Hídfő

Volt-e lehetőség a határok módosítására a második világháború után? Miért vettek el még három falut 1947-ben? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik hétfőn a Hír Tv Ősök tere című műsora.

A második világháború végétől 1947 szeptemberéig, a párizsi béke szovjet ratifikálásáig hivatalosan rendezetlenek voltak ugyan Magyarország határai, de valójában újra az 1938. január 1-jei, azaz a bécsi döntések előtti vonalak érvényesültek. Bár az 1946–47-es párizsi békekonferencián több tervet is beterjesztettek, a határok automatikusan visszatértek oda, ahol Trianonban meghúzták őket. Pedig Washingtonban 1943 nyarán még úgy gondolták, Magyarország trianoni határait mindenütt lehet módosítani, a brit béke-előkészítő bizottság terve pedig az amerikai elképzeléseken túlmenve szinte az 1938-as első bécsi döntés nyomvonalának felelt meg. Ezek a tervek azonban már illúziónak számítottak az 1946 nyarán megnyíló és ’47 februárjáig ülésező konferencia színe előtt. Az amerikai, brit, francia és szovjet vezetőket tömörítő külügyminiszterek tanácsa 1946. május 7-én úgy határozott, a magyar békeszerződés tervezetében az 1937. december 31-i határokat kell véglegesíteni. Ez volt az az alap, amelyet sem megkérdőjelezni, sem módosítani nem lehetett, legalábbis a vesztes fél részéről aligha.
Az 1946-ra kialakult realitások miatt – mondja Suba János, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum térképtárának vezetője és Miszlay Zsolt, a Közlekedési Múzeum történésze – Magyarországnak vajmi kevés esélye volt arra, hogy bármilyen pozitív módosítást is elérjen az 1920-as rendezéshez képest. Ezek közé számítják, hogy a párizsi békekonferencia eleve csak Németország egykori szövetségesei (Olaszország, Románia, Bulgária, Finnország és Magyarország) sorsáról döntött. Mivel az egykori tengelybarát államok közül azonban Románia átállt 1944-ben, ezért kivételezett helyzetet élvezett, amint az a Csehszlovákia is, amely a szövetségesekkel egyenrangú hadviselő félnek ismertette el magát. Az egykori kisantantállamok szovjetbarát utódai bátran támaszkodhattak Moszkva jóindulatú támogatására, míg az angolszász hatalmak közül Amerika és Nagy-Britannia érdektelennek mutatkozott a magyar érdekkel szemben. A határok megvonása ellen az 1945–47 közötti időszakban ráadásul a magyar politika sem tudott megfelelően lobbizni. A kormány 1946. júniusi nyugati tárgyalásainak kudarcához hozzájárult a belpolitikai viszonyok rendezetlensége és az ország elszigetelődése is. A magyar érdek érvényesítését különösen megnehezítette az, hogy nem alakult ki a területi igényekkel kapcsolatos közös budapesti álláspont. Nagy Ferenc miniszterelnök korabeli meglátása szerint az 1946 őszére erős kommunista befolyás alá került Csehszlovákia és Románia, illetve Jugoszlávia igényeit Molotov szovjet külügyminiszter mindenben támogatta, ezzel szorítva háttérbe a még demokratikus magyar kormányt. Ezt erősíti meg az, hogy a koalíciós pártok vezette Magyarországgal szemben Masaryk csehszlovák főtárgyaló és külügyminisztere, Clementis még mindig a fasizmus vádját hangoztatta. Masaryk szerint Magyarország „túlbuzgó és elszánt csatlós módjára viselkedett” a második világháborúban, ráadásul – mint mondta – „a mai Magyarország még nem hajlandó feladni régi hírhedt revizionista politikáját”.
Határmódosításról – hangsúlyozza a két szakértő – csupán Romániát illetően esett szó, bár jelzésértékű volt, hogy az 1945. szeptember–októberi londoni értekezleten a szovjet külügyminiszter világosan elutasította a nyugatiaknak azt a javaslatát, hogy a magyar–román határt némileg módosítsák. 1946 nyarán Romániával szemben a Partiumot magában foglaló, 22 ezer négyzetkilométeres magyar területi igény fogalmazódott meg. Gyöngyösi János külügyminiszter minden eredmény nélkül terjesztette be augusztusban e terület visszacsatolását és a székelyföldi autonómiát. Ezt követően a magyar delegáció négyezer négyzetkilométerre módosította kérését, amely javaslat úgy szólt, hogy Szatmár, Nagyvárad, Nagykároly, Nagyszalonta és Arad keskeny sávja kerüljön vissza. E területen félmillió ember élt, legalább kétharmaduk magyar. A határ menti terület átadása ellen Románia azzal érvelt, hogy a térség vasútvonalai és gazdasági szerepe miatt létfontosságú az országnak, amit a négyek kivétel nélkül el is fogadtak.
A magyar igények meg nem értése a csehszlovák álláspont széles körű respektálásával járt együtt. Prága stratégiai és városfejlesztési – valójában katonai-védelmi – okokkal indokolta, hogy szüksége van öt Pozsonnyal szembeni falura. A pozsonyi hídfőről tárgyaló albizottság 1946. szeptember 19. és 28. között végül három falu elcsatolásáról döntött, Rajka és Bezenye Magyarországnál maradt. Ám a Duna jobb partján fekvő Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár községet 43 négyzetkilométer területtel együtt Csehszlovákiához csatolták. Az a javaslat, amelyet az amerikaiak hoztak szóba, és egy korábbi Masaryk-nyilatkozatra támaszkodott, végül nem volt a konferencia tárgya. Ennek értelmében akkor lehetett volna szó kisebb mértékű határmódosításról, ha az csökkenti a felvidéki magyar kisebbség létszámát. Ezt Benes – mint ismeretes – a magyar lakosság kíméletlen üldözésével „oldotta meg”.
A Magyar Politikai és Területi Bizottság 1946. augusztus 17-től október 2-ig működött, a magyar határ minden kérdése október 5-ig lezárult. A magyar békeszerződés végleges szövege a külügyminiszterek tanácsának New York-i ülésein készült el 1946. november 4. és december 12. között. Az öt vesztes állam végül 1947. február 10-én írta alá a párizsi Luxembourg-palotában a békeszerződést, amelyet az immár balra tolódott magyar minisztertanács május 16-án fogadott el, a nemzetgyűlés pedig július 2-án szavazott meg.
Nagy Ferenc 1946-ban így fakadt ki: „Minden el van itt döntve, a magyar delegáció Párizsban nem tárgyaló fél.” Gyöngyösi János külügyminiszter szerint pedig „tisztára hatalompolitikai szempontok és érdekek” alapján döntöttek Párizsban. Bibó István úgy írt, hogy „a trianoni mértéket is messze meghaladó felületesség, formalizmus és ötletszerűség” jellemezte a békét. Suba János elgondolkodtató értékelése szerint ennek oka abban található meg, hogy a határok meghúzásakor egyszerre érvényesült a 26 évvel korábbi trianoni „szokásjog” és a vesztesek mértéken felüli megbüntetésének szándéka.
Az 1947-es párizsi békét értékeli hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.