdelmet. S tizennyolc másodperccel a vége előtt, egy kavarodás után Ennaffati egyenlített. Néhány percre ettől felajzottak az indulatok, hógolyók repültek a játéktérre, a rigmusok hangneme eldurvult, de csak a játékidő letelte miatt kellett megszakítani a találkozót.
Következett az öt perc ráadás, négy-négy mezőnyjátékossal. Kauttonent a 63. percben kiállították, ám az FTC finn légiósa mégsem fekete bárányként, hanem hősként hagyta el játékteret. Ennaffati botot törő bombája után ő kotorta a hálóba a lecsorgó pakkot. Ezzel 2-1-re nyert a Ferencváros, amit Ennaffati ujjongva így fogadott: „Nagyon vártam ezt a meccset. Kanadában szabadtéren kezdtem el hokizni, teljesen más a hangulat, mint a csarnokban. Két emberünk is hiányzott sérülés, illetve eltiltás miatt, de keményen harcoltunk.”
A régi idők rangadójából így lett a jelen fordulatos mérkőzése. Évente egy kísérletet mindenképpen megér, hogy milyen hangot ütnek meg a téli klasszikusok.
origo.hu
Gyárfás Tamás: Ez nem egy játékfilm, nem egy regény, ez az életem. Ennyi volt
