(milyen egy jó trükk )

Én nem tudom, hogy az év végi, illetve az év eleji leértékelési akciók és kiárusítások összefüggenek-e pártunk-kormányunk év végi, illetve év eleji áremeléseivel vagy némely financiális trükkjeivel. Ilyen trükként említhetném, hogy például az úgynevezett evások december 20-ig kötelesek kilencvenszázalékos biztonsággal előre felbecsülni az évi teljes jövedelmüket, s egy füst alatt befizetni az azért járó 25 százalékos adót. Ha valami üzleti mázli vagy nagy balszerencse beüt december végén, akkor előfordulhat, hogy az egyszerűsített vállalkozási adót készséggel bevalló és befizető honpolgár nagyobbat téved tíz százaléknál, s ily módon rossz hírbe keveri magát az APEH mindent látó szeme előtt. Az állam viszont jóval hamarabb besöpri a pénzt, mint illenék, ezzel is szilárdítva a költségvetés ingatag egyensúlyát. Ilyen – abszolút törvényes – trükköket nem csak a megszorult állam alkalmaz, hasonlókkal élnek a kereskedelmi egységek is, akciófüggővé téve vásárlóikat, akik „hülye azért nem vagyok” felkiáltással karácsonyi ajándékaik beszerzését december végére vagy január elejére időzítik, mintegy visszamenőleg tisztelik meg a jászolban fekvő kisdedet. Ez a késedelem persze ésszerű, hiszen ugyanazt fél áron kapják meg, s amúgy sem illik nézegetni az ajándék ló fogát.
Az üzleti szellem sohasem szárnyalt ily fennen, mint manapság kies hazánkban. Van egy cipőbolt a Rákóczi úton, abban a frekventált térségben, ahol hetenként három-négy üzlethelyiség kirakatait deszkázzák be, hogy aztán egy jól sikerült profilváltás és felújítás után a tönkrement vízipipa-áruházból tönkremenendő babzsákkereskedés legyen. Jól értették! Babzsákot mondtam példaként, bár valójában néhány méterrel odébb történt, hogy egy virágbolt babzsákcentrummá avanzsált. A fent említett cipőbolttól mintegy köpésnyire reklámember tanyázik, aki az arra jövők kezébe nyom egy cédulát, amelyen az áll, hogy az akciókra fogékonyak hetven százalék kedvezménnyel vásárolhatnak márkás cipőt a „végkiárusítás” alkalmából a közelben lévő boltban. Az üzlet ajtajában ugyancsak felirat csalogatja a járókelőket. A „végkiárusítás” immár több éve tart, ezt onnan tudom, hogy szinte mindennap erre járok, s mint gyakorlott altruista, rendszeresen átveszem a reklámember kezéből a kis papírokat. Csak azt nem értem, hogy a végkiárusítás következtében miért nem fogy el egyszer végre az áru.
Odébb a Match élelmiszer-áruház bejáratánál egy kézzel írt tábla állt. A szembetűnő szöveg arról tudósított, hogy odabent minden könyv száz forint. Kicsit viccesnek tűnik ugyan, hogy aki akart, mindennapi betevő falatja mellé könyvet is vásárolhatott majdhogynem ingyen. Ám az üzletből kijövet hangos szóváltásra lettem figyelmes. Egy hölgy vitatkozott (nyilván) a könyvárussal, hogy a hirdetés szövegével ellentétben miért kértek az általa óhajtott könyvért jóval többet száz forintnál. „Fel fogom önöket csalásért jelenteni – mondta reménytelenül. – Egyenesen a bíróságon.” „Tegye nyugodtan hölgyem – válaszolta az eladó derűs műmosollyal. – De én megmutatom önnek, hogy nem csapunk be senkit.” És valóban: a hatalmas, szembetűnő száz forint a feliraton egy parányi kötőjellel és egy még parányibb „-tól” -lal folytatódott, s így más értelmet nyert: „Minden könyv száz forint-tól.” A hölgy dühöngve távozott, az eladó visszament a boltba, arcán az igazság és diadal díszfényével.
Ahogy mentem tovább, a túloldalon, egy másik üzlet kirakatában a következő feliratot pillantottam meg. „Figyelem! Bármely lopási kísérlet rendőri intézkedést von maga után. Utólag is!” Az „utólag is” kifejezés kissé meglepő volt. De hogy általában ki lop itt kitől, én nem tudom…