idezojelek

Menekülő fehérek Dél-Afrikából

LANGY ESŐK JÖNNEK – Az apartheid rendszer működtetése olyan kollektív emlék, amelyet nem tud az ország lerázni magáról.

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
Cikk kép: undefined
Fotó: Markus Zeffler / Rex Features

A Dél-afrikai Köztársaság bármit is tegyen, örökre ráragadt a rasszizmus bélyege. Az apartheid rendszer működtetése olyan kollektív emlék, amelyet nem tud az ország lerázni magáról, az egész társadalmat áthatja, és bár harminc éve vége a bőrszín alapján történő mesterséges megosztottságnak, máig vissza- és visszautalgat mindenki arra az időszakra. Az apartheidet ugyanis nem lehet lebontani. Az akkori gazdagok ma is gazdagok, a szegények pedig szegények. Miként kiváló barátom egy fokvárosi látogatás után megjegyezte, ma is van Lamborghini a piros lámpánál, amelyet fehér ember vezet, a különbség az, hogy a környező utcákon nem csak feketék koldulnak, de fehérek is. Fekete viszont nemigen vezet Lamborghinit. A rendszer ugyanis megszűnt, de a faji elkülönülés nem. A különbség az, hogy a régi törvények helyett az emberek maguk döntenek az elkülönülésről. Ennek egy nagy oka a biztonsági helyzet, vagyis a fehérek félnek a feketéktől, a feketék pedig a retorziótól.

A béketárgyalások 1990-ben kezdődtek a fehérekből álló kormányzat és az Afrikai Nemzeti Kongresszus, vagyis a feketék pártja között. 

Az apartheid rendszer folyamatos fenntartását egykor az is indokolta, hogy senki se tudta, mi történne, ha felszámolnák az elkülönítést. A legborúlátóbb elképzelések azt tartották, a fél évszázados hivatalos elnyomatást vérfürdővel bosszulnák meg a feketék. Ez végül nem történt meg, de a különböző népek nem borultak egymás nyakába. Az egyetlen, valóban felemelő gesztust Nelson Mandela elnök tette meg, amikor felvette a Springbok-mezt, a hagyományosan fehérek alkotta rögbiválogatott szerelését az 1995-ös világbajnokságon, azt hangoztatva, hogy a csapatot Dél-Afrika fiai alkotják, nem fehér sportolók. A döntés megmentette a válogatottat, ideiglenesen össze is kovácsolta a szivárványnemzetet, de azért a nép ma is külön lakik.

Ez pedig nem is véletlen. Aki Dél-Afrikában ma él, az szinte mind hódító, kivéve a kisszámú khoiszan nomádot. 

A holland-német-francia telepesek nagyjából ugyanakkor érkeztek a nyugati partvidékre, amikor északkeleten a bantu népek betörtek. A fehérek és a feketék egy időben törték fel a földet és alakították át a környezetet, találkoztak egymással, kereskedtek és háborúztak, megosztották a birtokokat, vagyis létrehoztak több országot, amelyek végül egyesültek. De hiba volna azt gondolni, hogy a feketék és a fehérek kizárólag bőrszín alapján különülnek el. A búr telepesek két háborút vívtak a britek ellen, a különböző fekete bőrű bantu népek pedig folyamatos harcban álltak egymással. A legnagyobb nyelvi közösség Dél-Afrikában ma is az afrikaans, a hollandból kifejlődött helyi nyelv, amely a búr fehér közösség mellett a színesek, vagyis a se nem fekete, se nem fehér dél-afrikaiak anyanyelve. Az elkülönülés látványos, ha a nyelveket figyeljük, a zuluk KwaZulu-Natal tartományban élnek, a xhosák Kelet-Fokföldön, a sothók a Szabadállamban, a tswanák pedig északon, Botswana felé és a Johannesburgtól nyugatra fekvő területeken. Persze bizonyos mozgások minden társadalomban vannak, de a nagy közösségek nem költöznek sehová, ha letelepedtek.

Az viszont nem titok, hogy a fehér közösség nincs teljes biztonságban. Egyetlen kerítés se garantál tökéletes védelmet, a rendőrség pedig sokszor képtelen szembeszállni a harcias feketékkel, akik esetenként jogosnak érzik, hogy betörjenek a fehérek birtokaira. Donald Trump amerikai elnök – nem kis mértékben diplomáciai okokból – elismerte, hogy Dél-Afrikában a fehér közösség ellen népirtás folyik, így engedélyt adott arra, hogy az afrikánerek az Egyesült Államokban találjanak új otthonra. Nem mondható, hogy tömegek rohamozták volna meg az amerikai konzulátusokat, de a célra létrehozott honlapon közel hetvenezer esetleges érdeklődőről írnak. 

Dél-Afrika afrikaans anyanyelvű közösségének száma nagyjából 2,7 millió fő, rajtuk kívül körülbelül 1,6 millió angolul beszélő fehér dél-afrikai él az országban. 

Utóbbi közösség hagyományosan könnyen mozdul, bár egyáltalán nem szívesen. Az előbbi számára azonban Dél-Afrika az otthon, mindig is az volt, pontosan ugyanolyan régi lakói a régiónak, mint fekete honfitársaik. Márpedig az amerikai ajánlat nekik szól, a fehér, protestáns földműveseknek, akik biztonságra vágynak, s reményeik szerint ezt Amerikában megkapják. Ez azonban nagyon kérdéses, éppen az amerikai mindennapok ismeretében, valamint a hagyományosan a földhöz kötődő búrok hozzáállását tekintve. A dél-afrikai kormányzat természetesen visszautasította Trump állásfoglalását, de ez már a diplomácia világa, ahol semmi sem az, aminek látszik.

A dél-afrikai rögbiválogatott tagjainak többsége ma is fehér.

Borítókép: Nelson Mandela (Fotó: Markus Zeffler / Rex Features)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Zarándokok szabadsága

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Tőkés László ismét célkeresztben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Az igazság ideát van, csak meg kell érte küzdeni

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Életen innen, halálon túl

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.