A neves gerelyhajító szakemberről, a TF egykori főigazgatójáról, az egyetemi rangot kapott intézmény első rektoráról, Koltai Jenőről jelent meg könyvecske a Mesterek és tanítványok sorozatban.
Főiskolai tanulmányai alatt maga is gerelyhajító volt, aki mosolyogva emlegette: „Az első lépést az jelentette, amikor otthonról elloptam a meszelőnyelet, s azzal tanultam meg távolba dobni.” Ő is azt az utat követte, amit a későbbi nagy atléták annak idején: több számban kipróbálta erejét, és pápai diákként tagja volt a helyi labdarúgó-diákválogatottnak is. Szerencsésnek tartotta, hogy a főiskolán 1938-ban bevezették a szakmai képzést is, amely a szakedzői oktatás elődje volt. Koltai Jenő vezetőedzőként irányította a felkészülést az 1968-as olimpiára, ahol a dobók öt érmet és három további helyezést értek el.
Alapkövetelményként ragaszkodott ahhoz, hogy mindegyik tanítványa diplomát szerezzen. Íme, néhány vallomás ez utóbbiak részéről. Kulcsár Gergely: „Ki merem jelenteni, hogy 1953 és ’72 között ő volt a világ legjobb gerelyhajítóedzője.” Antal Márta: „Soha nem felejtem el, amikor 1955-ben a Fradi-pályán kézilabdáztunk, egyszer csak odajött hozzám egy elegáns úr, kezében gerellyel, és arra kért, dobjak vele néhányat…” Nagy Zsigmond: „Jenő bácsi kedvenc szórakozása a gerellyel való célba dobás volt. Rendkívüli készséget szerzett ezen a téren: 30-35 méter alatt senki sem verte meg.” Németh Angéla: „Ha ma végiggondolom, milyen szisztematikusan, precízen, minden egyes mozdulatot hosszan iskolázva (játszva és számomra szórakoztatóan) rakott össze rajtam, akkor megdöbbenek.”
(Takács Ferenc: A dobók pápája. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül.)
origo.hu
Nem segít a vészfékezés: így működik a traffipax Magyarországon
