Tarifacsökkentés? A február 1-jei BKV-jegyár-emelés visszavonását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén a Fidesz, továbbá a rászorulóknak, köztük diákoknak félárúsítanák a jegyet. Az MSZP ezután közölte, kezdeményezik a nyugdíjasok, az öregségi korhatárt elérők és az otthonápolási díjban részesülők BKV-jegy-árainak felezését. Steiner Pál, szocialista frakcióvezető szerint a csökkentést, amely idén 400, majd évente mintegy 500 millió forintba kerülne, a fővárosi költségvetés általános tartalékából fedeznék.
Második alkalommal ült öszsze a BKV-s ügyek kivizsgálására alakult fővárosi bizottság tegnap, de az előzetes forgatókönyvet borítva mindössze Somlyódy Csaba, a gazdasági bizottság szocialista elnöke jelent meg a testület előtt. Somlyódy meghallgatása előtt személyeskedő vita alakult ki Steiner Pál, valamint több fideszes képviselő között. Utóbbiak azzal vádolták a szocialisták fővárosi frakcióvezetőjét, hogy szét akarja verni az ülést, míg Steiner azt kifogásolta, hogy György István, a bizottság fideszes elnöke felemelte a hangját.
Somlyódy szerint a gazdasági bizottság nem minden esetben tudta gyakorolni tulajdonosi jogait a BKV-nál, de hangsúlyozta, nem az általa vezetett testület felelős a BKV-s botrányokért. A szocialista politikus kiemelte, hogy a közlekedési cég szervezeti és működési szabályzatát az általa vezetett testület nem tárgyalta, hiszen az a BKV igazgatóságának hatáskörébe tartozik. A meghallgatás egy későbbi szakaszában Bagdy Gábor, a vizsgálóbizottság KDNP-s tagja olyan levéllel szembesítette Somlyódyt, ami azt bizonyítja, hogy Hagyó Miklós, a városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős főpolgármester-helyettesként 2008-ban arra „kérte” a BKV vezetését, hogy mielőtt bármilyen változást kezdeményeznek a közlekedési társaság szervezeti felépítésében, azt vele előzetesen közöljék. Steiner az ülés félidejében – még a belső feljegyzés előkerülése előtt – távozott a városházáról, és később az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy Hagyó semmi olyat nem tehetett, amiről Demszky Gábor ne tudott volna. A dokumentumból azonban nem derül ki, hogy a szocialista politikus valóban tájékoztatta volna „kéréséről” az SZDSZ-es városvezetőt. Demszky kedden azt mondta az Info Rádióban, hogy a végkielégítési botrány kirobbanása után megingott Hagyóba vetett bizalma, ezért adta át a BKV-val kapcsolatos feladatokat Horváth Csabának.
A bizottság tegnap Steiner Pál MSZP-s frakcióvezető javaslatára öt embert, Demszky Gábort, Ikvai-Szabó Imrét, a közlekedési tanácsnoki posztról nemrég lemondott Lakos Imrét (SZDSZ), Olti Ferenc volt vezérigazgató-helyettest és Futó Sándor volt igazgatósági elnöki főtanácsadót hívta a bizottság elé.
Hagyó Miklós, Somlyódi Csaba (MSZP) gazdasági bizottsági elnök, Tótfalusi György és Garadnai András volt igazgatósági elnökök, Székely Gábor volt felügyelőbizottsági elnök és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató-helyettes meghallgatását pedig György István, a bizottság fideszes elnöke javasolta.
A vizsgálóbizottság egyébként két hete már meghallgatta Kocsis István jelenlegi BKV-vezérigazgatót, valamint elődei közül Aba Botondot és Antal Attilát. Utóbbit szerdán őrizetbe vette és hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!