Térey János magyar drámatrilógiájának harmadik, kötetben megjelent darabja a Kazamaták és az Asztali zene után a Jeremiás, avagy az Isten hidege. A szerző meghatározása szerint misztérium nyolc képben, vagyis valamilyen értelemben biblikus utalású történet, ámbár a féljövőben játszódik. Azokban az években, amikor Debrecennek már saját metrója van.
Nagy Jeremiás parlamenti képviselő, a kálvinista Róma szülötte hazalátogat anyjához és a húgához, s aztán a DKV sztrájkja miatt a városban reked. Gyalogosan indul el az Apafája megállótól Tócóvölgy végállomás felé. Alászállásában társa, kalauzolója egy Cucor nevezetű helyi villamosmérnök, egyben gyerekkori barát.
Jeremiás halottakkal is találkozik, akiknek a végső nyugalmát megzavarta a metróépítés, aztán régi nők bukkannak fel, a gimnazista időktől a közelmúltig, akik mind visszavonszolnák magukhoz. Skarlát Johannát, első szerelmét szalonképtelennek bélyegzi, Mókust azért nem akarja, mert már Debrecent nem akarja, a szeretőjét, a polgármester asszonyt pedig nem becsüli, sőt egy félreértett sértés miatt agyon is lövi. Férfiak is előkerülnek a régi időkből, főleg volt osztálytársak, akik közül akad, aki pap lett és kokainista, más agronómus és sunyi vagy újságíró és ellenzéki, de akad tornatanár is, aki szadista, pancsolt bort iszik és tájszólásban beszél.
Jeremiást hol a régi meghittség, a gyermekkor, a fiatalság emlékei rohanják meg, hol a viszolygás egy elunt, nyűgnek tekintett, archaikus kötöttségekkel járó világtól. Kegyetlen ítéletei, „siralmai” nem csupán a helyiek által le nem bontott belső és külső korlátoknak, a rosszul végzett városfejlesztésnek vagy másféle Jeremiás által megállapított megbízhatatlanságnak, bűnnek, hamisságnak szólnak. Hangja jeges, cinikus, kegyetlen, városa szinte minden – olykor eléggé elevenre rajzolt – embertípusát torz tükörben látja. Nemcsak ostort pattogtatni, ölni, hanem rombolni is szeretne. De főként a szálakat eltépni, melyek bárkihez is köthetik szülővárosában, ahol nem tud élni.
Bár Jeremiás többször állítja, kiengesztelődni jött, „felszántani még egyszer a város földjét”, nem menekülhet. Ámokfutását és morbid öncsonkítását követően ugyanis agyonlövi az intézkedő Szörnyű Ottó, a nyúlszájú rendőr.
A középkori misztériumjátékokból Térey darabja szerencsére megörökölte a népszínházi életelevenséget, a magasztos és a profán vérbő, kacagtató együtt lüktetését, s ami Térey korábbi munkásságát tekintve nem meglepő, a szerző virtuózan komponált, hol archaikusnak ható, hol könnyed, songszerű versbetétekkel, bibliai idézetekkel, sőt helyenként debreceni tájszólással gazdagította a darab szövegét.
(Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege. Magvető, 2009)
origo.hu
Mérget fecskendeztek Kecskemét ősi fájába
