Húsz perc

Példás büntetést rótt ki az Afrikai Labdarúgó-szövetség, a CAF a togói labdarúgócsapatra: nem vehet részt két soron következő Afrika-kupán. A csapat tagjai az ellenük elkövetett angolai terrortámadást követően ugyanis nem álltak ki ellenfelükkel a selejtezőn, inkább hazautaztak a togói kormány által értük küldött repülőgéppel.
Jó is, szép is ez a büntetés, de nem elég kemény. Alapjaiban kellene kiirtani a togóiakból a foci iránti vágyat. Például – nehogy csalfa képzettársításokat keltsen a népben – törölnék a togói nyelvből az olyan szavakat, amelyek a futballra emlékeztetnek: labda, kapu, lövés, ollózás, kötény, csel, les. Így még az öregek közt sem válhatna beszédtémává a múlt ködéből elővillanó csatár borzalmas bombája, a kapus káprázatos védése vagy a középpályás pontos passza. Már a középpályás szó sem létezne. Ha véletlenül valakinek ilyen hangsor hagyná el a száját, az emberek értetlenül néznének egymásra: a togóiak nyolc év alatt el is felejtették a focit.
De hogy alapos munkát végezzenek, a CAF ellenőreinek főként a fiatalságra kell összpontosítaniuk. Marcona CAF-osok járnák a togói településeket, és minden gömbszerű tárgyba belemélyesztenék a zsebkésüket, hogy a gyermekeknek eszükbe se jusson belerúgni a – régen labdának hívott – bőrbe vagy gumiba. Eleve semmibe sem kell belerúgni. Külön CAF-kommandó figyelné az emberek mozgását: aki „cselesen” szalad, például egyik lábáról gyorsan a másikra teszi át testsúlyát, vagy elvetődve kapja el társa felé dobott táskáját, annak bizony FLÁT-ban, azaz fociról leszoktató átnevelőtáborban lenne bérelt helye.
Ilyen jól végzett munka után jár valamilyen meglepetés az Afrikai Labdarúgó-szövetség döntéshozóinak. Kibérelhetnénk egy buszt, amelyre felszállna a CAF egész vezérkara, és lelkes togói barátainkkal elvontatnánk arra az angolai útra, ahol a válogatottjuk átélte a golyózáport. Csak húsz percet kell kibírniuk. Aztán örülhetnek, hogy élnek. Már aki.