Akik elűzik a gonoszt

A mohácsi népszokás illusztris társaságba kerül: a szellemi világörökség része a szintén február közepén zajló riói karnevál, valamint az indonéz bábművészet, az argentin tangó és a halottak ünnepe Mexikóban. A védjegy reklámértéke olyan Mohácsnak, mint Pécsnek az Európa kulturális fővárosa cím

Ismét kereplőktől, tülkölőktől, tamburától és dudától volt hangos Budapest több közterülete. Idén is megérkeztek a mohácsi busók, hogy figyelemfelkeltő megjelenésükkel jelezzék: településük február 11-től 16-ig ismét várja vendégeit a busójárás gazdag programjaira. Ettől az évtől egy különleges védjegy is segíti ezt a hírverést, miután 2009 őszén az UNESCO az emberiség szellemi- kulturális örökségébe választotta a mohácsi népszokást.
Ennyi a hír, a legtöbb újságban körülbelül ez jelenik meg. Ezekkel a szavakkal – a fenti sorokat az esemény fő támogatója, a Magyar Fejlesztési Bank sajtóközleményéből vettem át néhány apró módosítással. A szerkesztőségek zömében a szövegszerkesztő program kijelöl, kivág és beilleszt funkciója a legszorgalmasabb munkatárs, megdöbbentően sok cikk így készül. A sajtóközlemény persze jóval hosszabb, és gyakran előfordul, hogy az újságíró a teljesítménye növelése érdekében többet idéz, de a hely kevés, a szerkesztő kidob minden további úgymond felesleges sallangot. Jobb esetben kép is kerül a hír mellé, a fotóstól lehetőleg maszkos, nagy szőrbundát viselő alakot kérnek, aztán elfelejtik az egészet. Kell a hely egy nevenincs bulvárhősnek (ha színes újságról van szó), politikai újság esetében meg kampányhírek, politikusok adok-kapokja tölti meg az üres felületeket.
Ha valaki a kishírtől kedvet kap, és elutazik a baranyai városkába (szerencsére egyre többen látogatják a busójárást, tavaly voltak vagy hatvanezren), meglepődve tapasztalja majd meg, hogy sokkal többet kap, mint maszkban ijesztgető figurákat. A szervezők a hagyományos népi, nemzetiségi és busóprogramokon túl gazdag kulturális ajánlásokkal várják a karneválra érkezőket, és két új hagyományt is teremtettek. Idén már negyedik alkalommal rendezik meg az országos népzenei tehetségkutató versenyt, harmadszor a nemzetközi farsangi dudás találkozót.
A hír mögött sok olyan dolog megbújik, amin érdemes mélyebben elgondolkodni. Tavaly leírtam már hosszabban, most csak felidézem: tudtommal ez az egyetlen, szabályt erősítő kivétel Magyarországon, amikor egy komoly pénzintézet (de beszélhetünk multinacionális cégekről vagy hazai nagyvállalatokról is) a magyar (népi) kultúrát támogatja. A saját zenénk, évszázados táncaink és szokásaink valami miatt cikinek minősülnek, miközben a világ más tájain egy komoly vállalat egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy teljes szívvel ne vegyen részt a néphagyomány támogatásában. Igaz, máshol a szülőnek sem kínos, ha néptáncolni akar a gyerek… Igaz, régen is volt olyan, hogy nem örültek a hagyományok követőinek: az ezernyolcszázas évek elején Mohácson egy ideig húsz botütés járt annak, aki maszkot öltött, hogy elűzze a telet. Az ötvenes években is tiltották, majd amikor az elvtársak is rájöttek, hogy a hagyomány erősebb az ideológiánál, megpróbálták „megkoreografálni”, így a hatvanas évek derekán például töröknek öltöztették a gyerekeket.
Érdemes azt is tisztázni, mit jelent a világörökségi mintára létrehozott szellemi kulturális örökség fogalma, amelyet azért alkottak meg, hogy az épített és természeti örökséghez hasonlóan a szellemi értékek is megmaradjanak az egyetemes emberi kultúra és a helyi közösségek számára, és a címmel járó nyilvánosság erejével a kulturális sokszínűséget fenyegető veszélyekre irányítsák a figyelmet.
Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete, vagyis az UNESCO 2003-as egyezményében a következőképpen fogalmazták meg a lényeget: „A szellemi kulturális örökség olyan szokás, ábrázolás, kifejezési forma, tudás, készség – valamint az ezekkel összefüggő eszköz, tárgy, műalkotás és kulturális színhely –, amelyet közösségek, csoportok, esetenként egyének kulturális örökségük részeként elismernek.” Ez a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó szellemi kulturális örökség – amelyet a közösségek, csoportok a környezetükre, a természettel való kapcsolatukra és a történelmükre adott válaszként állandóan újrateremtenek – az identitás és a folytonosság érzését nyújtja számukra, ily módon segítve elő a kulturális sokszínűség és az emberi kreativitás tiszteletét.
A kezdeményezéshez eddig száztizenhat ország csatlakozott. (Magyarország 2006-ban írta alá a dokumentumot.) Vannak országok, amelyek presztízskérdést csinálnak abból, hogy népszokásaikat-hagyományaikat meg- és elismerje a világ: Kínából például huszonöt kulturális elem lett a világ szellemi örökségének része (a kínai kalligráfiától a tibeti operáig), Japánból pedig tizenöt. Az UNESCO 2009. szeptember 30-án, kormányközi bizottsági ülésén döntött a világ minden tájáról érkezett száztizenegy jelölésről. A szokásokat a nemzeti bizottságok terjesztik be a nemzetközi grémium elé, de a nemzeti listára való bekerülést kizárólag az érintett közösség kezdeményezheti. Az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban rendezett ülésen tavaly összesen hetvenhat új elemet vettek fel a szellemi örökség reprezentatív listájára (köztük a Magyarország által felterjesztett mohácsi busójárást), amely most már százhatvanhét eseményt-népszokást tartalmaz.
Szekó József, Mohács polgármestere a döntés kihirdetése utáni percekben azt nyilatkozta, ez a nemzetközi elismerés elsősorban a mohácsi civil társadalom sikere, a busó csoportoké, a sok száz busóé, a maszkfaragóké, a jelmezkészítőké, a jelölést segítő munkatársaké. – Amellett, hogy ez az elismerés a busójárás révén ismertté teszi Mohács városát az egész világon, komoly kötelezettséggel és felelősséggel is jár. Az eredetileg a helyi sokác nemzetiséghez kötődő, de mára az egész város közösségének ünnepévé váló rendezvényt úgy kell tovább ápolnunk, hogy méltó maradjon hagyományainkhoz, a rangos címhez – mondta a polgármester.
A mohácsi népszokás illusztris társaságba kerül: a szellemi világörökség része a szintén február közepén zajló riói karnevál, valamint az indonéz bábművészet, az argentin tangó és a halottak ünnepe Mexikóban. A védjegy reklámértéke olyan Mohácsnak, mint Pécsnek az Európa kulturális fővárosa cím, csak ez nem egy évig, hanem évtizedekig tarthat. Igaz, azért dolgozni kell: időnként ellenőrzik, hogy él-e még a hagyomány, és nem torzult-e turistabolondító zsibvásárrá. Hat év múlva a magyar kormánynak is be kell számolnia arról, mit tett a népszokás védelme érdekében. Sokat tanulhatunk a busóktól. Például azt, hogy kell a jövőre is gondolni, hiszen idén immár negyedszer tartják meg a népzenei tehetségkutatót. A zsűri elnöke, Sebő Ferenc a budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: „Elődeink évtizedekig hasztalanul próbálták rávenni a fiatalságot a népzenei hagyományok ápolására, most pedig, részben a mohácsi találkozónak is köszönhetően, egy komoly mozgalom van kibontakozóban, ahol újabb és újabb generációk fedezik fel maguknak zenei gyökereiket. Ennél szebb dolgot nehezen tudok elképzelni.”
Politikába, válságba, hidegbe és havazásba savanyodott életünkből megdöbbentő módon kiveszett a vidámság és a játék. Néhány busó feljött Budapestre, hogy tamburazenekaruk kíséretében kereplőikkel, kolompjaikkal és vidám viselkedésükkel néhány percig mosolyt csaljanak a velük találkozó emberek arcára. Ha a farsang végén Mohácson is jól kerepelnek, talán nemcsak a telet űzik el, hanem azt a sok rosszat is, ami az elmúlt években Magyarország fölött összegyűlt.